Challenge 24, a legenda – tizedszer is BME-programozóverseny
Az idén 10 éves kezdeményezés iránt most is nagy a nemzetközi érdeklődés. Az internetes előválogatóra mintegy 600 versenyző nevezett, és a döntőbe jutott 30 csapatban 15 országból képviseltetik magukat, 5 csapatban pedig magyar versenyzők fognak küzdeni a kupáért. Az előválogatón legjobban szereplő 27 csapat mellett a döntő résztvevője lesz a tavalyi első három helyezett csapat is.
A versenyzőknek pontosan 24 órájuk lesz több komplex probléma megoldására. Az idén is szép feladatokkal készültek a szervezők. Lesznek olyanok, amelyek kivetítőn produkálnak látványos eredményt, illetve olyan is, amelyhez külső hardvereszközt kell használni.
A versenyt május 1-jén reggel 8 órakor nyitják meg dr. Péceli Gábor, a BME rektora, valamint dr. Vajta László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja jelenlétében. A tizedik Challege 24 reggel 9-kor kezdődik és másnap reggel kilencigig tart. Az idei verseny exkluzivitását – a jubileum mellett – az adja, hogy vendégként ott lesz a BME Formula Racing Team, a Formula Students egyetlen magyar csapata. A tavaly épített autóját kiállítják a rendezvény idejére. A záróünnepség és eredményhirdetés vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik. A csapatok összesen 10 ezer euro értékű ajándékot kapnak, a legeredményesebb közösségé a versenykupa.