Már 1000 németországi helységben működik a sipgate internet-alapú telefonhálózata – olcsóbb nem is lehetne, mert ingyenes
A szolgáltató ma – feltehetően valamennyi versenytársa meghökkenésére – azt jelentette be, hogy azonnali hatállyal további 850 helyi hálózatot vont be a saját hálózatába.
A sipgate ezzel egyértelműen a Német Szövetségi Köztársaság legnagyobb VoIP- (internetalapú telefon)szolgáltatójává lépett elő.
”A sipgate Németország egyik legnagyobb telefonhálózatát működteti. Nála csak a két hagyományos, vezetékes szolgáltató, a Deutsche Telekom és az Arcor nagyobb” – jelentette ki Tim Mois, a cég ügyvezetője.
A 850 helyi hálózat mai bekapcsolásával immár kereken 1000, németországi helységben működik a sipgate rendszere. Tim Mois büszke rá, hogy “a sipgate ezzel több mint 63 millió németnek kínál VoIP-csatlakozást – ráadásul az eredetileg a saját lakóhelyére kiosztott földrajzi helységkijelölő számmal együtt.” A sipgate mostantól Németország szélessávú internet-előfizetőinek jó 80%-át éri el.
A sipgate azzal párhuzamosan döntött a földrajzi elhelyezkedéshez kötődő hívószámok kiosztásáról (ha már egyszer megkapta ezt a lehetőséget), hogy a távközlési szabályozó hatóság a 032-es számcsoportot javasolta az internet-alapú telefonszolgáltatás számára. Csakhogy egyelőre még sok a nyitott kérdés a 032 használatával kapcsolatosan; feltehetően hónapokba telik jó néhány alapvető részlet tisztázása.
A sipgate hálózatán elérhető helyi hálózatokról részletes lista található a www.sipgate.de/img/ortsliste.pdf oldalon.
A sipgate hálózatán lebonyolított hívások ingyenesek, nemcsak Németországon belül, hanem a cég angliai www.sipgate.co.uk és ausztriai www.sipgate.at leányvállalatainak hálózatán, továbbá azon VoIP-alapú szolgáltatást kínálók hálózatán, amelyek kölcsönösségi alapon szerződtek a sipgate-tel. A külső (tehát hagyományos vezetékes vagy mobil) hálózatokból közvetlenül hívhatók a sipgate-telefonszámok. A sipgate-hálózatából indított hálózaton kívülre irányuló hívások – miként a cég tarifatáblázatából kitetszik – jóval olcsóbbak a hagyományos szolgáltatók árainál.