Kellemes bestseller

Nem ismerem az írónő eddigi szépirodalmi igényű és jellegű munkáit, de közéleti publicisztikájának mindig is híve voltam. Az egyik vezércikkét sok éven át tanítottam is az újságíró akadémián. (A cikk forrása: https://olvassbele.com)

Nem tudom tehát, hogy oeuvre-jében ez a regénye hol s miként foglal helyet, írónőségének fogyasztójaként friss szem vagyok – hogy virtigli képzavarral éljek.

Ami így, ha elsőként nem is, de hamar szembetűnik: a szerző olvasóként és tollforgatóként is rendkívül rutinos. Ennek minden előnyével és némi hátrányával. Gördülékenyen mesélni el történetet, poentírozásában is hatásosan szerkeszteni meg fejezeteket, nem direkt módon, nem magamutogatóan, mégis hatásos-halványan utalni közéleti, társadalmi motívumokra, sőt az olvasó lehetséges irodalmi asszociációira is – nem gond. Otthonosan mozogni – és szereplőket mozgatni – a jelenkor morális és egzisztenciális sztereotípiái között, a különböző életkorú nők érzelmi és racionális viszontagságainak világában – ezt Lévai Katalin az ujjából kirázza. Nem csoda, ha a könyv könnyen olvasható.

Nagyon is.

A fülszöveg – a konkrét esetben inkább hátszöveg – azt ígéri, hogy a történet végén meglepetés éri az olvasót. Jelentem: ez nálam nem jött be. Elég hamar rá lehetett jönni erre a „meglepetésre”. Ami csak kriminél lenne gond, bestsellernél – szerintem – erény. Az egyik nőrokonom, aki igazán nem szappanoperákon nevelődött, ám időskora mind sűrűbben kötötte székhez és tv elé, a sikeres nyomozók büszkeségével újságolta nagy sejtését, amely szerint kedvenc szappanoperájának hatszáz-nemtudomhányadik folytatásában mintha Muci és Joci közt alakulna valami, amiben még ők maguk sem biztosak. Ő bezzeg észrevette, ezért aztán fokozott izgalommal várta a folytatást. Csalódottan értesült tőlem arról, hogy mindössze professzionális dramaturgiai trükk célszemélye, ha azt hiszi, hogy csak ő és csak ennyiből…

Igen, a bestsellernek is jó előre lehet sejteni, de legalábbis várni a végét, mert nem kell ahhoz meglepetést produkálnia, hogy az olvasó békésen, akár álomra is kész nyugalommal konstatálja: így kerek a világ, és ha talán nincs is jól minden, meg vannak, ugye, könnyek és gondok, a nők meg a férfiak ilyenek meg olyanok, mint tudjuk, a szerelem, hát az végképp olyan, amilyen, de azért tragédia egy szál sem.

Ugyanis mélység sem.

Fájlalom ezt a hiányt. A regény a legjobb részeiben – és ezek többnyire nem dialógusok – Rakovszki Zsuzsa regényeire emlékeztet (nagyon rangos minta ez!), a gyengébb részekben inkább az érettebb korú hölgyeknek készülő magazinokra. Azt hiszem, a szerzői szándéknak az is megfelel, hogy a leggazdagabban ábrázolt két szereplő a két főszereplő is: a Nagymama, és unokája – utóbbi E/1-ben monologizálja végig a regényt.

A történet(ek)ben is, a tolmácsolásukban is gyakran találkozhatunk a már sokszor és nagyjából hasonlóan megírottakkal. Az ismerősségnek ezt a hangulatát szerintem emelt fővel vállalhatja a bestseller, amelynek ettől még nem kell okvetlenül közhelyes szövegminőséget produkálnia.

Igaz konfliktusok, igaz figurák (bár a férfiak többsége inkább csak statisztaszerepben), igaz díszletek között, nagyon úgynevezett mai történet. Gyorsan olvasható. Kár, hogy ennyire.

Lévai Katalin: Romkocsma / Kossuth Kiadó