Korok tudós elemzője: Ormos Mária könyvbemutatója

Ormos Mária akadémikus, történész, a pécsi Janus Pannonius Egyetem volt rektora, emeritus professzor életrajzi kötetét mutatják be a szerző részvételével június 1-jén, csütörtökön délután fél hattól Budapesten, az Örkény István könyvesboltban (XIII., Szt. István krt. 26). A szerzővel László Ágnes újságíró beszélget.

A Remények és csalódások című könyvében Ormos Mária sorra veszi, hogyan alakult az élete a történelmi események sodrában. Felidézi gyermekkorát, a második világháború megpróbáltatásait, egyetemi éveit, az '56-os eseményeket, majd leírja, miként próbált talpra állni a megtorlások után, hogyan tört ki az értelmiségi robot szerepköréből és kezdett dolgozni a Történettudományi Intézetben. Életútja a Pécsi Tudományegyetemen folytatódott, ahol két cikluson keresztül töltötte be a rektori tisztséget. Részletesen szól e tevékenységéről, s mindeközben megidézi kollégáit, barátait és partnereit. Természetesen megemlékezik az általa művelt hivatásról is, és nem hiányozhat a könyvből politikai szerepvállalása sem. Saját életútját követve igyekszik tekintetbe venni mindazt a helyi, országos és világtörténeti eseménysorozatot, amely kitöltötte az általa leélt rövid nyolcvanhat évet. Kijelenthető: ez a könyv a lehetetlent célozza meg, noha tudni való, hogy ami lehetetlen, az az is marad. A kísérletnek mégis lehet némi tanulsága.

A bemutatót követően a szerző dedikálja a könyvét. Aki szeretne részt venni az eseményen, az jelezze e-mailben: agnes.laszlo@kossuth.hu.

Részlet a könyv előszavából:

„…az ember, akár történész, akár nem, a saját történetét sem ismeri pontosan. Ha ma az utcán szembejönne velem mamája kezét fogva a hároméves Ormos Marika, nem ismerném meg, és ő sem engem. De nemcsak a kisgyerek kerül el a távolba az idős vagy öreg ember számára, de még a kamasz és a fiatal felnőtt néhány tette is érthetetlen, megmagyarázhatatlan színben tűnhet fel. Ami engem illet, nagyjából a negyvenes éveimtől kezdve találok rá önmagamra a múltban, és ezzel a középkorú hölggyel tudok azonosulni. Azt jelenti ez vajon, hogy a következő lapokon saját keresésemre indulok? Részben valóban ezt jelenti.

(Ormos Mária; kép: Hermann Ildi)

Csakhogy az a valaki, akit keresgélek, beleszületett egy családba, egy tágabb közösségbe, egy nyelvi közegbe, és a története elválaszthatatlan attól a miliőtől, amelyben élete során mozgott.

Nem mindegy, hogy valaki egy kis faluban vagy egy világvárosban, Európa mely részén, netalán éppen Afrikában látta meg a napvilágot. Nem mindegy, hogy a családja szegény-e, vagy gazdag. Nagy különbséget jelent, hogy körülötte béke van, vagy háború, és meghatározza az ember életét az is, hogy milyen fejedelem, király, egyáltalán, milyen hatalom áll a közösség élén. Abszolutizmus, felvilágosult abszolutizmus, önkényuralom, vagy éppen a legszélesebb demokrácia jellemzi a közösség és az egyén életét.

Nem kevesebbet jelent ez, mint hogy a kistörténet érthetetlen a nagytörténet nélkül. Az utóbbi viszont akár világtörténetté is tágulhat. Egy nagy háború, amelyet nem véletlenül neveztek el világháborúnak, vagy egy nagy válság, világválság számtalan, sok millió ember életét befolyásolja, vagy akár ki is oltja.

A nagytörténet jelenthetett nyomorúságot, csődöt, öngyilkosságot, vezethetett elüldözésre, menekülésre. A világháborúk miatt emberek tömegei megözvegyültek és gyerekek millió maradtak árvaságra.

A nagytörténet nem mindenki számára szokott végzetes lenni, sőt olyan egyedek is akadnak, akik a bajból hasznot látnak, mindazonáltal óriási a tőkeveszteség is, és sokan veszítik el ingatlanaikat (földet, erdőt, házat stb.).

Mindez nem kevesebbet jelent, mint hogy saját életutamat követve minduntalan tekintettel kellene lennem mindarra a helyi, országos és világtörténeti eseménysorozatra, szituációra, amely kitöltötte az általam leélt rövid nyolcvanhat évet. Sőt talán még korábbi történéseket is figyelembe kellene vennem, hiszen távolról sem mindegy, hogy családom különböző ágai milyen úton, módon kerültek éppen oda és éppen olyan helyzetbe születésem idején, ahol találtam őket.

Józan ésszel meg lehet állapítani, hogy e feladat hiánytalan megoldása úgyszólván lehetetlen.

A nehézséget súlyosbítja, hogy a saját életutat a családon kívül befolyásolja a tágabb környezet is. Kollégák, barátok, konkurensek, ellenfelek, jó- és rosszakarók, partnerek, élettársak veszik körül az embert, aki tőlük sem lehet független. Bár e keretek meghatározása és kitöltése is úgyszólván lehetetlen, e munkát mégis leegyszerűsítem annyiban, hogy – egy kivétellel – kizárólag a barátságos kapcsolatokról beszélek, és mellőzöm az intrikusokat, a hamisan tanúskodókat, mindazokat, akik ártani akartak. Lehetséges, hogy ezt helytelenül teszem, ugyanis az ártani akarók nemegyszer s legnagyobb hasznomra voltak. Szándékuk ellenére.

Nem szólhat senki önmagáról anélkül, hogy ne szólna az általa művelt mesterségről. Ezért a szövegben gyakran előkerül valamely könyvem vagy gondolatom. Csak olyan pontokat igyekszem felmutatni, ahol valami új jelenséget, összefüggést sikerült megtalálnom – legalábbis saját értékítéletem szerint. Ez olykor változást jelentett történész habitusomban is. E folyamatról összegezve azt mondhatom, hogy mind a szemléletem, mind a tematikám egyre csak tágult. Egészen addig, amíg megállapíthattam, hogy az emberi történet egésze végeredményben átláthatatlan. Legfontosabb tanulságnak azt vélem, hogy nem lehet a világtörténetet egyszerű képletekbe besorolni. Erről később részletesebben szólok.”