Nem lesz sem könnyű, sem olcsó a migránsok beilleszkedése Németországban

A történelmi minták, a nyugati országoknak az előző bevándorlási hullámok révén szerzett és most ismételten feldolgozott tapasztalatai, továbbá a nagyon siralmas és egyébként javíthatatlan németországi és általában európai demográfiai helyzet ugyanis egyenesen megköveteli a nagyszámú bevándorló befogadását. Az integráció sikerének esélyét növeli, hogy az új bevándorlók többsége fiatalember és sok a gyerek köztük. Következésképpen könnyebben taníthatók, képezhetők ezek a főként szír, részben afgán emberek, akiket jó eséllyel be is fogad Németország.

A mindehhez szükséges átalakítások, építkezések, a kihasználatlan kapacitások feltöltései megint csak új munkahelyeket követelnek meg; a német ipari termelés további felpörgetéséhez pedig életbevágóan fontosak a bevándorlók. Végül is ezek a fejlemények inkább tartósítják, sőt erősítik a konjunktúrát, mintsem gyengítenék.Ez a hosszú távú trend; rövid távon azonban beláthatatlanok a társadalmi, politikai veszélyek – ismeri el az interjúalany.

Zentai Péter: Létezhet ma olyan kutatás, amely képes „belőni” az Európába irányuló rendkívüli migráció gazdasági következményeit? Lehet-e felelőséggel felelni arra a kérdésre, hogy „ez most jó vagy rossz nekünk”?

Michelle Battisti: A mi kutatásunk eredménye a következő: hosszú távra szólóan kijelenthető, hogy a migráció Európa egészére nézve jó dolog, az európai országok többsége inkább jól fog ezzel járni, mint rosszul. Tanulmányunk messzemenően figyelembe veszi a németországi, illetve más, befogadónak mutatkozott európai országok történelmi tapasztalatait. Feldolgoztuk továbbá az utóbbi évtizedekben felhalmozott társadalmi, politikai, gazdasági mintákat, amelyeket a legfejlettebb országokat tömörítő OECD szervezet húsz tagjától szereztünk be.
Ugyanakkor – rövidtávon – mégis felettébb óvatosnak kell lennünk, mert rengeteg a kérdőjel és az egyedi vonás a legfrissebb bevándorlási hullám fejleményei körül. 

Melyek – a gazdasági, társadalmi integrálódás szemszögéből – a legsúlyosabb megválaszolatlan kérdések?

Nem ismerjük igazából a migránsok iskolázottságát, munkára, továbbtanulásra való alkalmasságát…

Akkor elismeri, hogy – legalábbis rövidtávon – aligha sikerülhet más kultúrákból érkezők százezreit, millióit a munka világába integrálni Nyugaton, egyáltalán Európában?

Azt ismerem el, hogy e folyamat nem lehet zökkenőmentes. De egyértelműen semmiképpen sem válaszolhatom a kérdésre azt, hogy a siker kizárt – akár rövidebb távon is.
Németországra fókuszálva tény, hogy a gazdasági szereplők egy sor területen drámai munkaerőhiánnyal küzdenek, a hiányszakmák száma félelmetes ütemben szaporodik. És ez alapvetően így van egyre több nyugat-európai országban is. E mögött egyrészt a konjunktúra folyamatos élénkülése, másrészt a demográfiai zuhanási folyamat húzódik meg. Nincs és a közeli jövőben nem is lehetséges az európai országok nagy többségében változás a lefelé mutató trendben, aggasztó mértékben fogy mindenütt a lakosság. Ugyanakkor az is bizonyított, hogy a hirtelen feltoluló új munkaerő megjelenése nem szokott veszélyeztetni régi munkahelyeket. Ellenkezőleg, az új bevándorlási hullámok mindig, mindenütt – Európában, Amerikában egyaránt – élénkítették a konjunktúrát, új munkahelyeket generáltak.

Csakhogy nem mindegy, milyenek az új bevándorlók, milyen az összetételük. Mely korosztályhoz tartoznak, milyen az iskolázottságuk, mennyi köztük az analfabéta, nem szólva róla, hogy milyen munkakultúrába születtek bele…

