Folytatás 66 év után – vendéglátás, idegenforgalom
Természetesen maga is szakmabeli: Szigeti Andor végigjárta a vendéglátás csaknem valamennyi lépcsőfokát, ötven felé ballagván szerzett diplomát a mai Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Főiskola elődjében, dolgozott ételgyárban, és onnan, a pesti Soroksári úti üzemből jutott el a Taverna szállodavállalatig. És közben kutatta hivatása történetét, bújta a könyvtárakat, levéltárakat, a meglévő és már rég nincs vendéglőket, a helyszíneket, fölkereste régmúlt vendéglősidők egykor még élt kortanúit, és írt szorgalmasan. Egyebek között egyike volt a máig forrásmunkának számító Gasztronómiai Lexikon szerzőinek.
Akkurátusan kirakja a pontokat a dedikálás dátumában: 2009. XII. 2. Fölnéz, behajtja a könyv, a huszadik kötet fedelét: "A magyar vendéglátás és turizmus újkori története" – áll a címlapon. A mintegy 360 oldalas, A4 méretű könyvnek csak a belső oldalán szerepelnek a szerzők. A vendéglátás története: Szigeti Andor (néhány híján 200 oldal!), Az idegenforgalom története: dr. Walkó Miklós, A szállodaipar története: dr. Rubovszky András.
Egyedülálló ez a kötet nem csupán a szakmában, az iparágban, de talán a könyvek történetében is. Olyan mű, aminek az első része 1943-ban (!) jelent meg, ez pedig, a második kötet 66 esztendővel később. Az elsőnek (címe: A magyar vendéglátóipar története) az ugyancsak érdekes életű Ballai (Blasutigh) Károly (1883–1947) gyermeklélektani (!) és vendéglátóipari szakíró a szerzője. A honfoglalástól 1849-ig tekinti át a magyar vendéglátást, a ma megjelent második kötet írói már "csak" mintegy másfélszáz évet. Gyönyörűséges föllendülést (mindenekelőtt a kiegyezés után és később is), aztán a válság időszakát, majd az újabb nagy építkezés korát, amit a második világháború megszakított, létesítményeinek értékeit csaknem mind lerombolta. És miként ez természetes: a vendéglátás és a szállodaipar, az idegenforgalom hű tükre lett a háború utáni magyar politikai, gazdasági, társadalmi változásoknak: rengeteg buktatóval, hozzá nem értő komiszárokkal, megtörhetetlen vendéglősökkel, szállodásokkal, a turizmus életben tartásáért mindent elkövetőkkel. Annak az iparágnak és hivatásnak a legendás alakjaival, akik nélkül ma igencsak szegényes lenne a hazai vendéglátás, szálloda- és idegenforgalom...És akiknek hitvallása: "...idegent vendégül látni annyit jelent, hogy mindaddig ellátjuk, védjük, ha kell, ápoljuk, illetve gondoskodunk jólétéről, ameddig fedelünk alatt tartózkodik".
A magyar vendéglátás történetírásának (a Ballai-féle úttörő munkának) a folytatását szívósan, már-már megszállottan szorgalmazó Szigeti Andor és hasonlóan elkötelezett szerzőtársai végül is szerencsésnek mondhatják magukat, mert a kezdeményezést, a koncepciót a legalább annyira elkötelezett szakmabelijük, dr. Csizmadia László, a Budapesti Gazdasági Főiskola kereskedelmi, vendéglátó-ipari és idegenforgalmi karának tanára fölkarolta, a kéziratokat pedig szerkesztőként munkába vette, majd kiadót szerzett a munkához. (Ne feledjük: manapság szerfölött nehéz ilyen jellegű alkotásoknak kiadót találni: gyakorlatilag tankönyvről, enciklopédiáról, szakmai történelemkönyvről van szó, csak egy viszonylag szűk körben számíthat fizetőképes keresletre, példányszáma éppen ezért korlátozott.) Még szerencse, hogy az értékeket mindig jó szemmel és érzékkel fölfedező és respektáló Szaktudás Kiadó Ház "A magyar vendéglátás és turizmus újkori története" eredetiségében, kéziratában és képanyagában is meglátta a számtalan értéket, amit a szakterületükön vitathatatlanul kimagasló tudású három szerző, a szerkesztő teremtett.
Szak- és történelemkönyvről, kor(és kór)tünetek felvázolásáról lévén szó, aligha lehet tiszte a tudósítónak a hazai vendéglátás és idegenforgalom mintegy 150 esztendejét földolgozó munka részletes taglalása. Az viszont kötelessége, hogy jó szívvel a szakma figyelmébe ajánlja – alapos tanulmányozásra, hogy rádöbbenjen: kik és hogyan alapozták meg a számtalan nehézség ellenére is világhírű magyar vendéglátást, gasztronómiát, szállodaipart, idegenforgalmat.
