Karbon-kerekasztal – rendhagyó klímavédelmi esemény

Az eseményt Simon Ingram-Hill, a British Council igazgatója nyitotta meg a Molnár Ferenc a Pál utcai fiúk című regényéből  jól ismert józsefvárosi grundon létesített közösségi házban, majd Simon Andrea igazgatóhelyettes elmondta: a szervezet nem a gazdaság vagy politika, hanem a közös, fenntartható jövő oldalán áll a klímavédelmi törekvésekben. Ezért támogatják azt a fiatal klímanagykövetekből álló csapatot, amelyik a rendezvényt kitalálta és megszervezte.

A tegnapi kerekasztalok témái: fenntartható fogyasztás; fenntartható mobilitás; energia: napfényes Magyarország; épített környezet. Érdekesség, hogy mindegyik asztalnál szó volt a koppenhágai klímakonferencia (COP15) hatásairól, a karbonlábnyom, az innováció és a hatékonyság értelmezéseiről az adott területeken, valamint arról, hogy kommunikáció milyen szerepet játszik az elméletek, értékek, technikák terjesztésében.

Általános vélemény: a koppenhágai ENSZ-klímacsúcsnak semmilyen gyakorlati hatása nem volt hazánkra. Ez megerősítette a rendezvénynek alapot adó gondolatot, hogy lokális fejlődést nem lehet kizárólag nemzetközi megállapodások sikeréhez kötni. A helyi gazdasági és társadalmi igényeket, lehetőségeket figyelembe vevő folyamatokat kell elindítani.

A karbonlábnyom témakörét elemezve, az egyes termékek kibocsátását megmutató karboncímke bevezetésével kapcsolatban Pogány Éda (Coca-Cola Hellenic) elmondta: ez a nagy cégek számára megoldható, de a kisebbeknek nagyon nagy megterhelést lenne. Ráadásul hiányzik az egységes állami szabályozás, hiszen jelenleg többféle számítási mód ismert, ami lehetetlenné teszi a kibocsátási értékek pontos összehasonlítását.

A témák innovációs vetületét nézve szintén egységes volt a vélemény arról, hogy a kutatási és fejlesztési együttműködéseket erősíteni kellene, és ezek kivitelezéséhez az államnak is hozzá kell járulnia. A napenergia jobb kihasználásának egyik akadályaként például az állami és európai uniós pályázati rendszerek bonyolultságát és irreális követelményeit nevezték meg a résztvevők. Adottak a technológiák például napkollektorok segítségével való áramfejlesztéshez, nehéz azonban anyagi forráshoz jutni.

Dr. Fogarassy Csaba, a Szent István Egyetem Klímatanácsának titkára a „fenntartható mobilitás” kerekasztalnál felvetette: a készletező életmódról át kell térni a szolgáltató életmódra, azaz, ha például egy évben csak tízszer van szükségünk autóra, felesleges kocsit vásárolnunk és a garázsban tárolni. Jó példa ennek a problémának a feloldására a Peugeot Párizsban üzemeltetett chip-kártyás autókölcsönzési rendszere, ahol a kerékpár-kölcsönzési rendszerek példájára pillanatok alatt lehet autót kölcsönözni.

Minden asztalnál kiemelt téma volt az oktatás és a kommunikáció hiánya. A környezettudatos otthon megteremtésére például már általános iskolában is felkelthető az igény, de valójában még az átlag magyar felnőtt sincs tisztában a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének a lehetőségeivel. Rengeteg téves információ terjed például passzív házakról, pedig amellett, hogy nem terheljük a környezetünket, tetemes összegeket takaríthatunk meg használatukkal, sőt, megépítésük sem feltétlenül drágább a hagyományos technológiával készülőknél.

A „fenntartható fogyasztás” szekcióban kiemelték: teljes folyamatokat, összefüggéseket kell megértetni a fogyasztókkal, már a gyerekekkel is. Példaként említették egy termék életútját.

Megtermeljük/elkészítjük valahol az alapanyagot, majd elszállítjuk a feldolgozás, aztán a fogyasztási helyre, használjuk, majd hulladék lesz belőle, amit fel kell dolgozni. A folyamat mindegyik eleme kibocsátással jár. Minél közelebb van azonban a termelés/gyártás/feldolgozás helye a fogyasztás helyéhez, annál kisebb a végtermék kibocsátása. Ezért hasznos a lokálisan készülő termékeket előnyben részesíteni. Nem a fenntartható fogyasztás, hanem a fenntartható élet a cél.
 
Újszászi Györgyi (Fair Trade mozgalom) megjegyezte: az ő védjegyükkel ellátott termékek garantálják, hogy a termelők méltányos árat kapjanak termékeikért, de sajnos, még kevesen ismerik a mozgalmat. Az ő esetükben is fontos a kommunikáció fejlesztése.

A civil szféra, az állami és üzleti szektorok fiatal képviselőihez a klímavédelem iránt érdeklődő főiskolai és egyetemi hallgatók is csatlakoztak, akik kérdéseikkel, és sokszor harcos érvelésükkel további lendületet adtak a beszélgetésnek.

A résztvevők hasznosnak ítélték a különféle vélemények ütköztetését, és hangsúlyozták: bár a fenntarthatóság fogalma nem határozza meg, hogy kié a felelősség, de egyértelmű, hogy a felelősség mindenkié. A fogyasztóé, a kisvállalkozóé, a multinacionális cégé, az államé. Együtt, egymással kölcsönhatásban, egymás érveit és álláspontjait figyelembe véve, lokális adottságokhoz alkalmazkodva érhetünk el igazi eredményeket a ma még életet adó klíma védelmében.