Étlapon a hazugság

Ha a magyar igazság három, akkor a hazugság számolhatatlan. Lehet mondani, írni esetleg csak gondolni, mostanában még az sem az, ami annak látszik. A hazugság beborít, ott van a metróállomásokon, a plakátokon, a tévé-, a számítógép képernyőjén, a kérdésben, a válaszban.

A hazugság nem egyszerű füllentés, esetleg az igazság rejtegetése, a hazugság már maga a nyelvújítás. Nem a disznót nevezik sertésnek, hanem a moslékot emberi fogyasztásra alkalmas élelemnek, a kiszolgáltatottságunkat nemzeti öntudatnak, a lopást a javak újra osztásának.

Templomba még járunk, de már nem gyónunk, a térdepelést várják el tőlünk, nem az igazmondást. Az egyik miniszterelnök azt állította, hogy éjjel-nappal hazudott, a másik a szemét forgatta, hogy ő aztán sohasem, mi hallgatók pedig cinkosan bólogattunk, hiszen nem vagyunk különbek náluk, azért is választottuk őket. Helyeslünk a tiltakozás helyett, és bár rázni kellene az öklünket, mi tapsolunk. Megszoktuk a hazugságot, a színlelést, úgy csinálunk, mintha nem zavarna korrupció, és még mindig ujjongunk, ha a nyelvünket védő, de a foglalkozását leírni nem tudó, egykori köztársasági elnök feltűnik a közelünkben. Mi az utált munkát is szeretjük, a hülye politikust is magasztaljuk. Sivár nemi életünket fényezzük, és rühelhetjük bárhogy a szomszédunkat, az utcán szívélyesen köszöntjük. Mi a hazugságot az anyatejjel szívjuk magunkba: zsírok, fehérjék, szénhidrátok, a női mell maga a tankállomás, világgá ordítjuk, ami a csövön kifér. Hazudjuk, hogy bántanak, hogy nem kapunk enni, hogy szoros a pólyánk, pedig csak elégedetlenek vagyunk a bennünket váró, körülvevő világgal, mert mi, mindig rossz helyre születünk, de ha kell, megesküszünk, hogy az egész világ bennünket irigyel. A mindenkori hatalom tudja, hogy bennünket aztán lehet szopatni, mi nem kérdezünk, nem kételkedünk, csak elfogadunk. Igazából felesleges annyi pénzt költeni kormányzati kommunikációra, ez évben várhatóan 75 milliárd forintot, mi ingyen is hiszünk, sőt fizetünk azért, hogy megtudjuk, mennyire alávaló Brüsszel, hogy felesleges iskolába járni, hogy a védtelen nők ütlegelése önmagunk megvédése, a lemaradás dübörgés, az adományozó az kifosztó, és a háború a világ legbékésebb elfoglaltsága. Nekünk nem kell részletezni, hogy mire megy el 75 milliárd, mint ahogy a babgulyásnál sem fontos elmondani, hogy mennyibe került a hús, a hagyma vagy a paprika, ha látjuk, hogy a babgulyás nem más, mint kihűlt, kukacos meggyleves.