Brüsszeli nem az ennivaló villanyrendőrre
A nyolc legfontosabb összetevő megadásának azonban mindenképpen a csomagoláson a helye. Vagyis: kiemelt helyen szerepeljen a száz grammra megadott kilokalória, illetve kötelezően grammban vagy milliliterben a zsír-, a cukor-, a só- és a szánhidrát-tartalom – számokban, mert ez nem vezethet félreértésekhez, különösen a gyermekek esetében. A bizottsági elutasítás dacára a „színes” módszert májusban elfogadhatja az EP, s utóbb az állam- és kormányfők csúcsértekezlete is rábólinthat.
Piros jelzés: „Vigyázat! Zsírtartalom 20 gramm* felett, telített zsírsavak 5 gramm felett, cukor 12,5 gramm felett, só 1,5 gramm felett”.
Külön is szerepelnek az EU napirendjén az alternatív – azaz növényi zsiradékból – előállított „sajtok” és „sonkák”. Különösen a német kormány gyakorol nyomást Brüsszelre, hogy a valódi élelmet különböztessék meg a hamisítványoktól, illetve imitációktól, egyszersmind az eredetét is tüntessék fel a csomagoláson.
Sárga jelzés: „Rendben! Zsírtartalom 3–20 gram között, telített zsírsavak 1,5–5 gramm között, cukor 5–12 gramm között, só 0,3–1,5 gramm között”.
Az Európai Unió (EU) tisztségviselőit és bürokratáit érthető módon igencsak foglalkoztatja az élelmiszerbiztonság kérdése. Egyebekben helyesen: az utóbbi hetekben ugyanis egymás után pattantak ki botrányok, amelyek közül különösképpen kiemelkedett az ausztriai (stájerországi) Hartbergben működő Prolactal lisztériával fertőzött sajtja. (A lisztéria olyan baktérium, amelyik képes áthatolni a méhlepényen, és korai terhességnél vetélést is okozhat; különösen májból és belőle készült ételekben, kék – penészes – sajtokban és nem pasztörizált tejtermékekben fordulhat elő.)
Zöld jelzés: „Ajánlott! Zsírtartalom 3 gramm alatt, telített zsírsavak 1,5 gramm alatt, cukor 5 gramm alatt, só 0,3 gramm alatt *Értékek 100 grammban).
Az osztrák kvargli német nyelvterületen több halálesethez vezetett. A botrányt csak növelte, hogy kiderült: a Prolactal (a cég csak feldolgozza a külföldi tejet, hogy utána ismét exportálja) az EU mezőgazdasági alapjából 759 ezer euró támogatásban részesült.