Houdini hazatért – egyedülálló kiállítás a szabadulóművész hagyatékából

Most az isteni Houdini hazatért, Budapestre. Kettős értelemben is igaz ez a megállapítás: az Országos Széchényi Könyvtárban (a sajtónak ma késő délután bemutatott) holnap megnyíló kiállításon megtekinthetjük jó néhány eredeti relikviáját, az általa használt  eszközöket, amelyek talán még ma is magukon viselik a nagy mágus kéznyomát. Másrészt talán most tisztába kerülünk azzal a ténnyel, hogy nekünk, magyaroknak van egy Puskásnál is sokkal híresebb honfitársunk, akivel legalább annyira jogosan büszkélkedhetünk itthon és külföldön, mint a csodacsatárral tesszük.

A Nagyváradról a székesfővárosba költözött rabbi, Mayer Sámuel Weiss és felsége, Steiner Cecília a VII. kerületből költözött Amerikába, hogy nagy családjuknak (öt fiú és egy lány) kedvezőbb feltételeket teremtsen. Egy kisvárosban, Appletonban kötöttek ki, ahol az apa rabbiként működött, de nem sokkal később a hitközsége megvált tőle, mivel nem tudott megtanulni angolul, így csak németül volt képes prédikálni.

Az elszegényedett család New Yorkba költözött, ahol a fiúk munkába álltak. A harmadik fiú, Erik (a későbbi Houdini) kifutófiú lett. Karácsony előtt egyenruhájában aprópénzt gyűjtött családjának az utcán, és egész csinos összeget szedett össze. Hazatérve megkérte édesanyját, hogy alaposan rázza meg, mire egyenruhájából záporozni kezdtek a 10 centesek.

Azért, hogy máskor is el tudja bűvölni a mamát, nekiállt, és minden hozzáférhető könyvet elolvasott a bűvészkedésről. Idővel egy nyakkendőüzem szabászatán kapott munkát, ahol munkatársa hívta fel a figyelmet a 19. század első felének vitathatatlanul legnagyobb varázslójának, Robert Houdinnek műveire. 

A francia mágus titka az volt, hogy rájött: sosem szabad elfelejteni, hogy a varázslat valójában tudomány, és a varázsló csak egy színész, aki csupán eljátssza, hogy ő egy varázsló, nem hiheti el saját felsőbbrendűségét. Erik megtanulta a leckét, és hálából felvette példaképe nevét, egy i-betű hozzáadásával könnyebben kimondhatóvá és egyedivé téve.

Először említett munkatársával léptek fel, mint a „Két Houdini", majd vér szerinti bátyjával, Theóval ugyanilyen néven. Később megismerkedett egy 18 éves lánnyal, Bess-szel, akivel mindössze 21 nap múltán már összeházasodtak. Bess lett férje partnere a színpadon és az életben egyaránt, egészen Houdini haláláig. Ez lett tehát az egyetlen „csapda”, amiből a későbbi szabadulóművész sosem tudott megszökni: haláláig Bess hűséges férje maradt. 

A családi kötelékek mindig fontosak maradtak számára. Amikor apja viszonylag fiatalon rákban haldoklott, megígérte neki, hogy élete végéig gondoskodni fog a mamáról, és így is tett, sosem hagyta magára édesanyját.

Egyre nagyobb számú közönség előtt lépett fel, és egyre furfangosabb szabadulószámokat talált ki. Minden zárat ki tudott nyitni. Sikerének egyik titka volt: azzal fordult a közönség felé, hogy bárki előállhatott bármilyen új ötlettel vagy eszközzel, ő vállalta a kihívást. Így a vasmenyasszonytól a postazsákig a legkülönfélébb helyekre zárták be (leggyakrabban tejeskannákba vagy az ún. kínai kínzóeszközbe, egy vízzel feltöltött üvegfalú ládába), hidakról ugrott fagyos folyókba összebilincselt kézzel, és egyéb őrültségekre is hajlandó volt, például egy jól védett börtönből is megszökött. Sokszor meztelenül dolgozott, hogy lássák, nincs nála semmilyen segédeszköz. 

Leghíresebb produkciója egy kényszerzubbonyos trükk volt. Darukról, felhőkarcolókról, repülőszárnyon lógott le, néha cápákkal teli akvárium vagy más ijesztő mélységek fölé. (Állítólag az volt ennek a varázslatának titka, hogy a szabaduláshoz ki tudta ficamítani laza vállízületeit.)

A varázslat mellett szuggesztív személyiségének is nagy szerep jutott az előadásaiban, az önreklámja pedig elképesztően hatékony volt. Remekül kihasználta a korabeli hírverési lehetőségek mindegyikét, és napra készen követte a technika változásait is. Az újságok, a film és minden egyéb bevethető eszköz révén megteremtette saját legendáját. Egyik New York-i fellépéssorozata előtt attól sem riadt vissza, hogy kirámoljon egy feltörhetetlennek hitt banki széfet, majd visszaszolgáltassa az akkoriban kolosszális összegnek számító félmillió dollárt…

Ízig-vérig a 20. század embere volt, minden technikai újdonság érdekelte, és fel is lépett minden modern újítás bemutatóján, így az egyik első autóversenyen is. Megtanult repülni is, és elsőként repült Amerikából Ausztráliába 1910-ben, de mivel nem voltak hivatalos tanúi a leszállásának, így egy másik személy pár nappal későbbi kísérlete lett a hivatalos rekord.

Houdini hamar felismerte a mozgófilm értékét is, és számtalan felvételt készíttetett magáról, beleértve olyan veszélyes jeleneteket is, mint amikor a magasban egyik repülőről a másikra szállt át. Megvásárolt egy német film-gyorselőhívó szabadalmat is, ám azzal nem volt szerencséje, nem tudta üzletileg sikerrel alkalmazni az eljárást Amerikában.

