„Orbán retorziókkal fog válaszolni”
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke a Független Hírügynökségnek nyilatkozva arról beszélt, hogy a szervezetnek új stratégiát kell kidolgoznia, mert nem kétharmados győzelemre készültek. Hargitai Miklós (a képen) szerint a Sargentini-jelentés a kelleténél kisebb figyelmet fordít a magyarországi médiahelyzetre, pedig talán ez a terület szenvedte el a legtöbb jogsérelmet. Ha létrehozzák az újságíró-kamarát, tovább romlik a helyzet. Részletek az interjúból:
„(…) 2018 szeptembere van, de még csak 2010-et írtunk, amikor a kormány nekirontott az alkotmánybíróságnak, meg a sajtónak, az én kérdésem tehát az az európai képviselőkhöz: mi tartott ennyi ideig? Voltak valóban olyan politikusok, akik nem látták, hogy mi történik a magyar jogállammal, meg az európai alapjogokkal? Szóval mi tartott ezen nyolc évig? Ráadásul ez is egyelőre egy szimbolikus lépés, semmi nem következik belőle. Egyébként, amikor készült ez a jelentés, akkor a jelentéstevő asszony járt Magyarországon többször is, ennek során mi is informáltuk őt a MÚOSZ részéről, mondhatom, hogy igen alapos tájékoztatást kapott arról, hogy mi zajlik a magyar sajtóban, tényszerűen, konkrét példákkal. Ennek sajnos az indokoltnál kevesebb lenyomatát láttam a végső jelentésben, és nem is érzem úgy, hogy akik meghatározó szerepet játszanak Európában, azok éreznék, hogy milyen súlyú torzulások vannak a magyar médiában, és ezek mennyire torzítják magát a demokráciát.”
„(…) A negatív folyamatok fékezését lehetségesnek tartom. Biztos vagyok benne, ha nem lenne a MÚOSZ, és nem az lenne az elnökség összetétele, ami, akkor már megcsinálták volna ezt a kamarát. Amit ezen felül tudunk tenni, és teszünk, az az, ha újságírót, vagy szerkesztőséget valamilyen sérelem ér, jellemzően a kormány részéről, akkor ez ellen szót emelünk, a nyilvánosságot tájékoztatjuk, adott esetben jogi, vagy nemzetközi fórumokhoz fordulunk, vagy fizikai értelemben munkalehetőséget biztosítunk a székházunkban az átmenetileg munkahely nélkül maradt kollégáknak. A bajt tehát csökkenteni tudjuk, de igaz: ezek a segítségnyújtások nem adják meg hosszú távon a MÚOSZ létjogosultságát. Ezért mondtam, hogy kell egy másik stratégia, ami számot vet azzal, hogy tartósan ez lesz a helyzet, és ebből kiindulva próbálja megteremteni a működési lehetőséget azok számára, akik változatlanul fontosnak tartják a független, tárgyilagos tájékoztatást.”
A teljes interjú a Független Hírügynökség oldalán olvasható >>>
- SZOLGÁLTATÁSOK
- TAGFELVÉTEL
- TAGDÍJ
- HÍREK
- PÁLYÁZATOK
- OKTATÁS
- ÁLLÁS
- KAPCSOLAT
Sajtókamara? Gondolatok egy 1941-es évkönyvről
Szemelvények az Országos Magyar Sajtókamara 1941-i évkönyvéből. Serény Péter válogatása és kommentárja.
"Bevezető. Írta:Vitéz Kolosváry Borcsa Mihály {a Sajtókamara elnöke}
„Minden nappal haladni próbáltunk egy vonásnyit és szemeink előtt nemcsak az lebegett, hogy egy foglalkozási ág javát mozdítsuk elő, hanem azt a célt tűztük magunk elé, ami hivatásunk legfőbb célja is egyben: az egyetemes nemzet legaktívabb érdekképviseletévé emelni a magyar sajtó szervezetét.”
