Az a fontos, hogyan élünk – együtt az egészségért
"Nem az a fontos, hogy élünk, hanem hogy hogyan élünk" – mondta Szókratész (a képen), ami a 21. századi egészségügy számára azt üzeni: többet kell törődni a betegekkel és számukra minél jobb minőségű életet kell biztosítani. Mint a mai tájékoztatón elhangzott: sürgetően szükséges a betegszervezetek és a gyógyításra hívatott intézmények összefogása. Napjainkban az egészségügyi döntések során sokszor csupán a költségcsökkentő szempontokat akarják érvényesíteni. Ám ennek másodlagosnak kellene lennie az "egészségnyereség" szemszögéből, hiszen például egy csípőprotézis semmivel sem hosszabbítja meg az életet, tehát akár fölösleges pénzkidobásnak is lehetne tekinteni.
Az «Együtt az egészségért» program három kórcsoportra figyel: a cukorbetegekre, az emlődaganatos és a csontritkulásos megbetegedésekre. Magyarországon körülbelül másfél millió embert érintenek ezek a panaszok, tehát érdemes és kell velük kiemelten törődni. Ugyanakkor fontos volna további területekre, így például a magyar egészségügy "nagy betegére", a pszichiátriára is kiterjeszteni a vizsgálatot, egyelőre azonban a nemzetközileg kipróbált módszerrel a három említett "ágazatban" vizsgálják meg, hogy az egészségpolitikai döntések milyen hatást gyakorolnak az egészségtőkére.
Az egészségnyereség két összetevője közül az életminőség nehezen mérhető, az élethossz (halálozás-csökkentés) viszont igen. A vizsgálatokat a nemzetközi döntéshozatali módszereknek megfelelő módszertannal, az Országos Lakossági Egészség-felméréshez kapcsolódó módon végzik. A bizonyítékokon alapuló egészségpolitikai gondolkodásmód közös érdek, az életminőség mérhetővé és modellezhetővé tételével pedig a kizárólagosan pénzközpontú érvrendszerek mellett az egészségi állapot, azaz a lakossági egészségtőke változását előtérbe helyező módszer is hangsúlyosabb szerepet kap.
Köztudomású, hogy a korszerű és hatékony terápiás lehetőségek rengeteg pénzt emésztenek föl. Az új eljárások és gyógyszerek korlátozás nélküli bevezetése azonban megroppantaná az egészségügyi költségvetést, ezért szükségessé vált a kiadásokat racionalizáló módszer kidolgozása. E törekvések Magyarországon is megjelentek, ám a hazai egészségügyi döntéshozatal számára az általános egészségpolitikai célfüggvénnyé, az egészségügyi közkiadások csökkentése vált. A költség-minimalizálás azonban nem lehet öncél az egészségügyben. Ugyanakkor az is indokolt, hogy az egészségtőke mérésével elfogulatlanul indokolni lehessen a döntéseket, miközben betegnek, orvosnak, ápolónak egyaránt törekednie kell a maximális egészségnyereségre.
