Érzelmek és szülők iskolája – Bagdy Emőke vezetésével
Az Érzelmek Iskolája című szemináriumsorozatot Bagdy Emőke professzor-asszony vezeti szeptembertől, minden hónap harmadik csütörtökén. Az előadások témái: az agresszió, a konfliktusok és a szorongás kezelési módszerei, illetve segítséget kaphatunk a stresszel való megküzdéshez, a lelki egyensúly és az önbizalom megteremtéséhez. A képzés célja továbbá az új pszichológiai ismeretek átadása, a lelki egészség gondozásának, jelenkori szemléletének és gyakorlatának bemutatása, továbbá az érzelmi intelligencia fejlesztése.
Egy másik kezdeményezés, a Szülők Iskolája egyaránt szól a feladat előtt álló fiatalokhoz, a kisgyermekes, illetve a idősebb gyermekeket nevelő szülőkhöz. A szeminárium témái között a résztvevők a családműködési zavaroktól kezdve a gyerekek életkori sajátosságainak problémáján át a pszichoszomatikus zavarokig valamennyi felvetődő kérdésre választ kapnak. A programban tapasztalt szakemberek segítenek a szülővé válás nehézségeiben, a nevelés problémáinak megoldásában. Minden előadás után lehetőség nyílik kiscsoportos beszélgetésre, egyéni tanácsadásra.
Az intézet harmadik programsorozata, a Pedagógus Akadémia egyfelől a naprakész pszichológiai tudást kívánja átadni, másrészt a Független Pedagógiai Intézet azt a célt tűzte ki, hogy a pedagógusoknak nyújt mentálhigiénés támogatást. Dr. Bagdy Emőke vezetésével minden hónap utolsó csütörtökén egy-egy aktuális problémát vesznek napirendre, amelyet az előadó a részvevőkkel együtt elemez. Az interaktív előadássorozat 30 órában akkreditált pedagógusképzésnek is minősül, és kreditpontot ér a pedagógusoknak.
További információk az előadásokról, a részletes programokról ITT.