Villanásnyi szabadság: 70 éve kezdődött a varsói gettófelkelés

 

Az áprilisban virágzó nárcisz a remény, a méltóság és az emlékezés szimbóluma. A varsói gettófelkelést irányító Zsidó Harci Szervezet (ŻOB) utolsó vezetője, a háborút túlélő Marek Edelman a felkelés évfordulójának napján évről évre nárciszcsokrot helyezett el a gettó hőseinek varsói emlékművénél. Az idén Lengyelország a Nárciszok elnevezésű társadalmi kezdeményezés keretében több száz önkéntes bevonásával szimbolikus papírnárcisz-kitűzőkkel szólítja meg az embereket, hogy együtt emlékezzenek a 20. századi lengyel történelem tragikus, de egyben heroikus eseményére.

Miféle cél, remény, várakozás, miféle erő hajtotta a mintegy 1000-1500, anáci megszállók létszámfölényéhez képest maroknyi felkelőt, akik közel egy hónapon át folytattak hősies küzdelmet a jól felszerelt német haderővel? Valóban hitték, hogy sikerülhet legyőzni az egész európai zsidóságot fenyegető, irracionális és sötét ideológiát, vagy elsősorban politikai manifesztáció, etikai állásfoglalás volt tettük?

Nem álmodoztunk lengyel vagy angol kommandósokról, akik a segítségünkre sietnek. Fegyverről álmodtunk. Tudom, tudom, hogy semmin sem változtatott volna. De – ahogy a dal mondja – nem az a fontos, hogy célba érj, hanem, hogy a napos oldalon járj. Nem győzhettünk, de a napos oldalon akartunk haladni. Olyan gyönyörű szavak ezek: becsület, emberség. Ezekért álltunk ki. – Ezekkel a szavakkal emlékezett vissza a történtekre a gettófelkelés utolsó életben maradt vezetője, Marek Edelman, a történelmi esemény negyvenedik évfordulóján.

A rendhagyó kerekasztal-beszélgetés célja nem csupán a hetven évvel ezelőtti megrázó események megidézése, hanem a téma több szempontból történő körüljárása. A meghívott szakemberek segítségével szó esik majd az identitás válságáról, a kortárs művészetben máig jelen lévő Holokauszt-emlékezetről, társadalmi mechanizmusokról, a felkelés szociológiai és pszichológiai aspektusairól, a felkelés kirobbanásának előzményeiről és következményeiről.

„A felkelés nem a harcolók győzelemre, babérokra törő felindulása volt, csupán a vad, emberi vonásoktól mentes ideológiával szemben, az Európa centrumában fekvő, a világ hallgatása közepette gyilkos hóhérsegédek falkája által uralt állam hatalmas erejével szemben elhajított kő. Ez a tett, mely az emberi tudatba és emlékezetbe bevésődött, mitikus méreteket ölt, a gyengék és elesettek harcáét a rendkívüli, pusztító erővel szemben, mely újabb parancsolatra méltó: soha többé.” (Prof. Israel Gutman)

A kerekasztal-megemlékezés részvevői:

Dr. Csősz László a budapesti Holokauszt Emlékközpont történésze. PhD fokozatát 2011-ben szerezte a Szegedi Tudományegyetemen (Tettesek, szemtanúk, áldozatok. A holokauszt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében). Kutatási területe a magyarországi zsidóság modern kori története és a holokauszt.

Kékesi Zoltán, esztéta.1976-ban született Budapesten. 2009-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet Tanszékének oktatója, 2006–11 között az ELTE Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszékének tudományos munkatársa. 2012-ben jelent meg önálló kötete „Haladék. Holokauszt-emlékezet a kortárs művészetben” címmel.

Zombory Máté (PhD) szociológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa. Főbb kutatási területei a nacionalizmus, a társadalmi emlékezet, a kutatásmódszertan és az önéletírás. Az emlékezés térképei című könyvében (L'Harmattan, Bp., 2011.) a magyar nemzeti hovatartozás térbeli kérdéseit vizsgálja az 1989 utáni emlékezeti diskurzusokban. Jelenleg a globalizálódó emlékezetpolitikával foglalkozik, és azzal összefüggésben a közvetlenül a második világháború utáni kontextusban vizsgálja a közelmúlt társadalmi szerepét.

Lévai Balázs producer, televíziós újságíró, rádiós szerkesztő-műsorvezető, kulturális menedzser.

A kerekasztal-beszélgetést az esemény napján 14 órától a Holokauszt Emlékközpont weboldalán online közvetítik.