Vörösiszap-tragédia – a fotóriporter a képeivel kér segítséget

„Tízen meghaltak, több mint százan megsérültek, amikor október 4-én az Ajka melletti timföldgyár zagytározójának gátja leomlott, és egymillió köbméter vörösiszap és lúgos víz árasztotta el a környező Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely településeket. A vörösiszap – a timföldgyártás mellékterméke – maró hatású anyag, nehézfémet tartalmaz, amely a légutakba, emésztőrendszerbe jutva mérgező” – olvasható az interneten. A mindent elöntő vörös sár lemoshatatlanul szennyez mindent, amihez hozzáér; nem kímélt munkát adó termőföldet, otthont nyújtó házakat, biztonságra vágyó embereket. A vörösiszap hirtelen jött, és sokáig maradt, hiába teltek el a hónapok, és ha lassan sikerül is a kotrógépeknek elszállítaniuk a szennyező hulladékot, a megégett emberek bőrénél a lelki sebek is lassabban gyógyulnak: ki-ki otthonát, biztos megélhetését, szeretteit vesztette el, és kiszolgáltatva érzi most magát. Miden odalett, de a remény még megmaradt, hogy a sebek begyógyulnak, hogy újra lehet kezdeni a romokon is, hogy érdemes élni, sokaknak, ha másért nem is, de a gyerekekért, akiket nem lehet cserben hagyni.

A Juhász családot Kolontáron, a lakásukban érte a vörösiszap-áradat, Angyalkát, a legkisebb, egy éves kislányt az édesanya, Erzsébet kezéből ragadták ki a hullámok. Zoltán, az édesapa lába végig megégett, a család csak hetekkel a katasztrófa után tudott találkozni egy másik kórházban kezelt Dóri lányukkal, akinek a szemébe is került a lúgos folyadékból. Jelenleg Gergővel és Renátával, (további gyerekeikkel) együtt élnek mind az öten egy albérletben, Ajkán. Az égési sérüléseknél fájóbbak a lelki sebek, Erzsébet máig minden éjjel elvesztett gyermekével álmodik, Zoltán toporog a tehetetlenségtől.

A kiállítás anyagi hasznát a Juhász család számára ajánlják fel, hogy így is segítsék a három gyermek felnevelését.

A fotón Juhász Zoltán vörösiszapban megégett lábát nézi kislánya a család átmeneti albérletében, Ajkán. A család elvesztette legkisebb gyermekét, akit az anyja karjából ragadott ki az iszapáradat Kolontáron.

A képek készítője így vall: „Stiller Ákos vagyok, a hvg.hu fotóriportere. Sosem fogom elfeledni azt a pillanatot, amikor először léptem gumicsizmával a vörös masszába, Kolontár akkor még lezárt területére. Lassan szemerkélt az eső, és én is csak lassan, óvatosan lépdelve tudtam előre haladni, akkora volt a kiöntött sár. A látványt nem lehetett ésszel befogadni, képekben ugyanúgy megmutatni – háború után néznek ki így falvak, elnéptelenedve, ahol csak az eső koppanása ver lassú ütemet a cserepeken. Elhallgattak az itt lakók tévéi, elhallgattak a mérgesen ugató kutyák, és elhallgatott az élet is. De nem hallgattak azok, akiket megindítottak a képek: több százezren látták itthon és külföldön a megjelent fotókat és nyújtottak segítséget a térségben élőknek. Példátlan összefogás alakult ki Magyarországon, ami rengeteg otthonát, vagyonát elvesztett kolontári és devecseri családnak nyújt nem csak reményt, hanem anyagi segítséget is. Kérem, ha lehetőségei megengedik, támogassa a rendezvény célját, a mihamarabbi segítségnyújtást azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá!”

Az adományozás módja: a galériában kiállított minden kép (az interneten is láthatók) 30 000 Ft-tal (vagy ennél is többel szeretné támogatni a családot) áron vásárolható meg. A pénzt közvetlenül a Juhász családhoz juttatják el a baptista egyház közreműködésével, az adományról, kérésre, igazolást is adnak. (A kép értéke adóalap-csökkentő tételként felhasználható, illetve tovább adományozható.) Aki kisebb összeggel támogatná a családot, az a képek 10×15 cm-es másolatát 5000 Ft támogatás ellenében megvásárolhatja.

A támogatás személyesen adható át a Tripont bemutatótermében (Budapest, XI., Thán Károly utca 17.) hétfő–péntekig, 10–18 óra között).

Segítők százai, ezrei mozdultak meg, hogy közvetlen fizikai munkával, pénzbeli és természetes adományokkal, befogadással és ki tudja még, hányféle módon segítsenek a vétlenül bajba jutottakon. A fotós a helyszínen dokumentál, majd az örökké emlékezetes, megdöbbentő felvételeket felajánlja egyszerre tanulságul, és művészi értéket képviselő alkotásként is értékesítésre, hogy a segítség közvetlenül is pénzre váltható legyen. A vásárlás és adományozás természetesen nem kötelező, hiszen egy kiállítás magában esztétikai élmény. De igazi sikere akkor lenne, ha a látogatók szétkapkodnák – megvásárolnák – valamennyi ott látott képet. Ez már nem a galérián, és nem a fotóriporteren múlik. Most már a látogatók, a potenciális vásárlók szíve és segítőkészsége következik…