Az újságíró archívumából: magyar tudósítókkal Bécsben

Július elsején vette át – fél évre – Ausztria az uniós elnökséget, azóta egymásnak adják a kilincset politikusok és újságírók a szomszédos országban. Cikksorozatának e részében a 99. életévében járó szerző feleleveníti emlékeit a hatvanas-nyolcvanas évekről, amikor kollégái társaságában szintén gyakran megfordult a valamikori császárvárosban. A rovatcímben szereplő „archívumon” ezúttal fotóalbum értendő, amelyből Tatár Imre néhány képet válogatott ki, emléket állítva azoknak az egykori külpolitikai hírlapíróknak is, akik már nincsenek közöttünk. (A nyitó kép 1964-ben készült, rajta Rényi Péterrel, Wesselényi Miklóssal, Bíró Gerddel, Barcs Sándorral; háttérben, középen a szerző.)

Az ezerkilencszázhatvanas-nyolcvanas években jó, barátságos kapcsolatok alakultak ki Magyarország és Ausztria, a két kormány és a két szomszéd ország politikusi gárdája között. A gazdaság és a (bevásárló)turizmus – amivel elsősorban a magyarok igyekeztek élni – megannyi lehetőséget teremtett a  kölcsönös ismerkedésre. Habsburg Ottó, a kiváló ember és politikus szinte „királyfiként” viselkedett, s már-már az a benyomás keletkezett, hogy félig-meddig visszatértünk a monarchia korába. S a megszépítő messzeség távlatából szemlélt „boldog békeidők” emlékezete a közös társadalmi tudat részévé vált…

Az a hír, hogy közös kormányüléseket is tartott a két ország, nyilván a képzelet szüleménye, de tény: vezetőink igen gyakran jártak Bécsben – tárgyalni és reprezentálni. S kíséretükben mindig ott voltunk mi, újságírók is.

A hatvanas évek elején a sort Péter János magyar külügyminiszter, valamint válaszként Bruno Kreisky (akkor még külügyminiszter) nyitotta kölcsönös látogatással. Igaz, Kreisky kijelentette: csak a parlamentben hajlandó találkozni Kádár Jánossal, az MSZMP első titkárával, a pártközpontban semmiképpen. Ezzel is kifejezésre juttatta, értésre adta: ő – a kommunistaellenes, szociáldemokrata politikus – nem párt-, hanem jó állami kapcsolatokat kíván építeni. Utóbbiak valóban jól alakultak: a „mi Ausztriánk” nekünk magyaroknak – és a rendszerváltozáskor a keletnémetek számára is – a nyugatra nyíló kapu lett.

A magyar sajtó, pontosabban a németül beszélő és Ausztriával foglalkozó kollégák is éltek a lehetőséggel, hogy tudósítsanak erről a folyamatról. Illusztrálásként álljon itt róluk néhány felvétel:

Csak a dátumot és a helyszínt ismerjük: 1983, Bécs. Balról jobbra a szerző és Réti Ervin – a vendéglátó osztrák hölgyek gyűrűjében. A kép jobb szélén: Szelestey Lajos, az MTI akkori tudósítója.

 

Otto Zundritsch, a bécsi kancellári hivatal munkatársa az osztrák államszerződés ünnepélyes aláírásáról készült olajfestményt mutatja a magyar újságíró-küldöttségnek. Ezzel az egyezménnyel rendezték a világháború után megszállási övezetekre osztott Ausztria helyzetét. Az ország a NATO és a Varsói Szerződés országai közé ékelődve, el nem kötelezett, örökös, svájci mintájú semleges állam lett.

    

Josef Klaus néppárti kancellár 1964-ben fogadja az első magyar újságíró-delegációt, amelyet Barcs Sándor, az MTI vezérigazgatója vezetett.

Kádár János a magyar küldöttség tagjaival a bécsi repülőtéren

Barcs Sándor elfáradt a nap végére…

 

       

          

 

 

 

 

Két kolléga és jó barát: Réti Ervin és a szerző 1983-ban, az osztrák fővárosban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tatár Imre Ausztria-sorozatának eddig közzétett részei:

Kreisky Ausztriája

http://ww2.infovilag.hu/2018/09/07/az-ujsagiro-archivumabol-kreisky-ausztriaja

Kísért a múlt

http://ww2.infovilag.hu/2018/09/12/az-ujsagiro-archivumabol-ausztria-kisert-a-mult

(A szemelvényeket Toronyi Attila szerkesztette.)