Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2024. május 9. Az év 130. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739412. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Szótárszemle Gyöngyöstarjánban – a műanyag fakanáltól a békekölcsönig

Szótárszemle Gyöngyöstarjánban – a műanyag fakanáltól a békekölcsönig
Infovilág

Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó igazgatója, az Akadémia Szótári Munkabizottságának tagja rendhagyó tárlatvezetést tartott a szépszámú jelenlévőnek. Gárdonyit idézte, aki szerint szókincsünk elemeivel úgy kell élnünk, mint egy gyöngyfűző asszony, ki egy pillanat alatt lát és választ, emeli ki az előtte lévő gyöngyökből a legmegfelelőbbet. Azért fontosak a szótáraink, mert ők leltározzák és rögzítik szavainkat, akár nemzedékeken átívelő módon, és rögzítik a szavak jelentésváltozását, ahogy a múlt évtizedekben megfigyelhettük például az egér szó esetében. A hallgatóságot elgondolkodtatta kérdésével az előadó: logikus-e szerintük a magyar nyelv? Majd a válaszok sokfélesége után megemlítette műanyag fakanál meg kockasajt szavunkat; mindkettő (és még hány!) önmagában hordozza a logikátlanságot.

A kiállításon tíz tablóban kísérhetik nyomon a látogatók szótáraink történetét tematikus csoportokban. Az első tárolban helyezték el az első magyar nyomtatott szótárakat, köztük Pesti Gábor 1538-ból való hatnyelvű fogalomköri szótárát. Egy látogató csalódott, mikor megtudta, hogy ez csak reprint kiadás, és nem a fennmaradt 12 kötet valamelyike. A továbbiakban a magyar nyelv eredetét bemutató etimológiai szótárak mellett megtalálhatók az értelmező szótárak éppúgy, mint a szólások és közmondások szótárai.

Nagy érdeklődést keltettek az argó és tolvajnyelvi szótárak, és mellettük Parapatics Andrea napjaink szlengjét feldolgozó szótára. A magyar tájszótárak előtt a helybeliek arra voltak kíváncsiak, hogy gyermekkorukban még gyakran használt rocska (vödör) és kecele (kis kötényke) vajon benne van-e valamelyik tájszótárban...

Az idegen szavak szótárai között többeknek megakadt a szeme az 1949-ben kiadott «Idegen szavak szótára – marxista magyarázatokkal» című kézikönyvön. Kiss Gábor elmondta: minden kor rajta hagyja keze nyomát a szótárain, sőt, minden kornak vannak jellemző szavai. Ezért készült két éve a Retró szótár, amiben az 1960-as, 1970-es évek jellemző szavait dolgozták fel, a bambitól kezdve, a Fecskén és az építőtáboron át a békekölcsönig.

Kérdésre válaszolva elhangzott: az ország más tájaira, helységeibe is örömmel elviszik a kiállítást, mert jó alkalom, hogy felhívják figyelmet a szótárak napjainkban is betöltött szerepére. A falakra kitett huszonöt, nagyméretű tablón a legrangosabb magyar szótárszerkesztővel ismerkedhet meg a látogató: Pesti Gábortól Baranyi Decsi Jánoson és Szily Kálmánon át Bárczi Gézáig. Azért fontos a nagy tudású filológusok tisztelete, mert a nyelvre mindegyikük nagy alázattal tekintett, és mindannyiukban megvolt a szótárszerkesztéshez szükséges precizitás, türelem, szorgalom.

Végezetül Karácsondi Imre költő felhívta a figyelmet arra, ami a kiállítás anyagából is kiderül: a Tinta Könyvkiadó a magyar egynyelvű szótárkiadás letéteményese, csaknem valamennyi szótárcsoportban ott vannak a Tinta nemrégiben megjelentett saját szótárai. A gyöngyöstarjáni szótárszemle február 8-ig látogatható.

Címkék