Füles és a photo ludens

A „homo ludens” játékos ember, és mert Tóth József „Füles” játékos lelkületű fotográfus ember, mondhatni „photo sapiens”, az elméjében és kamerájában megfogalmazott felvételek jórésze játékos fotó, azaz „photo ludens”.  Már ebből a címalkotásból, és az épp április 1-re tett kiállítás-megnyitóból is sejtheti a látogató, az is, aki eleddig talán még nem jegyezte volna meg Füles nevét, hogy itt nem szomorúan szépelgő felvételeket láthat majd. Tóth József 1940. májusi születése óta, azaz 70 éve töretlen optimizmussal és jó kedvvel tekint a világra, ez pedig a magyarázat a jubileumi jelzőre.

Füles cyranói alkat: az önirónia sem áll tőle távol, mióta óvodás gyerekek ráragasztották becenevét, egyik pajtása szerint azért, „mert akkora az orrod”. Persze Jóskát a feltűnő halló-, és nem szaglószerve jelölte ki erre a névre, de kedvesen buta kisfiúk már akkoriban is voltak. Így, amikor barátunk a létezett szocializmusban megkezdte reklámfotósi tevékenységét, nem átallotta, pl. saját magát megtenni modellnek, mikor egy korabeli televíziót kezdett el reklámozni az ágyból, teljesen friss szemlélettel. A fantáziátlan „cipőt a cipőboltból” reklámok korában Füles aszociációs logikája feltűnést keltett, amikor megalkotta a „Vigyázz, kész, sajt”, a „Tehéntúró”, az „Utazás 1982”, és hasonló plakátjait, posztereit, vagy az első „frivol”szórólapokat és kártyanaptárakat, ahol pl. a tétlen építőmunkások kandi szemekkel bámulnak a csinos modell miniszoknyája alá. Nem csoda, ha Tóth József hamar hírnevet szerzett magának a szakmában és a közönség körében egyaránt. Ennek a felívelő pályának legjobb darabjai a kiállítás első termében láthatók, ott, ahová a keménykalapos Füles-bábú, az alkotó alteregója, mint hajdani fotográfus beinvitál.

Mély humor csak gondolkodó elméből születhet, és az élet nem állhat csak viccekből. Tóth Józsefben is felülkerekedett az a szakmai igény, hogy megmutassa: a reklámfotón túl a fotózás művészi kihívásainak is avatott mestere ő, ezért (és persze más okokból is) figyelme a könyvművészeti fényképalkotás felé kezdett fordulni. Barangolt az országban, több mint ezer helyet bejárt, és olyan témákat fedezett fel magának, amelyekkel mások vagy nem foglalkoztak, vagy amelyeket még végleges eltűnésük előtt meg kívánt örökíteni. Senki sem bízta meg ezekkel a munkákkal, de amikor bemutatta a kész anyagot, a kiadók kapva kaptak az alkalmon, hogy Füles Mester képes könyveit kiadják. A szakma pedig ámult, mert ez a kívülről jött ember jobban feltérképezte pl. Magyarország különlegesen szép, még meglévő régi hídjait, mint az értük felelős hivatalok, akiknek nem is volt ilyen regiszterük. Hogy mik kerültek ki a kezei alól? Például a „Középkori magyar templomos könyv” (Sperlágh Sándor szövegével), vagy a „Zsinagógák Magyarországon” (Podonyi Hedvig szövegeivel). Itt nem csupán a szépségre nyitott szem, de a technikai nehézségek leküzdése is feladat volt, mert pl. a pesti, Kazinczy utcai zsinagógára nincs is olyan rálátási távolság, amit Füles mégis meg tudott valósítani szakmai felkészültségénél és kísérletező kedvénél fogva. Neki nem a szakmai kihívások, sokkal inkább a szükséges engedélyek beszerzése okozott mindig is akadályt.