„A nacionalista újságírás nagyszerű feladata hitet és akaratot árasztani az olvasók millióinak lelkébe: minden törekvésünk arra irányult, hogy ennek a missziós munkának előfeltételeit teremtsük meg a sajtó intézményének megszilárdításával, az újságírók életfeltételeinek biztosításával. Anyagi téren bekövetkezett gyarapodásunkat erkölcsi gazdagításunkra használni fel: ez volt programja most elmúlt esztendőnknek is.”
Az 1940-ik esztendő története. Írta: Gáspár Jenő {igazgató-főtitkár}
„Első Évkönyvünkben, mikor először számoltunk be az Országos Magyar Sajtókamara működéséről, idő rendileg a beszámolót március 31-ével zártuk le s azzal az ünneplő hangulattal, amely az egész országot eltöltötte Horthy Miklós kormányzó megválasztásának húszéves évfordulója alkalmából. Most, amikor második Évkönyvünket bocsájtjuk útjára s április 1-től kezdve akarjuk adni az 1940-ik esztendő kamarai történetét, tájékoztatónkat a dolgok szerencsés találkozása következtében szintén vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzóval kapcsolatos ünnepélyes aktussal kell kezdeni. Azt a nagyszabású festményt, amely az óta országszerte közismert, s amely Horthy Miklós kormányzót ábrázolja Boldizsár István művészi alkotásaként, 1940 április 5-én délután fél 6 órakor lepleztük le az Országos Magyar Sajtókamara nagy tanácstermében… {Következik a megjelent notabilitások felsorolása, első helyen gr Teleki Pál m.kir. miniszterelnökkel.}
Az ünnepi beszédet vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály elnök mondotta. A beszéd, amelynek mondatai közben hullott le a piros-fehér-zöld színű lepel Horthy Miklós kormányzónak délszaki növényekkel körüldíszített arcképéről, a következőképpen hangzott. {A kiadvány Gáspár Jenő igazgató-főtitkár jegyezte cikke teljes terjedelmében idézi. Itt csak az újságíró szakmát érintő követelmények említéséről, majd a portréavatáshoz kapcsolódóan a Horthy Miklós kormányzót méltató bekezdésekből emeltünk át szövegrészeket.}
Az igazi újságírót, a magyar újságírót nem a szenzációk kápráztató forgataga sodorja tova rögös pályáján, sem a kulisszák – belülről nézve mindig kopott és poros – színeinek igézete vonzza útján. Az elhivatottság égő parancsa vezérli; viszontagságos sorsuk okozója és jutalma egyben: az irodalom, a művészetek, a politika, a nemzeti élet, az örök emberi törekvések változatai között javítani, meggyőződést hirdetni, a lelkeket megnyerni és irányítani.”
Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
„Célok és ideálok felé fordítani a társadalom tekintetét, erre leghathatósabb eszköz a sajtó kezében is a példamutatás. Változatlanul bölcs tétel, mint azt egy régi újságíró, a történetírás zordon skót apostola* állapította meg: a hősök kultusza most és minden időkben az emberi élet hatalmas éltetője s ezen alapszik az egész társadalom. *{Thomas Carlyle. Hősökről. A MTA Könyvkiadó Vállalata – Az 1900-dik évi illetmény 2. kötete.}
„Nagybányai vitéz Horthy Miklós úrnak, a magyar sors elhivatott hősének hódol ma a magyar újságíró rend, amikor leleplezzük székházunk díszéül festett arcképét. És amikor őreá mutatunk, mint a mi hősünkre, akkor valóban a legigazabbat, a legnemesebbet értjük a hős alatt.”
„Ez az acélos nézésű, hadvezető sas tekintet messze távlatokhoz szokott, ahol Okeanos keserű folyama találkozik a végtelennel. Egyéni elhivatottságának végzése volt az, hogy a nagy katasztrófa viharos hullámai közül ő mentette meg a magyar öröklét számára mindazt, ami maradandó érték: hagyományainkat, becsületünket, testvéreink iránti hűségünket, keresztény hitünket és nemzeti önérzetünket. A mi kötelességünk: követni a hősi példamutatást. A Sajtókamarában megújult magyar újságírás az ő általa képviselt eszményeknek jegyében fog élni és dolgozni, míg a nyomtatott betűnek hivatása van ezen a földön.”