Ez a megközelítés nem pontos. Noha nincs tudományosan feldolgozott adatsorunk a képzettséghez kapcsolódó összetételről, vannak viszont meglehetősen pontos számaink a migránsok életkoráról. Amiből bátran kiindulhatunk: nagyrészük fiatalember és meghökkentően nagy hányaduk kisgyerek! A fiatal felnőttek körében a nagy többség férfi.
Ezen ismereteink lényegbevágóan fontosak, egyúttal alátámasztják a korábbi és sikeresnek mutatkozott bevándorlási hullámok alapján szerzett tapasztalatokat. A fiatal bevándorlók, pláne a gyerekek taníttatása, képzése és integrálása sokkal kisebb kihívás egy befogadó ország és annak gazdasága számára, mint bármely más korosztály esetében.
Viszont kétségtelen, hogy szinte fogalmunk sincs a migránsok alaptudásáról, például arról, hogy mennyi köztük az olvasni-írni nem tudó. (Bár az új menekültekkel, bevándorlókkal foglalkozók – elbeszélésük szerint – nemigen találkoznak analfabétákkal.) Tehát akár megtévesztő is lehet, ha az OECD és az ENSZ által publikált adatokból indulunk ki, amelyek szerint például Afganisztánban drámaian alacsony, 46 százalékos az írástudók aránya. Mert a most érkezett fiatalok esetében ennél sokkal jobb az arányszám.
E téma kapcsán az emigránsok többségét kitevő szírek, szír iskolások általános tudásáról pedig a nemzetközi statisztikák is eleve pozitívabb üzeneteket jeleznek: az ENSZ jelentése Szíriára nézve négyszázalékos analfabétaarányról tanúskodik. Ettől függetlenül mégis tény, hogy nincs egzakt tudásunk e témában. A legnagyobb hiátusunk az, hogy nem tudjuk mekkora a felsőoktatási intézményekben tanultak, illetve a diplomások aránya a migránsok körében.

A jelek szerint a „migráns oldal” önmagában véve akár „kezelhetőnek” minősíthető. Ugyanakkor rengeteg egyéb tényező akadályozza – rövidtávon mindenképpen – a befogadást és az integrálást.

Egyedülálló kihívás a következő: bevándorlói tömeg egyszerre, ennyire rövid időn belül ekkora számban – még sohasem jelent meg a háború utáni Európában. Ráadásul ez a mostani irdatlan tömegű migráns csupán néhány országban koncentrálódik.

Leginkább Németországban. Egyébként valójában hány új migránst lenne képes magába szívni a német gazdaság?

A kutatási eredményeink szerint: „nettó” 500–600 ezer embert évente, feltételezve, hogy a konjunktúra folytatódik.

De hiszen az idén legalább 800 ezer migránsra számítanak…

A nyolcszázezres adat stimmel, csakhogy végeredményben aligha fogja meghaladni a valóságos új bevándorló-munkavállalók száma a négyszázezret! A beérkezett és várhatóan még beérkező, összesen tehát csaknem milliónyi kérelemből néhány százezernyit vissza fognak dobni a hatóságok, hiszen csak az igazoltan háborús övezetekből, főként a Szíriából Németországba menekültek fognak zöld utat élvezni. Az is tapasztalat és szinte előre borítékolható most is, hogy száz-kétszázezren eleve más országokba akarnak továbbvándorolni, illetve más (szintén befogadó vagy arra kötelezett) országokba irányítják át majd őket. Maradjunk tehát abban, hogy az idén mintegy 400 ezer új migránst kellene elhelyeznie és integrálnia Németországnak.
Ez nem irreális kihívás. Annál is kevésbé, minthogy a tartományok és a szövetségi állam, valamint a gazdasági főszereplők, a potenciális munkaadók folyamatosan és egyre szisztematikusabban építik fel a munkába álláshoz és az iskoláztatáshoz, a nyelvi és szakmai képzéshez szükséges intézményi hálózatot.

Ezek szerint maga az integráció céljából tett erőfeszítések önmagukban véve is gazdasági élénkülést hoznak. Máris új munkahelyek teremtődnek új munkahelyek létrehozása végett.

Ez így igaz. Hirtelen még akutabbá vált a pedagógushiány…, erősen növekszik az igény a gyerekek gondozásához értők, például az óvónők iránt. És persze az óvodák iránt.
Az építőipar újfajta kihívásokkal néz szembe: üresen álló épületek ezreinek lakhatóvá tételét kell megoldani, laktanyákat kell átalakítani, fejleszteni és részben át kell alakítani az egészségügyi infrastruktúrát.

Mindez mekkora terhet ró a német költségvetésre?

