Az alábbi sorokat, írásokat Tatár Imre, a 98. (!) esztendejében járó újságíró kollégám, sok tekintetben atyai jó barátom, tanítóm, a magyar külpolitikai újságírás doyenje, az európai biztonság és együttműködés, valamint a német újraegyesülés folyamatának legkiválóbb krónikása bocsátotta az Infovilág rendelkezésére. Tatár Imre Aranytoll-életműdíjas újságíró írja:

Így tájékoztatunk mi: Pócsbajmag nemzetközi színvonalon

Éppen ötven esztendővel ezelőtt, 1967 májusában arról a protokollmániáról humorizáltam az újságíró-szövetség szakmai folyóiratában, amely meglehetősen elterjedt volt funkcionáriusi és állami hivatali körökben egyaránt. S egyben kéz a kézben járt a titkolózással.

Egy ízben, például, felháborodottan hívott fel bennünket valaki a szerkesztőségben, hogy neve kimaradt abból a protokollistából, amelyik egy külföldi delegáció fogadóit sorolta fel. Mondanom sem kell, hogy amikor a tárgyalások témáját, eredményeit kellett volna ismertetni, társaihoz hasonlóan, ő is „véletlenül” kimaradt a listáról…

A lapokban nyüzsögtek a nevek s funkciók, ám ritkák voltak a kulisszák mögötti tények. Pócsbajmag tehát korabeli országunk, mi több a szocialista tábor.

Pócsbajmag község növénytermesztő szak­emberei elhatározták, hogy nemzetközi szín­vonalra emelik tanácskozásaikat. A döntést fölvető első összejövetelt már szigorúan titok­ban tartották meg, s csak ezt a rövid, utó­lagos közleményt bocsátották a helybeli fali­újság rendelkezésére.

„Az utóbbi napokban találkozóra jöttek össze Pócsbajmag növénytermesztő szak­emberei, nevezetesen Czebulik Áron savanyító mester, Csorbula Dániel vezető raktárkezelő, Horpalek Boldizsár raktá­ros, Klavács Szilveszter gépmester, Morgós Elek vezető kukoricázó, Nocsakfalvi Alfonz agronómus, valamint helyetteseik és tanácsadóik. A megbeszélésen a fele­ket kölcsönösen érdeklő kérdésekről volt szó.”

Futótűzként terjedt el a találkozó híre, ha­talmas feltűnést keltett a faliújság olvasótá­borában. Mi több, a világsajtó is felfigyelt a dologra, s világosan látva, hogy e zártkörű tanácskozás körül valami homály van, talál­gatni kezdte, valójában miről tárgyalhattak a pócsbajmagi konferencián, amelyen „a feleket kölcsönösen érdeklő kérdésekről volt szó”. A szemfüles külföldi tudósítók valósággal elárasztották a falut. Hamarosan ki is fürkészték, hogy a ne­vezetes konferencia a szövetkezeti halász­csárda különszobájában zajlott le. A pénz­táros kisasszony – kizárólag konvertibilis va­lutáért elfogyasztott nagyfröccsök leszámlá­zása után és magánalapon – úgy nyilatko­zott, hogy legjobb tudomása szerint azon a nevezetes napon fontos kérdésekről volt szó. Nosza, a világsajtó tüstént elemezni kezdte a rövid, de sokat sejtető kifejezést: fontos kér­dések. Vajon milyen kérdések? Csak nem a...?

Végül egyenesen és merészen feltették a kérdést Pócsbajmag fő-növénytermesztőjének, milyen titkos dologról volt a tanácskozáson szó? Csak nem a..... ?

A kérdezett könnyedén és kissé sajnálkozva elmosolyodott, látszott az arcán, nem érti, miért izgulnak ezek az újságírók. De aztán – telve jóindulattal és közlési készséggel – így válaszolt: „Semmiféle titokról nincs szó, min­den találgatás csak a nemzetközi sajtó bete­ges fantáziájának szüleménye. Hiszen telje­sen köztudomású, hogy a pócsbajmagi ta­nácskozáson részt vettek: Czebulik Áron savanyító mester, Csorbula Dániel vezető rak­tárkezelő, Horpalek Boldizsár raktáros, Kla­vács Szilveszter gépmester, Morgás Elek ve­zető kukoricázó, Nocsakfalvi Alfonz agronó­mus, valamint helyetteseik és tanácsadóik, s a megbeszéléseken „a feleket kölcsönösen ér­deklő kérdésekről volt szó”.

Telt az idő, s eljött egy vidám va­sárnapi búcsú. Az utcán fel s alá sétálók egyszer csak meglátták Csorbula Dánielt, a híres találkozó résztvevőjét. „Csorbula elv­társ – kiáltottak oda neki a kapatosságtól némi bátorságot nyert atyafiak –, mondja már meg, miféle titkokról tanácskoztak ott? Csak nem a ...?”

Csorbula Dániel könnyedén és kissé sajnál­kozva elmosolyodott, de – jóindulattal és közlési készséggel – mégis csak válaszolt: „Kedves atyámfiai, miért dőltök be felelőtlen pletykáknak? Holmi álhíreknek? A pócsbajmagi találkozón valójában az történt, hogy megjelentünk mi, a megjelent felek, és köl­csönösen érdeklő kérdésekről volt szó.” A pócsbajmagi járókelők lelkes tapsban törtek ki. No, látod – mondta egyikük a másikuknak –, nem érdemes a faliújságot olvasni, nem ír az meg semmit. Egyenesen Csorbula elvtárshoz kell fordulni, ő mindjárt világos­ságot önt a pohárba!

Az esemény „Pócsbajmagi csúcstalálkozó” néven belekerült a mezőgazdaság átalakításának a történetébe, azzal a kommentárral, hogy a pócsbajmagiak a legmagasabb nemzetközi színvonalra tornázták fel magukat, lám a fe­leket kölcsönösen nem érdeklő kérdésekről nem tárgyalnak...

S néhány évtized múlva, amikor az ese­mény bekerül az iskolai tananyagba, a tanár felszólít majd egy diákot: „No, fiam, mit ne­vezünk pócsbajmagi csúcstalálkozónak?” A diák – jeléül annak, hogy az új generációk egyre nagyobb tárgyi tudással, kombináló képességgel rendelkeznek, s mily pompásan felismerik a belső összefüggéseket – így vála­szol majd:

Pócsbajmagi csúcstalálkozónak nevezzük azt a híres tanácskozást, amelyen részt vett Czebulik Áron savanyító mester, Csorbula Dániel vezető raktárkezelő, Horpalek Boldi­zsár raktáros, Klavács Szilveszter gépmester, Morgás Elek vezető kukoricázó, Nocsakfalvi Alfonz agronómus, valamint helyetteseik és tanácsadóik, s amelyen a feleket kölcsönösen érdeklő kérdésekről volt szó.