„Egyetlen bécsi gyermek sem születhet újságpapírra” – 100 éves az osztrák főváros gyermekjóléti szolgálata

Éppen száz éve, 1917 áprilisában határozott a bécsi közgyűlés a gyermekjóléti szolgálat nagyszabású kibővítéséről. (Kép: caritas-wien.at)

A csecsemőhalandóság csökkentése, valamint a bécsi gyerekek egészségügyi és szociális körülményeinek a javítása volt a cél. Sikereket és visszalépéseket egyaránt tartogattak a múlt évtizedek.

„Száz év elteltével a bécsi gyermekjóléti szolgálat, a mai ifjúsági és családügyi hivatal olyan múltra tekinthet vissza, amely számos területen látványos javulást hozott a bécsi családok és gyermekek számára – bár voltak kevésbé sikeres időszakok is” – mondta Jürgen Czernohorszky, Bécs város ifjúsági ügyekért felelős városi tanácsnoka a gyermekjóléti szolgálat századik jubileuma alkalmából.

Bécs város egykori és mai babakelengye-csomagja, amely 1927 óta minden bécsi újszülöttnek jár. /Copyright: Martin Votava / PID

A bécsi közgyűlés ugyanis 1917. április 27-én döntött a gyermekjóléti szolgálat kibővítéséről, hogy csökkentsék a magas csecsemőhalandóságot, valamint jobb szociális és egészségügyi keretfeltételeket teremtsenek az osztrák fővárosban felnövő gyerekek számára. A szolgálat fő feladata a hivatal gyámsága alatt állók gondozása, a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek és azoknak a fiataloknak az ellenőrzése volt, akiket bírói döntés nyomán nem a szüleik neveltek. Főleg hajadon anyák esetében ez a segítség azonban rendszerint túlzott gyámkodásból és ellenőrzésből állt, és ha egy család nem felelt meg a polgári ideálnak, nagyon gyorsan rámondták, hogy elhanyagolja a gyermeket.

Prof. Julius Tandler, az elismert és jó hírű orvos 1920-ban lett a gyermekjólétért és egészségügyért felelős városi tanácsnok. Olyan ellátórendszert alakított ki, amelyben a város tudatosan vállalta azokat a társadalmi feladatokat, amelyeket mindaddig egyházi és polgári jóléti szervezetek végeztek. Felismerte, hogy az óvoda kiegészíti a gyerekek nevelését, és főként a nehéz szociális körülmények között felnövők profitálhatnak belőle. Amíg az óvodában vannak, kiszabadulhatnak az őket körülvevő szegénységből.

Tandler professzor regnálása alatt, 1927-ben vezették be a babakelengye-csomagot, amelyet minden bécsi újszülött megkapott. A város ajándéka babatakarót, ruhácskákat, pelenkát és a baba ellátásához szükséges tisztasági csomagot tartalmazott. „Egyetlen bécsi gyermek sem születhet újságpapírra” – hangzott az intézkedés indoklása. Ugyanabban az évben nyitották meg Bécs város gyermekotthonát a Schloss Wilhelminenbergben, ahol a főváros legszegényebb gyerekeinek igyekeztek lehetőséget adni egy szebb jövőre. Az 1920-as években ugyanis nagyon gyorsan elvették a szegényebb szülőktől a gyerekeiket, 1925-ben például több mint hatezer gyermeket már a város gondozott a család rossz anyagi helyzete miatt.

Évtizeddel később, 1934–45 között ismét jobbára a civil szervezetek vették át a jóléti feladatokat, a nemzetiszocializmus ideje alatt pedig az állam ellenőrző és végrehajtó szervévé váltak a népgondozóknak nevezett szociális munkások. A gyermekotthonok lakóit úgy kezelték, mintha börtönben lennének, nem volt ritka a testi fenyítés és a kínzás sem.

A második világháború után új vezetőt és új nevet kapott a gyermekjóléti hivatal, amely 1946. március 1-jétől Magistratsabteilung 11 – Jugendamt néven kezdte újra munkáját. Mivel az iskolába járó gyerekek kétharmada rosszul táplált volt, a védőnők élelmiszert és ruhákat osztottak a rászorulóknak, 1949-től pedig újra járt a babakelengye csomag minden bécsi csecsemőnek.

A gazdasági okból városi gondozásba vett gyerekek száma 1945–52 között egyre csökkent, ám nőtt azoké, akiket viselkedési problémák miatt emeltek ki a családjukból. Éppen ezért 1968 után a bécsi gyermekjóléti szolgálatnál is újabb változás kezdődött: az ellenőrzés helyett a segítségnyújtás lépett a középpontba. Az intézkedések során a gyerekek érdekei kerültek előtérbe, és a szakemberek igyekeztek minél kevésbé beavatkozni a családok életébe. A városszéli, hatalmas gyermekotthonokat bezárták, helyette szociálpedagógiáé lett a fő szerep, és lakóközösségekben helyezték el a gondozottakat.

A nemzetiszocializmus éveiben elterjedt módszerek azonban több helyen még a második világháború után is megmaradtak, így például a Wilhelminenbergi Gyermekotthon lakói évtizedeken keresztül fizikai és pszichikai erőszaknak és szexuális zaklatásnak voltak kitéve, és nevelőszülőnél felnövő sok gyereknek is ez a sors jutott.

Bécs városának volt ereje és bátorsága szembenézni a sötét múlttal, és a szakmai kutatások alapján kiderített tények nyilvánosságra hozatala után (2016-ig) összesen 52,53 millió euró kártalanítást fizetett ki az egykori áldozatok részére.

A bécsi gyermekjóléti ellátás középpontjában ma a gyermekek védelme áll. Mintegy 1600, kiválóan képzett szakember keresi a megoldást a problémákra a szülőkkel és gyerekekkel közösen, tanácsadással és pszichológiai támogatással.