Gyógyvarázs – műszertámogatás az egészségügynek
Először hat évvel ezelőtt írt ki országos műszerpályázatot a K&H Csoport, hogy a magyar gyermekgyógyító intézmények és mentőállomások rendelkezzenek megfelelő műszerekkel és egyéb eszközökkel. Orvosok és ápolók e létfontosságú eszközökkel hatékonyabban tudják fölállítani a diagnózist, és gyorsabban nyerhetik vissza a kicsinyek egészségüket. A K&H gyógyvarázs hat év alatt – a mostani támogatással együtt – több mint 260 millió forinttal támogatott 83 intézményt. Ebből 150 millió forintot pályázat útján ítéltek oda.
Az illetékesek a korábbi évekhez hasonlóan idén is megjelöltek egy olyan gyermek-egészségügyi területet, amelynek kitüntetett figyelmet szenteltek a zsűrizés során. 2009-en ez a terület a csecsemő,- és gyermekrehabilitáció (mozgás rehabilitáció, neurológiai rehabilitáció, pszichiátria rehabilitáció, szenvedélybeteg rehabilitáció) volt.
Az elbírált pályázatok mindegyike megfelelt a pályázati feltételeknek, a zsűri szinte az összes kérelmet indokoltnak és támogatásra érdemesnek ítélte. Idén összesen 19 budapesti és 80 vidéki gyermek-egészségügyi intézmény illetve mentőállomás közül választotta ki a zsűri a nyertes pályázókat, és 8 intézmény között osztotta el a támogatásra szánt 25 millió forintot.
A K&H GYÓGYVARÁZS 2009. ÉVI NYERTESEI:
Bajai Városi Kórház csecsemő- és gyermekosztály (Baja), Országos Mentőszolgálat (Budapest), SE ÁOK I. sz.Gyermekklinika gyermek és serdülőpszichiátria osztály (Budapest), Kenézy Kórház Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft. (Debrecen), Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház (Miskolc), Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza gyermekosztály (Szekszárd), Dr. Bugyi István Kórház (Szentes), Fejér Megyei Szent György Kórház újszülött-csecsemő-gyermekosztály (Székesfehérvár).