Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2024. május 7. Az év 128. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739410. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából – Japán támogatta a magyar reformtörekvéseket

Az újságíró archívumából – Japán támogatta a magyar reformtörekvéseket
Trom András (MÚOSZ)

Jó harminc évvel ezelőtt interjút készíthettem Abe Sintaróval, a Japánban évtizedeken át meghatározó kormányerő, a Liberális Demokrata Párt főtitkárával, a jelenlegi miniszterelnök Abe Sinzo apjával. A beszélgetésre az adott alkalmat, hogy Abe Sintaro 1988 májusában hivatalos látogatásra indult Csehszlovákiába és Magyarországra. (A képen: Abe Sintaro nyilatkozik a szerzőnek)

Südy Zoltán Japán-szakértő, hazánk egykori tokiói nagykövete egyik tanulmányában azt írta, hogy a távol-keleti szigetország „Magyarországot egyfajta kísérleti műhelynek látta, ahol a szocializmus megreformálására törekednek, s ezek a reformok – vélték – átkerülhetnek más kommunista országok gyakorlatába is. Ezért ezeket a reformokat Japán is bátorítani igyekezett.

Lapkivágások 1988 májusából.

A rendszerváltozást előkészítő utolsó szakaszban Japán igen jelentős szerepet vállalt a reformtörekvések támogatásában. Ennek mind politikai téren, mind a gyakorlatban számos jelét adta". Abe Sintaro 1988-i látogatása a legfontosabb japán gesztus volt hazánk iránt. És most következzék a lényeg! (A hitelesség kedvéért az MTI eredeti kiadásának formáját választottuk – a szerk.)

Abe Sintaro-interjú – embargo kedden 24 óráig 1988. május 3., Tokió, 1988. május 2. (MTI-tud.)

Szeretnék személyesen is megismerkedni a magyar politikai és gazdasági reformokkal, amelyek a szovjet peresztrojka előfutárai voltak – jelentette ki Abe Sintaro, a Japánban kormányzó Liberális Demokrata Párt főtitkára. A politikus abból az alkalomból nyilatkozott Trom Andrásnak, az MTI tokiói tudósítójának, hogy kelet-európai útra indult, amelynek során szerdán Magyarországra érkezik. Hangsúlyozta, hogy nagy várakozással tekint a magyar vezetőkkel tervbe vett találkozói elé.     

– Japánban sokan vannak, akik hozzám hasonlóan azon gondolkoznak, hogyan lehetne fejleszteni együttműködésünket a kelet-európai országokkal – köztük Magyarországgal. Mi újabban arra törekszünk, hogy tőkebefektetésekkel, vegyes vállalatok létrehozásával, japán vállalatok külföldi beruházásaival próbáljuk az egyes országok gazdaságát felélénkíteni – mondotta a politikus.

Abe Sintaro, aki az előző japán kormányban külügyminiszter volt, a nemzetközi politika kérdéseiről szólva üdvözölte az amerikai–szovjet megállapodást a közép-hatótávolságú rakéták felszámolásáról, valamint a nemzetközi egyezményt a szovjet csapatok Afganisztánból történő kivonásáról. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy e megállapodások végrehajtása még hátra van, még tart az iraki–iráni háború és megoldatlan a kambodzsai kérdés is, a valódi béke megteremtéséhez még türelmes és kitartó munkára van szükség. Ennek ellenére, mondotta, örvendetes, hogy az enyhülés légköre kezd újra kialakulni. Japán a maga részéről kész mindent megtenni, hogy segítse a világbéke ügyét, elsősorban gazdasági ereje, eredményei révén kíván hozzájárulni a kapcsolatok fejlesztéséhez.

A japán külpolitika tényezőiről szólva hangsúlyozta, hogy országa a nyugati tömbhöz tartozik és ázsiai állam, amelynek számára a legfontosabb az Egyesült Államokkal való viszony. Hangsúlyozta, hogy Kína szerepe igen nagy a világban meglevő egyensúly szempontjából és Japán ma nagyon jó kapcsolatokat tart fenn ezzel az országgal. Kifejtette ugyanakkor, hogy a Szovjetunió és Japán között igen hűvös a viszony az északi szigetek kérdésében kialakult vita miatt, ami megnehezíti a kapcsolatok lényeges javítását.

Abe Sintaro országának az Egyesült Államokkal és a Nyugat-Európával való együttműködését a világgazdaság stabilitása szempontjából is fontosnak minősítette, ezen belül azonban, fűzte hozzá, Japán ma szeretné Európával erősíteni a kapcsolatokat és Nyugat-Európa is erre törekszik. Japán ugyanakkor építeni kíván az ázsiai államok dinamikus fejlődésében rejlő óriási gazdasági erőre is – hangsúlyozta a többi között az MTI tudósítójának adott interjújában Abe Sintaro. +++

Abe – japán sajtóvisszhang, 1988. május 6.

Tokió, 1988. május 6. péntek (MTI-tud.) – A tokiói sajtó élénk figyelemmel kísérte Abe Sintarónak, a japán kormánypárt főtitkárának magyarországi tárgyalásait. A távol-keleti ország sajtója jelentős teret szentelt a látogatásnak a héten, amely a szigetország diplomáciai nagyhetének számított: a Liberális Demokrata Párt főtitkárával egy időben folytatott tárgyalásokat több nyugat-európai országban Takesita Noboru kormányfő, Uno Szoszuke külügyminiszter pedig Kínában járt.     

A Kyodo hírügynökség budapesti keltezésű pénteki kommentárjában Abe Sintaro tapasztalataira hivatkozva rámutatott, hogy Japán hozzá tudna járulni a kelet–nyugati párbeszéd kibővítéséhez. Ehhez kedvező alapokat szolgáltat a magyar külpolitika aktivitása. Valamennyi lap rámutatott arra, hogy kölcsönös egyetértés jellemezte a gazdasági együttműködés fejlesztéséről folytatott tárgyalásokat.

A magyar fél részéről élénk érdeklődés mutatkozott Japán gazdasági együttműködési készsége iránt, ami a magyar gazdasági reformtörekvések sikere szempontjából fontos lenne - írták a lapok.

Ezzel összefüggésben a Szankei Simbun idézte Abe Sintarót, aki a lap szerint kijelentette: a két országban eltérő ugyan a rendszer, de ettől függetlenül szó lehet az együttműködésről és japán magánbankok kölcsöneire is lehet számítani. Japán azonban nemcsak gazdasági téren kívánja bővíteni kapcsolatait Magyarországgal, hanem magyar ösztöndíjasok nagyobb számban való fogadását és a kulturális kapcsolatok bővítését is üdvözölné – hangsúlyozták a japán lapok.