A vélemény szabad: Struccok a Kúrián?

Az Együtt-PM a Kúriához fordult a 2014-i országgyűlési választások listás eredményeinek megállapítása után. Nem a választás legitimitását vagy eredményeit kifogásolja, hanem alaptörvény-ellenesnek véli a győztes-kompenzáció jelenlegi szabályait (az új szabályoknak a kétharmadot eldöntő jellegével és az ehhez kapcsolódó alkotmányossági kérdésekkel magunk is foglalkoztunk). A felülvizsgálati eljárásban a Kúria meg is hozta a határozatát, amelyben a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Az Együtt-PM szerint „várható volt” a bíróság döntése és pusztán „jogtechnikai lépés” (az Alkotmánybíróság előszobája) volt a Kúriához fordulás. Mivel a bíróság érvelésével három szinten is (nyelvtani, ténybeli és jogértelmezési) probléma van, ezért az AB döntése előtt nem árt elemezni a Kúria érvelését, hiszen sajnálatos módon, akár előremutató is lehet.

 

A bíró a törvény szája?

A Kúria szerint: „A Ve. 224. § (3) bekezdés a) pontja egyebek mellett kimondja, hogy a bírósági felülvizsgálati kérelemnek tartalmaznia kell a kérelem 223. § (3) bekezdése szerinti alapját, ekként meg kell jelölni azt a jogszabálysértést (sic!), amelybe az egyedi ügyben hozott NVB határozat ütközik.” Kétségtelen, hogy a felülvizsgálati kérelem tárgyában viszonylag gyorsan – a beérkezéstől számított harmadik napon – kellett döntést hoznia a taláros szervnek, de ez nem indokolhatja a fenti megfogalmazást. Mert hogyan „ütközhetne” jogszabálysértésbe a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozata?! Hiszen a kérelmező pusztán vélelmezi, hogy jogszabálysértés történet (vagyis felvázolja a tényállást és azt, hogy szerinte ez miként sértette a jogszabályokat), s majd a bíróság dönt a jogszabálysértés tárgyában. A Kúria tehát rossz lóra tett, hiszen olyat várt el – álláspontom szerint jogszabálysértő módon – a kérelmezőktől, amit éppen a bíróságnak magának kell kimondania.

Mindez izzadságszagú módon fémjelzi azt, hogy, bizony, indok kellett az érdemi vizsgálat megtagadására. Helyesen: a kérelmezőnek azt a jogi alapot [Választási eljárási törvény 223. § (3) bek.] kell megjelölni, amelynek alapján a bírósághoz fordul. Tehát meg kell jelölni a jogszabálysértést, vagyis a megsértett jogszabályt (jelen esetben az Alaptörvényt) és azt, hogy hogyan sértették meg (az NVB fogalmilag nem tudott jogszerű döntést hozni, mert az a szabály, amelynek alapján a listás eredményeket megállapította alkotmányellenes).

 

Makacs dolgok…

A Kúria többször is megjegyezi elutasító végzésében: a kérelmezők nem utaltak arra, hogy az NVB hogyan sértett törvényt, vagyis nem tettek eleget a választási eljárási törvény bírói felülvizsgálatra vonatkozó szabályának, s felülvizsgálatukban nem jelölték meg a jogi alapot: „A kérelmezők tehát jogszabályokat felsoroltak, azonban azt nem jelölték meg és arra nem is utaltak, hogy az NVB döntése azokat miként sértette meg… A kérelmezők tehát nem jelölték meg, hogy a felülvizsgálattal támadott határozat milyen okból jogszabálysértő, a megjelölt jogszabályhelyekhez kapcsolódóan valójában mi volt a tényleges jogszabálysértés.”

Annak bizonyításához, hogy ez nem állja meg a helyét, nincs szükség hosszas jogi fejtegetésre, hiszen maga a bírósági végzés interpretálja az Együtt-PM érvelését egy másik ponton: „… az NVB támadott határozata azzal, hogy a győztes egyéni jelöltekre jutó töredékszavazatokat az országos listás eredmény megállapítása során figyelembe vette a választójog egyenlőségét kényszerítő alkotmányos indok nélkül, illetve az adott cél eléréséhez szükséges legenyhébb mértéken túlmenően korlátozta. Ez sérti az Alaptörvény 2. cikk (1) bekezdését, valamint az Alaptörvény XXIII. cikk (1) bekezdésében elismert választójoggal összefüggésben az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését.”