Füles kamerája, dolgozzon bár fekete-fehérben, vagy színesben, gyönyörűségeket örökít meg, és akkor is az emberről vall, ha néptelen a táj, az épület. Ennek bensőséges bizonyítékai a költőkkel kapcsolatos kötetei is: előbb a „Petőfi fényképezőgéppel”, utóbb a „Radnóti Miklós 100 vers, 100 kép”. A falon olvasható versek melletti fotók bizonyítják, mennyire lényeglátó érzékenységgel fogják meg őt a költői gondolatok, hogy aztán az illusztrációkkal méltóvá lesz az ünnepi válogatásból lett kötet a könyvbarát figyelmére. A második termet ezek a könyves munkák töltik ki.

A harmadik terem a harsány derűt hozza vissza, Füles ötletsziporkáinak kollázsos remekeivel. Korábban a „Füles Mester Mosolyalbuma” és a „Füles Mester Panoptikuma” már könyvformában is megmutatták ezt a szemléletet. Például, hogy egy adott semleges székhez fotós eszközökkel kollázsolt-montázsolt speciális lábakkal mennyire ki lehet fejezni valakit! Magas szintű karikatúrákat látunk itt. Vagy, amikor a városképek humorát érzékelteti, pl. a gellérthegyi emlékmű rohanva feszülő mellékalakjának kezébe tölcsér fagylaltot rejt, a Széchenyi fürdő medencéjében víziló élvezkedik, a Halászbástya faragott sárkányfeje épp egy repülőt készül bekapni, az alagútból régi lokomotív pöfög elő a forgalmat keresztezve, vagy a Szabadság-híd egyik turulja elröppen gömbdísz ülőhelyéről. De még a női bikinik bugyi-részéből is karakteres viccet tud formálni, vagy amikor eljátszik a Volkswagen bogárvariációs ötleteivel.

Nem csupán szerénységemet, de másokat is harsány röhögésre késztettek azok a képzőművészeti játékok, amikben különféle korok képei kerülnek össze. Breughel Parasztlakodalmának két alakja Andy Warhol paradicsomkonzervjeit cipeli feltálalni, dr. Tulp anatómiai leckéjét egy vérbő francia akt kívánatos popóján mutatja, a vámos Rousseau bricskájában Ince pápától Marilyn Monroe-ig foglalnak helyet az utasok, vagy amikor a szocialista realista kép közepén a megszülető Vénusz lesz a munkás képzőművészeti kör vendégmodellje. Zseniális, játékos ötletek petárdái mutatják, hogy a 70 éves alkotóban ma is buzog a jókedv.

A negyedik terem az elcsendesült tiszteletadásé. Hommáge-portrékat látunk régi, nagy fotósokról, a középen Németh József atyaként tisztelt arcmásával. A „Magyar fényképészek arcképcsarnoka” kötetből megismert mesterek ezúttal alannyá válnak. Füles egy-két találó szöveges mondattal a találkozást is felidézi, de maguk a portrék ragyogó esszenciái az alanyuk lényegének. Gink Károly, Reismann Mariann, Kónya Kálmán és mások csöndes, derűs emléke valós, vagy elemelt lényegükkel különösen itt, a Mai Manó Házban érezheti magát otthon. És aki nem is sejtette, hogy milyenné lesz az ő portréja, azt meglátva szeretettel ölelte keblére Füles Mestert.

Ahogy a közönség szeretete is teszi, mert bizony a megnyitón egy tűt sem lehetett volna leejteni, annyi barát, tisztelő, pályatárs jött el köszönteni ezt az érdemes és kiváló művész címmel, Balázs Béla- és Pécsi József-díjjal, a Fotóművészek Szövetsége életműdíjával, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete nagydíjával kitüntetett „Füles” Tóth Józsefet. Aki persze nem pihen a babérjain, tudomásom szerint tervei között a Rudas és a Széchényi fürdő történetének képes kiadása is szerepel. Jó erőt, és derűs alkotói kedvet kívánunk neki a továbbiakban is!