Gyulai Sámuel – Gorizia

Gorizia impozáns középkori váráért nem, de a térség birtoklásáért véres csaták folytak a környező hegyekben az Osztrák–Magyar Monarchia és a vele 1915-től hadban álló Olaszország csapatai között (az erre folyó Isonzó neve sokat mond a történelem barátainak). Az  I. világháború végén az olaszok vehették birtokukba a települést, amit a következő világégés után részben megosztottak Jugoszláviával. A határtól keletre fekvő részén található Nova Gorica most Szlovéniához tartozik, a két ország schengeni tagsága nyomán a határ elvesztette jelentőségét.

E huszadik századi turbulenciákat megelőzően azonban Gorizia Görz néven a Monarchiához tartozott, kellemes klímája miatt az „osztrák Nizzának” becézték, és sok nyugdíjas korú tisztviselő vagy katonatiszt szívesen töltött ott rövidebb-hosszabb időt. Köztük szerepelt tehát Gyulai Sámuel gróf is, aki Budán született, majd katonai pályát futott be a Habsburg-birodalom hadseregében. A többi között Radetzky tábornok oldalán részt vett az 1866-i custozzai csatában is, amelyben az osztrák császári csapatok vereséget mértek az olasz királyi hadseregre.

Gyulai nemcsak kedvelte a helyet, de le is telepedett ott, s a város iránt táplált rokonszenvét 1877-ben egy díszes szökőkút ajándékozásával fejezte ki.

Gyulai gróf a delfinek és puttók alakjaival díszített bronz szökőkutat Rudolf Kitschelt bécsi ötvösmester műhelyében rendelte meg, onnan szállították Goriziába. Gyulait Gorizia díszpolgárának választották a város szépségét gyarapító ajándékáért. A szökőkutat a második világháború után a városháza kertjébe vitték, onnan 2001-ben állították vissza eredeti helyére, a városi parkba.

Az olaszok által is Gyulai-kútnak nevezett műemlék azóta is a Giuseppe Verdiről elnevezett korzón áll, 2014-ben hozzákezdtek restaurálásához.

Nagyon köszönöm Nagy József Ferenc barátomnak, hogy felkutatta a gróf életrajzi adatait.