Népszerűségének legfőbb forrása kivételes fizikai tulajdonságai, szorgalma és rendkívüli marketingérzéke mellett valószínűleg az volt, hogy olyan „kisember” volt, amilyenek mindenki álmodta magát: a semmiből érkezett fiú ismert és gazdag lett. A szabadulása pedig a szabadság metaforája volt, amely az Amerikába mindenfelől özönlő sokféle üldözött, kitaszított, kisemmizett ember számára az Újvilág legfontosabb értéke volt.

Miután Houdini édesanyja is meghalt, elfogyott a lendülete, a hite. Fellépett, de nem volt meg benne a megszokott tűz. Az akkoriban egyre inkább elfogadottá váló spiritisztákhoz kezdett járni, hátha sikerül kommunikálnia a mamával, de az „ektoplazmás" bemutatókon hamar rájött, hogy ezek csak a gyászolók becsapására alkalmazott trükkök. 

Ezt követően vált a szélhámosok legnagyobb ellenségévé. Lebuktatott minden csalót, különösen barátja, Sir Arthur Conan Doyle, a világhírű skót író esete után, aki elvesztette a fiát az első világháborúban, és szenvedését kihasználva alaposan átverték. Houdini végül totális győzelmet aratott a spiritiszták fölött, még legnagyobb ellenfelét, a bostoni felsőbb körök körülrajongott médiumát, Margery-t is megadásra kényszerítette. Később a tenyérjósokat vette célkeresztbe, és hasonlóan eredményesen bizonyította rájuk kóklerségüket. A kitérő után visszatért a Broadway-re, ahol visszanyerve lelkesedését óriási tömegeket vonzó előadássorozatokat tartott. Ez volt élete legboldogabb időszaka.

Halálát az okozta, hogy megfeledkezett nagy elődje intéséről, és maga is elhitte sérthetetlenségének mítoszát. A montreali McGill Egyetemen tartott bemutatóját követően egy diák váratlanul háromszor-négyszer hasba vágta a nagy Houdinit, aki sokszor dicsekedett rendkívül erős hasfalával. Most azonban egyáltalán nem volt felkészülve az ütésekre, és valószínűleg kezdődő vakbélgyulladása volt már, ami miatt néhány napja kissé gyengélkedett. 

Napokig nem ment el orvoshoz, folytatta a fellépéseket. Detroitban egy előadás szünetében és a show után is elájult, de nem ment kórházba, csak hajnalban szállították be oda, ahol semmit sem tudtak tenni érte. A vakbele már perforálódott, és akkoriban még nem állt rendelkezésre antibiotikum vagy más hatékony gyógyszer egy súlyos gyulladás kezelésére. Erős szervezete még hét napig küzdött a fertőzés ellen. Halloween napján, október 31-én halt meg, mindössze 52 évesen. 

Theo bátyja, akinek művészneve Houdeen volt, sokáig előadta Houdini korábbi számait, Bess, a feleség pedig egy előre megbeszélt „titkos kód” segítségével minden évben a halála napján megpróbált kommunikálni halott férjével, amit csak 10 év eredménytelenség után adott fel. 

Halloween-kor azóta is minden évben összegyűlnek Houdini legnagyobb kedvelői a Los Angeles-i Knickerbocker Hotelben: „Harry, come back!” – így hívják mesterüket.

Houdini hatalmas gyűjteménye – amely színpadi kellékei mellett a világ harmadik legnagyobb színházi könyvtárát is magába foglalta – előbb bátyjáé lett, majd annak tanítványáé, aki hatvan évig őrizte, majd 2004-ben árverésre bocsátott több mint 450 tárgyat Las Vegasban, ahol jó 1,1 millió dollárt költöttek el a gyűjtők, köztük a két késői követő, David Copperfield és Uri Geller is.

Houdini egyik legnagyobb híve a szintén magyar származású David Merlini. Ő éppen Houdini halála napján, csak 52 évvel később született (a híres előd ugyebár éppen ugyanennyi évet élt!), és saját bevallása szerint már 4 éves korától kezdve gyűjti a bilincseket és az egyéb eszközöket, amelyek a szabadulóművészet elengedhetetlen kellékei. Természetesen példaképe Houdini lett, akinek számos relikviáját megszerezte, és ezeket a milánói világkiállítás magyar pavilonja után most az Országos Széchényi Könyvtárban mutatja be egy hónapon át, mielőtt azok a végleges budapesti helyszínen, a budapesti Houdini-házban (Houdini House Budapest) kapnak jelentőségüknek megfelelő elhelyezést és hátteret.

X X X

A fenti beszámolót Alexander G. Thomas, azaz Matuscsák Tamás írta. Ő a szerzője az ősszel megjelent és igen nagy sikert aratott „Megszállottak – A Tesla-hadművelet” című kötetnek. Ugyanő fordította Rob Becker Caveman című művét, amely sok év óta nagy sikerrel fut a budapesti Centrál Színház Kisszínpadán. A szerző az Infovilág szerkesztőjének a többi között elmondta, hogy bár most a Rejtő Jenőről szóló könyvével van elfoglalva, közben egyéb információkat is gyűjt, mert régóta dédelgetett témája Harry Houdini, azaz Weisz Henrik, akiről – Teslához és Rejtőhöz hasonlóan – könyvet szeretne írni. Reméljük, hogy a többi műve, egyelőre szunnyadó, ám kész könyvek, színdarabok belátható időn belül elhagyják a szerző számítógépét…