A legkonzervatívabb számítások szerint csak az idei migránshullám – 800 ezer kérelemmel számolva – tízmilliárd eurójába kerül a német államnak. Ebben az összegben nem is foglaltatik még benne a gondoskodás a kérelmezőkkel érkezett vagy hozzájuk később csatlakozó családtagokról, illetve a gyerekek iskolázásának költségét sem tartalmazza ez az összeg.
A tízmilliárd euró tehát szerfölött visszafogottan kalkulált pénzügyi teher, amelynek ugyanakkor része, hogy a németországi menekültellátó központokban elhelyezettek, regisztráltak a megérkezésük pillanatától kezdődően fejenként 143 eurót kapnak az államtól – havonta három hónapon keresztül. A negyedév elteltével és a menekültközpontokból kiköltözésüket követően, a tartózkodási státusz birtokában a havi ellátmány 359 euróra növekszik.
A politikai döntéshozók azonban várhatóan hamarosan csökkentik a pénzbeli juttatásokat, cserébe viszont növelni fogják a természetbeni járulékok körét.

Emellett – szerintünk – fenntarthatatlanná válik, hogy továbbra is 8,50 euró maradjon a minimális órabér, hiszen a munkába újonnan integrálódók produktivitása nyilván jóval alacsonyabb lesz, mint az eleve itt nevelkedetteké. A minimálbér érintetlenül hagyása csak munkanélküliséget szülne…

A politikai hatalom biztosan elejét kívánja venni a társadalmi feszültségek további fokozódásának, hiszen a kezdeti lelkesedés gyorsan lankad és kezd valamifajta politikai elégedetlenség úrrá lenni a németeken, pláne más nyugat-európaiakon… Ugye, ön is tudja: még a németeknek sem mindegy, hogy ezek a migránsok honnan jönnek, milyen kultúrkört hagynak maguk mögött és jellemzően melyik valláshoz tartoznak.

Hogyne lennénk ezzel tisztában. Ettől függetlenül tudnivaló az is, hogy a gyéren lakott és drámaian öregedő Kelet-Németországban – ahol messze több hely áll a rendelkezésre és sokkal nagyobb a gazdasági szükség a migránsokra, mint szinte bárhol Nyugat-Németországban – nos, a volt NDK-ban mutatkozik meg a legnagyobb ellenállás a helyi társadalom részéről. Nyugat-Németország sűrűn lakott településein, például a Ruhr-vidéken és a nagyvárosokban viszont kimondottan nyitott az „őshonos” lakosság az új migránsok irányában.
Kelet-Németországban soha nem is éltek és mindmáig nem is laknak iszlámhívek. Ezzel szemben a Ruhr-vidéken vagy Hamburgban, Münchenben, Majna-Frankfurtban a lakosság hét-nyolc vagy még több százaléka török és arab, közel-keleti.

Ott félnek az iszlámtól és annak követőitől, ahol abszolút nem ismerik őket, s ott fogadják be leginkább a muszlimokat, ahol hosszú, évtizedes együttélési tapasztalata van velük a lakosságnak. Ez paradoxon?

Paradoxon is, meg nem is. Az etnikai, vallási türelmetlenség mindig is ott volt és maradt is erős, ahol frusztráltabbak az emberek, ahol nem élnek túl jól, legalábbis másokhoz mérten nem. Példának okáért a kelet-németországi Szászország polgárainak életszínvonala – bár összehasonlíthatatlanul jobb ma, mint valaha, mint amilyen az NDK-ban volt – mégis továbbra is látványosan alacsonyabb, mint a szomszédos Bajorországban és egy sor más nyugatnémet vidéken élőké. Kelet-Németország lakóinak külön bánata, hogy gyerekeik, rokonaik, barátaik közül oly sokan elhagyták a szűk pátriát, Kelet-Németországot – Nyugat-Németország vagy Ausztria és Svájc kedvéért.

És hát… eleve nem nevelték őket (az NDK-ban) abban az értelemben életigenlőkké, optimistákká, ahogyan az NSZK-ban felnőtt embereket. Ez a hagyományos keletnémet „másodrendűség-érzet” odáig fokozódik, hogy körükben meglehetősen sokan tényleg elhiszik, hogy a migránsok befogadása valójában azt a célt szolgálja, hogy „a nyugatiak újból a földbe döngöljék őket”. Ez az oka, hogy Kelet-Németországban sikeresen, Nyugat-Németországban viszont sikertelenül próbálnak nyomulni a szélsőségesebb, idegenellenes és/vagy populista politikai erők és általában ellenséges a légkör az új bevándorlókkal szemben.

Ez a feszültség, ez a hozzáállásbeli különbség – s mindazon jelenség, amiről most beszéltem – egész Kelet- és Nyugat-Európa viszonylatában is erősen érződik. Magyarázatul szolgál az új keletű kelet–nyugati szembenállás megértéséhez.