Az újságíró archívumából: Francia mozaik – 50 évvel ezelőttről (3.)
Szerencsém volt éppen ötven esztendővel ezelőtt, amikor „a közúti járműprogram peremén” – a Renault vállalat vendégeként – riportutat tehettem Franciaországban. (A képen: a Champ-de-Mars.)
Ma már bizonyára kevesen emlékeznek rá, hogy az „új gazdasági mechanizmus” előfutáraként Horváth Ede, a győri Magyar Vagon- és Gépgyár kiváló esztergályosból lett vezérigazgatója kijárta az akkori állami és pártvezetőknél: újuljon meg az ország egyik meghatározó gépipari vállalata, az általa vezetett győri Vagongyár.
Mars-mező, Eiffel-torony
Elragadóan bájosak a francia gyerekek. Főként a kislányok. Velük született nőiességük ott vibrál minden mozdulatukban, lépésükben. Tudják már az első, önálló sétán, miként fordítsák legelőnyösebben buksijukat. hogyan lendítsék lófarokba kötött, aranyszőke hajukat, hogyan mosolyogjanak monsieur-re, madame-ra, ha érdekük így kívánja. Csodálom, hogy a Mars-mező – a Champ-de-Mars – pónifogatosai nem fizetnek rá a boltra, amikor ezek a csöppségek kérlelik őket: még egy fordulót, csak a papa meg ne tudja, mert úgysem fizet többet...
No, persze a pónisgazdákat sem kell félteni. Kitűnő üzletemberek ők. Tudnak a szülők, a nagymamák, a nagypapák nyelvén ékesen szólni, és még megnyerőbben a gyerekekén, így aztán vagy az egyik, vagy a másik „csatornán” át eljutnak céljukhoz, a lényeghez, a pénztárcák megnyitásához. És már üget is a pompásan felszerszámozott lovacska zord Marsnak üde mezején, angol kertészeket megcsúfoló ügyességgel és gonddal nyírt füve, virágágyai mentén.
Kétszáz esztendővel ezelőtt nem pónizó csöppségek jókedvétől volt hangos a környék. Gabriel építész nem a gyerekeknek tervezte a Mars-mezőt, a mai Párizs egyik legszebb parkját. A „mező” végében álló katonai iskola gyakorlóterének szánta. Később Charles és Blanchart próbálkozott onnan ballonján a levegőbe emelkedni. A francia forradalom első évfordulóján a föderáció ünnepét tartották itt. Majd La Fayette és XVI. Lajos tett esküt a Mars-mezőn felállított haza oltáránál 300 000 párizsi polgár előtt. Két évvel később erre a helyre hozták a guillotine-t, és Párizs csillagász-polgármesterének, Baillynak feje itt hullott a porba. Robespierre 1734-ben hajtotta ugyanitt nyakát a tilóba.
És ami nem sikerült Charlesnek és Blanchartnak, az sikerülhet egyórai sorban állás és hét frank lefizetése után bármelyik Párizsba látogatónak: felemelkedni 300 méter magasba a Mars-mezőről. Az Eiffel-torony keleti pilléréből indul az óriás lift az első, majd átszállással a második és harmadik emeletre. Ötvenhat-hetvenöt személy fér a felvonókba. És amint megindul a kalitka a roppant vastraverzek között fölfelé, négy nyelven ismertetik a bent lévőkkel a torony jellemző adatait…
... hogy három esztendeig, 1886–89-ig készítette terveit Alexandre Gustave Eiffel, hogy a torony hétezer tonnát nyom, és ha élethűen kicsinyítenék, akkor 30 centiméter magas mása 7 grammos lehetne!
Antennaerdő az Eiffel-torony csúcsán.
A torony csúcsa a legnagyobb szélben is csak 12 centiméternyire leng ki, és a legnagyobb melegben mindössze 15 centit nő. Hogy az első drótnélküli rádió-összeköttetés az óceánon túlra ugyancsak az Eiffel-torony segítségével jött létre 1916-ban.
És ha jó kedve van az öreg liftesnek, akkor még arról is pletykál, ki, miért vagy kiért ugrott le az idén az Eiffel-torony harmadik emeletéről. Mert annak ellenére, hogy sűrű és magas drótháló övezi a teraszokat, még mindig vannak leleményes öngyilkosjelöltek. A teraszokon sétáló toronyőrök (nemcsak a Notre Dame-ban volt ilyen tisztség) némi borravaló ellenében elmagyarázzák az ámulatból bámulatba eső turistának az elé táruló csodás panoráma nevezetességeit.
Különleges élményben volt részem, amint a lift egyenletes lassúsággal kúszott fel a remegő vasbordák között a zsiráf feje felé. Mondják, hogy hónapokig egy csöpp eső sem hullott Párizsra. Aznap viszont hol beborult és zuhogott, hol pedig percekre kisütött az őszi nap. Liftezés közben is állandóan váltakozott az idő. És amint Párizs fölé kerekedtünk, az első emelet után egészen a csúcsig játszadozott velünk Európa fővárosa és az idő. Akár egy mesterségében rutinos lány a halászó macska utcájából, úgy libbentette minduntalan maga köré és fölé felhőfátylát. Kívánatos testéből, remekbe tervezett és emelt épületeiből, tízezernyi házából incselkedve mutogatott egy-egy foltot, hadd áhítsa még inkább a látványára éhes idegen.
Áhítattal és csöndben figyeltem társaimmal együtt a csupa üveg felvonófülkéből ezt a násztáncot. Párizs, a világ fővárosa, a művészetek és művelőik örök alkotóműhelye, a szerelem, a divat, az újdonságok és furcsaságok városa játszott érzelmeinkkel. Titkos üzenetek szálltak vibrálóan és bizsergetően a tetőrengeteg felől. Óriás antennaként felfogta, összegyűjtötte mindezt az Eiffel-torony, és kinek-kinek érzékenysége szerint közvetítette a lenti látványt.
