Alacsony sebességfokozaton: terjed a „lassú városok” mozgalma
Lármára vagy rohanásra hiába is számítana az ember az olyan városokban, mint Begur (Spanyolország), Orvieto (Olaszország), avagy Ludlow (Anglia): az óváros tabunak minősül az autók számára, a boltocskáknak a közelben élő kézművesek és őstermelők szállítanak, gyorsétterem még csak szóba sem jöhet.
A „slow food”, azaz a „lassú étkezés” – méghozzá a tudatosan komótos táplálkozás – mozgalmának mintájára a „città slow” kezdeményezés a hon, az értékek, az életminőség és a hagyományok ápolását szolgálja. A globalizáció messze elkerüli ezeket a helyeket, vagy éppenséggel fordítva: az itteniek szabnak gátat a globalizációnak. Elsősorban Európában egyre több település ismeri föl ugyanis ezt az irányzatot.
A világban eleddig 100 város és község tüntette ki magát „lassú városként” a narancssárga csigával. Azzal érdemelte ki, hogy elkötelezte magát a visszafogott környezetpolitika mellett, továbbá szorgalmazza a hagyományos rendezvényeket és támogatja a helyi kézművességet. Vendégszeretet és igényes, a vidékre jellemző gasztronómia – ezek ugyancsak feltételei a „lassú város” cím elnyerésének.
A kezdeményezésnek Olaszországon, Nagy-Britannián, Németországon, Svájcon és Ausztrián kívül már Lengyelországban, sőt: az Egyesült Államokban is vannak követői.