Vagyis éppen a Kúria ismeri el azt, hogy a jogi alap megvolt: az Alaptörvény megsértésére való hivatkozás. (Most nem megyek bele a Kúria újabb nyelvi leleményének, az „alkotmánybírósági határozatokba való ütközésnek”, a vizsgálatába – jogszabályba ütközés van, az AB-határozattal pedig ellentétes lehet valami.) Az alkotmánysértés tényét és mikéntjét (vagyis a felülvizsgálati kérelem jogi alapját) ennél egyértelműbb módon nem lehet kifejezni, az már más kérdés, hogy a Kúria homokba dugta a fejét és nem mert ebbe az utcába bemenni és nem akaródzott valóban jogi érveléssel megalapozott véleményt mondani.

 

Végső bebiztosítás: előre menekülés

Ha sem a nyelvi és logikai hullámvasút nem lett volna elég, a Kúria még azt is megemlítette, hogy „[a] bírósági felülvizsgálati kérelemben a kérelmezők állították az NVB döntésének az Alaptörvénybe és egyes alkotmánybírósági határozatokba ütközését, de nem kérték – sőt ezzel ellentétes nyilatkozatot tettek –, hogy a Kúria az alapul szolgáló törvényi rendelkezések Alaptörvénybe ütközése miatt az Alkotmánybírósághoz forduljon.” Vagyis: még ha érdemben elbírálható is lenne a dolog, az AB-hoz nem fordulhat maga a Kúria (hogyan is nézne ki a választási eredmények esetében). Ezzel kívánta az utolsó kiskaput is becsukni a testület (kicsit olyan a helyzet, mint amikor Áder János a paksi paktum aláírásakor menekült előre és azt mondta, hogy Paks ügyében nem lehet népszavazni – de, hát ezt ki kérdezte tőle?).

Az eljárásban a polgári perrendtartásról szóló törvény közigazgatási perekre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, s a polgári eljárásjog alapvető elve a kérelemhez kötöttség [lásd: a polgári perrendtartásról 1952. évi III. törvény 215. § és a felülvizsgálat estében 275. § (2) bek.], ugyanakkor ezt felülírja az Alaptörvény [24. cikk (2) bek. b) pont] és alkotmánybírósági törvény [25. § (1) bek.], amikor a bíró számára az Alkotmánybírósághoz fordulás kötelezettségét teremti meg, ha alkotmányellenes normára bukkan. Az már más kérdés, hogy ha a Kúria szerint nem alkotmányellenes a győztes-kompenzáció – azonban még ezt sem merte kimondani a testület. Az Együtt-PM-nek tehát ez a nyilatkozta – amely nyilván kettős célt szolgált: egyrészt, hogy ők forduljanak az AB-hoz, másrészt pedig, hogy a dolgot viszonylag gyorsan, max. 6 munkanap alatt, kenyértörésre vigyék – ebben az esetben nem lehet hivatkozási alap a bíróság számára.

 

Mi következik mindebből?

Amikor a bíróság nem ért egyet a kérelmező jogi álláspontjával és nem látja azt megalapozottnak, mindenképpen elutasíthatja. De itt – sajnos – nem ez történt és a Kúria tanácsa – amint láttuk – pusztán nyelvtani és ténybeli okoskodással megpróbálta kihúzni a dolog méregfogát. Talán beláthatjuk: ezúttal ez nem sikerült! Sajnos arra kell következtetnünk, hogy a Kúria eleve nem akarta az Alkotmánybíróságig vinni a dolgot, és abban a kérdésben sem akart megnyilvánulni, hogy mit gondol a győztes-kompenzációról. Ez kényelmes megoldás, de semmilyen jogi és ténybeli alapja nem volt! Álláspontunk szerint ezért nem szerencsés azt mondani, hogy mindez pusztán „jogtechnikai váróterem” lett volna az AB-döntés előtt, hiszen felvetődik a kérdés: ha a Kúria kényelmi szempontok mentén érdemi vizsgálat nélkül utasítja el a jogorvoslatot – holott annak érdemi vizsgálatára minden ténybeli és jogi alapja meglenne –, akkor mit remélünk az AB-hoz benyújtott alkotmányjogi panasztól?

Ha a Kúrián nem kérjük számon – más eszközünk nem lévén, a társadalmi diskurzus erejével – a jogszerűtlen döntést (és ezzel most nem azt mondom, hogy a Kúriának feltétlenül alkotmányellenesnek kellene tartania a győztes-kompenzációt, hanem azt, hogy nem kerülhetné meg a kérdést struccpolitikával), akkor hogyan fogjuk megtenni mindezt az AB esetében?

Nem pusztán a végcél a fontos [hiszen ebben az esetben az a vád is megfogalmazódhatna, hogy a felülvizsgálat egyetlen (ön)célja az AB-hoz való eljutás volt és a Fidesz győzelmének kimondatása a taláros testülettel, ami újabb politikai muníciót jelenthet a jogállami kételyek tekintetében], hanem az oda vezető jogállami és demokratikus út! Talán ennek megértése lehet a legnagyobb haszna a Kúria mostani döntésének.