Bonfini-szobrot avattak a reneszánszév zárónapján

Hiller István hangsúlyozta: a Bonfini-szoborral Mátyás király Itáliából érkezett krónikásának állítunk emléket. A nagyszerű alkotó szobrának eredetije 64 évvel ezelőtt még állt. A háború nyom nélkül elpusztította.

A „Gondold újra!” mottóval meghirdetett reneszánszév összeköt múltat és jövőt a jelenben, ahogy ezt jeképesen a Bonfini-szobor is teszi. A szobor – amelyet a 20. század alkotott, majd elpusztított és a reneszánszév helyreállított – a krónikást és embert örökíti meg úgy, hogy megőrzi Bonfini, Magyarország és a 2008. év emlékét – emelte ki a tárcavezető.

Kitért a miniszter arra is, hogy a reneszánszév tizenkét hónapja alatt 300 helyszínen mintegy ezer rendezvény várta az érdeklődőket. A több mint 3 millióan  múzeumlátogatóként, pályázatok és egyéb programok résztvevőjeként csatlakozott a Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából meghirdetett programsorozathoz.

„A reneszánszév mottója a múlt tiszteletét, a tradíció megbecsülését kapcsolta össze a jövővel, az innovációval, a 15–16. század krónikáit a 21. század internetes világával is – folytatta Hiller István, és hangsúlyozta: A reneszánszév nagy közös közösségi vállalkozás, amely összekötötte a magyarokat, az országot határon innen és túl.”

Megjegyezte, hogy holnap, január 22-én Kölcsey Ferencre emlékezve a magyar kultúra kiválóságait köszöntik, majd megkezdődik a magyar kulturális diplomácia legnagyobb tengerentúli vállalkozása, a New York-i Magyar Évad. Magyarországon az idén Kazinczy Ferencre és Radnóti Miklósra emlékezünk születésük 250., illetve 100. évfordulója alkalmából.
 
Antonio Bonfini 1427 táján született az Ascoli Piceno melletti Patrignonéban. Szimbólumnak is tekinthető érdekes véletlen, hogy pontosan 500 esztendővel később, 1927-ben Magyarország éppen Itália segítségével lépett ki a világháborús vereség utáni külpolitikai elszigeteltségből. A két ország a politikai és a gazdasági együttműködés mellett a kulturális és a tudományos kapcsolatok bővítéséről is kötött egyezményt.

A hivatalos lépéseket civil kezdeményezések egészítették ki. Ezek körébe sorolható az a gesztus, hogy 1934-ben Festetics Domonkos gróf felajánlotta a fővárosnak: a Várban, közel Stróbl Alajos gyönyörű Vadászkútjához állítsák fel az olasz tudós bronz mellszobrát, Farkas Zoltán szobrászművész alkotását. A gesztusok sorozata a következő esztendőben is folytatódott: 1935-ben a jeles mecénás, Festetics gróf és az alkotóművész – immár Budapesttel összefogva – a szobor újabb példányát Ascoli Piceno városának ajándékozta.

Az ikerszobrok története azután eltérően alakult. Éppen tíz esztendővel felállítása után, a Várnegyed 1944–45 fordulóján zajló ostromában a budai Bonfini-szobor találatot kapott és nyomtalanul elpusztult. A későbbi évtizedekben mindig akadt, aki szorgalmazta a humanista tudós emlékművének rekonstrukcióját, ám hol a pénz, hol a szándék, hol mindkettő hiányzott a megvalósításhoz. Végül most, az Oktatási és Kulturális Minisztérium «reneszánszév, 2008» címmel meghirdetett programsorozata megteremtette a lehetőséget e régóta esedékes tartozás törlesztésére. A Budapest Galéria szervezte a munkálatokat: Fáskerti István és munkatársai Ascoliban mintát vettek a szoborról, és ennek segítségével idehaza kiöntötték az eredeti büszt pontos mását.

A Bonfini-szobor, amelyet Budapest most, 64 év után visszakapott, nemcsak a kiváló humanista tudós és az olasz–magyar barátság emlékét idézi, hanem nemes emlékműve alkotójának, Farkas Zoltánnak is.

A jeles szobrász egykor ügyvédi praxist is folytatott, és e minőségében a húszas évektől jogtanácsosként dolgozott a Spanyol Királyság budapesti követségén. Posztján kitartott azután is, amikor a második világháború utolsó honapjaiban, a nyilaspuccsot követően a spanyol diplomaták elhagyták a magyar fővárost, mert nem akarták elismerni Szálasi uralmát.

Akkor egy olasz fiatalember, Giorgio Perlasca, aki egy olasz élelmiszeripari vállalat üzletkötőjeként tartózkodott Magyarországon, és aki egykori falangistaként (a spanyol polgárháborúban Franco tábornok mellett harcoló önkéntesként) jó kapcsolatokat ápolt a Spanyol Királyság budapesti követségével is, kiadta magát spanyol ügyvivőnek és e minőségében sok ezer (a számítások szerint több mint hatezer) üldözött életét mentette meg az általa szervezett védett házakban. Az embermentésben  Perlasca legközvetlenebb munkatársa Farkas Zoltán volt. Vele beszélte meg, mit hogyan csináljanak, mit kell hazudni a nyilasoknak, milyen legyen a kapcsolat Spanyolországgal, miképp szervezzék meg a védett házak felügyeletét és ellátását.

1945. január 15-én érte el a front a spanyol követség épületét, és aznap este sajnos bekövetkezett a tragédia. Egy német gránát a ház előtti utcaszakaszon telibe talált egy orosz üteget, mire a szovjetek azt hitték, a követségen náci partizánok lapulnak. Megrohanták az épületet, vadul kutatni kezdtek és Farkast, aki próbálta elmagyarázni a helyzetet, két társával együtt rémesen összeverték. Perlasca a portástól tudta meg, hogy Farkasék később a tetőn át próbáltak elmenekülni. Január 16-án reggel a front továbbhaladt dél felé, már az Operánál dörögtek az ágyúk, így az Eötvös utcában enyhült a nyomás. Perlasca ellenőrizte a védett házakat, és amikor délután visszaért a követségre, akkor tudta meg, hogy megtalálták Farkas szétzúzódott holttestét az egyik szomszédos ház udvarán. Társai, akik vele voltak, elmondták, hogy megcsúszott a jeges tetőn. "Iszonyú csapás volt ez számomra – önti szavakba megrendülését emlékirata lapjain Perlasca – nagyszerű barátom, ez a tiszteletre méltó ember, egyike az utolsó még létező úriembereknek, elment közülünk. [..] A követség udvarán temettük el. Mielőtt elhagytam volna Magyarországot, ismét elmentem oda, hogy utoljára elbúcsúzzam tőle. De az emléke soha nem fog elmúlni a szívemből."

Farkas Zoltán szobrászművész szinte napra ugyanakkor távozott az élők sorából, amikor legjelentősebb köztéri alkotása, a Bonfini szobor elpusztult. Most, amikor ez utóbbit újra méltó helyén fölavatjuk, egyben egy igaz ember emléke előtt is a legméltóbban hajtjuk meg fejünket.