Szekszárd: megújul Pollack műve, a Vármegyeháza
A szekszárdi beruházás célja a volt Vármegyeháza és környékének rekonstrukciója, illetve a hozzá illeszkedő multikulturális, látogatóbarát centrum létrehozása. A rekonstrukciót követően a Vármegyeháza kulturális, oktatási igényeknek is eleget tesz; létrejön egy komplex „19. századi Tudástár” is, lehetőséget kínálva a többi között kiállítások, konferenciák, szimpóziumok, tematikus találkozók lebonyolítására is. A kulturális, turisztikai fejlesztéssel a város történelmi múltú Béla király tere vonzó közösségi találkozóhelyé alakul.
Az 1833-ban Pollack Mihály tervei alapján épült megyeháza új tetőszerkezetet kap, felújítják a homlokzatot, nyílászárókat cserélnek, és az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kívánalmainak megfelelően belülről is átalakítják az épületet. A földszinten Szekszárd és térségének múltját, hagyományait bemutató múzeumot, valamint kávéházat és ajándéküzletet alakítanak ki, a klasszicista megyeháza udvarát pedig alkalmassá teszik fesztiválok rendezésére. A beruházáshoz 615 millió forinttal a regionális operatív program, 205 millió forinttal a Tolna Megyei Önkormányzat járul hozzá, 10 millió forintot pedig a szekszárdi önkormányzat vállalt a költségekből.