Élénkülést remél a pénzpiac – olcsóbbak lehetnek a hitelek?
Afféle piramisjáték alakult ki – főként a tengerentúlon – a hitelezés világában: lakossági igénylők és bankok könnyen jutottak pénzhez, de a lufi egyszerre csak kipukkadt. Itthon főként a devizahitelesek „szívták meg”, ám jó néhány bank is csődbe jutott, vagy legalábbis tetemes veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni. A banki refinanszírozás olykor még ma is akadozik, nem szólva a behajthatatlan követelések okozta gondokról.
Mint egy mai tájékoztatón elhangzott: kisebb pénzintézetek „békeidőben” is más intézetektől kérnek kölcsön, éspedig jókora összegeket. A refinanszírozási folyamatok viszont nem mindenütt „simulnak” bele a bankok rendszereibe, ami lassúvá, kockázatossá és drágává tette ezt az eljárást. A gondon sikerült segítenie egy magyar vállalkozásnak. A Vemsoft Kft. által kifejlesztett informatikai modullal automatizálhatók a refinanszírozási folyamatok. A Kereskedelmi banki Refinanszírozási Rendszer (KRR) létrehozását a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is támogatta, mert ettől a megoldástól remélhető, hogy az eljárás könnyen integrálható. A KRR ugyanis szabványos interfészeket használ, és gyorsan csatlakoztató a kiépült számlavezető rendszerhez.
Az alkalmazás újdonsága egyrészt a nagymértékű automatizáltság, másrészt az, hogy használatához nem kell lecserélni a meglevő alkalmazásokat. Egy kiegészítő modul bevezetésével jelentékenyebb ráfordítás és a más rendszerekben rendelkezésre álló adatok átemelése nélkül is lehetséges a refinanszírozás. A minden platformon futó rendszerre a bankok gyorsabban és kevesebb élőmunkát igénylő módon kezelhetik e banki folyamatokat. A költségmegtakarítás egyszersmind lehetőséget teremt a kapcsoló költségek csökkentésére is, mely végső soron a hitel kamataira is kedvezően hat.