„Kormányzó Urunk portréját Márton Ferenc székely művész-tagtársunknak jóvoltából szimbólumként veszi körül két nagyhírű kompozíció: a Gátkötők és az Erdőirtók képe. A magyar sajtó Horthy Miklós útmutatása nyomán ugyanezzel a súlyos történelmi feladattal birkózik két hosszú évtized óta. Gátat kötni kártékony, ártó erők eláradása ellen és irtani a rengeteget, világosságot teremteni ritkításával, eltakarítani, ami korhadt, elpusztítani, ami bozót. Ezt a feladatot vállaltuk teljes szívvel, odaadással.”
„Amikor a mai, immár szürkülő fejű vezető újságíró nemzedék nevében most átadjuk Boldizsár István festőművész mesteri művét az utánunk következő újságíró-generációknak, kötelezzük őket egyben ennek a munkának folytatására is.
„ Ez a kép fogadalmi kép a mi számunkra! Hirdeti mindörökre azt: hogy a magyar sajtó útja soha többé el nem térhet attól az iránytól, amelyet Kormányzó Urunk életpéldája jelölt ki mindnyájunk számára.”
***
Serény Péter: Sajtókamara? Gondolatok egy 1941-i évkönyvről
- Ha van, akár könyvtári (ingyenes) vagy előfizetéses, de akár 1 napra fizethető részletes hozzáférés, a Magyar Sajtókamara Évkönyve 1941 című kiadványban bárki megtalálhatja a vonatkozó törvényeket, vagy a szakmára kiható részleteiket. Kiderül belőlük (kereszthivatkozásaikból), hogy az akkori miniszterelnökség ellenőrizte a sajtó-propaganda terület minden résztvevőjét. A Sajtókamara több mint a tájhiv volt. Az ún. Sajtótanács ugyan mellérendelt szereplő (a fegyelmi eljárások fellebbviteli fóruma), és nem aláárendeltje volt a kamarának, de hiába kettő a ló, mindkettőnek a gyeplője a miniszterelnökség kezében.
- A paragrafusok kamuflázsával játszadozik a jelen magyar kormány is, hogy nehezebben érjék tetten a jogok elleni aknamunkáját külső szemlélők. JAVASLAT: a MÚOSZ felkérhetne jogász-szakírót, aki a hajdani kamarai törvényt és a Fidesz jelen jogi csűrés-csavarásait is elemezve, egybevetve mutassa ki a párhuzamosságokat. NEM közírói bírálat céljából, hanem a módszer szakszerű bemutatása végett. Ennek alapján kellene erodálni annak a lehetőségét, hogy a kormány mir-nix-dir-nix újabb, hasonló stikliket hajtson végre.
- Érdemes volna, talán ilyen jellegű tömör magyarázattal együtt közzétenni az évkönyvben szereplő törvényszövegeket, illetve kivonatukat, hogy ki-ki maga is átláthassa, mire és hogyan megy rá a bőre, bőrünk. Ennek többszörös haszna lehetne. Terjesztenénk az igazságot. Lelepleznénk a hamisságot, turpisságot. Kapcsolataink társaságában, magánbeszélgetve, mivel van mondanivalónk róla, nem kerülni, hanem elővezetni lehetne a témát. (A jelenség ugyanis nagyon komoly. Én nem hittem volna, hogy már Horthynak is volt „személyi kultusza”. Pedig valaki nyilván betanította, hogy kis óvodásként a Margit-hídon bal-jobb, egyszerre lépve énekeljük: Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája…) Ha meg tudjuk csinálni, akkor szinte automatikusan elterjedhet majd, hogy minden jogszerű jelige paravánja mögött paragrafusgyártási szempontból lehet ugyan minden oké, miközben semmi nem oké a jog lényegét tekintve.
További, javaslaton kívüli kommentjeim: magam óvakodtam attól, hogy a zsidótörvények „helyi viszonyokra alkalmazásán” legyen a hangsúly. A zsidótörvények sajtót, művészetet „megtisztító” fogalmazása és végrehajtása abszolút náci mintát követett (v.ö. a „zsidótudomány” /Einstein, alapkutatások, stb./ kiirtása, elűzése katedrától, állampolgárságtól, majd élettől megfosztása), ahol a „német-tudományosság” preferálása nem csak egyéneket, hanem kutatási területeket is tönkretett. De a nem csupán járulékos cél az volt, hogy az új helyzetre hivatkozva, megfojtsák az ellenzékiségre hajlamos polgári sajtó nagy részét, a nyomdatermékekben szinte egy csapásra megteremtsék a maguk propaganda-monopóliumát. Mindenki ismeri a történelmi okait, azt, hogy a polgári progresszív sajtó és művészet legismertebb zászlóvivői zsidó polgárok voltak, de akkor sem az antiszemitizmust célszerű most az orruk alá dörgölni, hanem az EGÉSZET: a szellemi egyeduralmat tűzzel-vassal megteremteni akaró nemzeti-konzervatív állampárti eszmevilág helyzetbe hozását. Az ideológiai offenzívát, aminek az antiszemita hangulatkeltés, a sorosozás meg a többi, csupán figyelmet más irányba terelő, megtervezett (!) megjelenési formája.
Külön érdekesség, hogy amint az éppen az Évkönyv magyar szövegében érzékelhető, sőt kimutatható, az nem más, mint Orbán „keresztény, magyar tudatú, hazafias, hősies, másokért is tenni akaró férfi” ideálképű állampolgárának tartalmi-stiláris előfutára. Nem Göbbelsből másolnak a beszédírói, hanem a másolók másolataiból dolgoztatja a beszédíróit. A spirál, az egyre vadabb állításoké, ezt erősíti. Nem az az érdekes benne, hogy az emberek zöme észre sem veszi, hol az abszolút hazugság a szövegben, hanem az, hogy mit akar ezzel elérni, és főleg mennyire következetes az eszkalációban. Érdemes ebből a szempontból újraolvasni az idei bálványosi szabadegyetemi beszédét, és a pár hete mondott gyászbeszédét Kerényi Imre sírjánál. (Kit érdekel, hogy hüppögött! Ha egyszer eszmei „bajtársa”{bajtársa! mint az évkönyvben Kolosváry-Borcsánál az újságíró kamarai tagok} volt, ha éppen együtt akarták visszahozni az „úgy volt jó, ahogy régen voltot”, hogy „a magyar név megint szép legyen”. No, hiszen, szép is volt…. Publicista okkal cikizheti ki, én is megpróbáltam, de a lényeg: az anti-európai, anti cdu/merkel, anti/progresszió, „vissza Horthyhoz” törekvés. Vagyis addig és azért futjuk vele a kényszerköröket, hogy egyszer eljussunk oda, ahol egyszer már alaposan belevertük fejünket a falba. És, bár nem tudom, mitől jött rá, ki magyarázta be neki évekkel ezelőtt, hogy ez a tuti hatalom-megtartási projektum, mára nála ez már annyira személyes elköteleződéssé vált, hogy ezt még meg is vallotta. A bálványosi (tusnáfürdői beszédének utolsó európázó, elitező) bekezdéseiben van pár mondata, miszerint senki ne dőljön be azoknak, akik azt mondják, hogy a kereszténydemokácia is lehet liberális, MERT AKKOR HIÁBA DOLGOZTUNK, és ELVÉSZ MINDEN, AMIT EDDIG ELÉRTÜNK. Egyértelmű: ez a holló nem fogja hagyni, hogy bárki kiénekelje a csőréből a sajtot.
