Költő, a bútor- és építészet-történet tudora

Tulajdonképpen író, költő vagyok, 1981 óta a Magyar Írószövetség tagja. Első verses köteteim Budapesten jelentek meg. Már ifjúkorom óta foglalkozom építészettel, stilisztikával, ezekhez társult később a műtárgytörténet és a helyismereti érdeklődés. Már a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium évei alatt elvégeztem egy építészeti magániskolát, majd nem találva idehaza elégséges szakanyagot, nyugatról szereztem be a legfontosabb iparmű-történeti és stilisztikai könyveket, katalógusokat, amelyekből meg tudtam határozni a stíluskorszakok pontos rendjét, és ezt igyekezem saját viszonyainkra megfogalmazni, alkalmazni, kiigazítva a korábbi pontatlanságokat. (A képken: Hefele eredeti padsoraival is találkozhatunk a győri széklesegyház főhajóban. A jobb oldali mellékhajóban Hefele-tervezte aranyozott, dús faragványú imazsámoly.)

Szombahelyen születtem 1953-ban; az 50. írói jubileumomat megelőző évtizedben nagyon intenzív kutatómunkát végeztem bútor- és építészet-történetben, elsősorban Hefele Menyhért munkásságával összefüggésben, mindenekelőtt mintegy nyolcévi kutatómunka eredményéül feltártam Hefele szerepét a fertődi volt Esterházy-kastély 1762-78. közötti, látványos bővítéseket eredményező munkálataiban. Kutatómunkám váratlan hozadékaként megtaláltam a mester arcképi ábrázolását a szombathelyi püspöki palota dísztermének mennyezeti kompozíciójában, amely Anton Maulbertsch és munkatársai műve az 1780-as évekből. E felismerésre a mennyezetet uraló jelenetsor egyszerűsített újraértelmezése útján jutottam. Felfedezésem helyességét antropológus professzor szakvéleménye is igazolta.

Hefele Menyhért (1716, Kaltenbrunn, Tirol - 1794, Szombathely)

Jelen cikkemben felvázolom Hefele Menyhért minket, nyugat-magyarországiakat érintő munkásságának leglényegesebb elemeit.

Az elmúlt években Hefele bútortervező művészetét, illetve eszterházai tervezőmunkáját két látványos albumban sikerült megjelentetnem. Hefele, a tiroli származású polihisztor építőművész, megjárta az osztrák építészet 18. század közepi fejlődésének vonulatát, aktívan alakítva azt stílusfejlődésében, miközben a császári képzőművészeti akadémia tagja, a rézmetsző akadémia tanára, majd a passaui hercegérsek udvari építésze volt. Sorsa onnan hamarosan magyar földre vezérelte, miután sorra magyar főrendek, egyházi méltóságok halmozták el fontos megbízásokkal: 1762-től Pompakedvelő Esterházy Miklós herceg, 1772-től Zichy Ferenc győri püspök. 1777-től Hefele Batthyány József hercegprímás udvari építésze lesz Pozsonyban. Pályája Szombathelyen teljesedik ki, idős korára, 61 évesen az új, szombathelyi egyházmegyei központ felépítésének hatalmas és gyönyörű feladatát kapja Szily János püspöktől, akit győri őrkanonoki pozíciójából emel e püspöki székbe a bécsi Udvar, és személyesen a királynő akarata.

A két ragyogó tudású, és a klasszicizmus értékrendje iránt elkötelezett férfiú a 18. század utolsó negyedében megteremti magyar földön az Európában terjedő, Franciaországból már az 1760-as évektől induló XVI. Lajos stílust, amelyet hazánkban leghelyesebb korai neoklasszicizmusnak neveznünk, hiszen azt a klasszikus műtörténeti vonulatot vezeti be nálunk, amely a továbbiakban az empire szakaszon keresztül a táblabírák stílusának nevezett korszakon, a biedermeieren át egészen a 48-as forradalomig tart.

A magyar neoklasszicizmusnak korai szakasza fejlődésében Szombathely és Győr városában sok párhuzam fedezhető fel. Két írásomban ezekre szándékozom felhívni a figyelmet. E párhuzamokat nem a véletlen alakította ki, hanem az építéstörténet: Hefele, Zichy püspök megbízásából jelentős belsőépítészeti munkálatokat végzett a győri székesegyházban, ahol ebben   jó társa volt a munka szervezésével és felügyeletével megbízott, magas képzettségű, csiszolt ízlésű és lelkes őrkanonok, Szily János. E közös munka gyümölcse, hogy Szily, már szombathelyi püspökként Hefelét bízta meg nagyszabású, egyházmegyei központot létrehozó építkezései tervezésével és a munkálatok vezetésével. Az ennek eredményéül létrejött szombathelyi dóm ezer stilisztikai szállal, részmegoldással kötődik a győri templombelsőhöz. A második világháború pótolhatatlan veszteségeket okozott a szombathelyi egyházmegye számára, a templomépületnek szinte teljes belsőépítészete megsemmisült, olyannyira, hogy a helyreállítás nemes igyekezetének sikerei is csak távolról emlékeztetnek Hefele és művész munkatársai eredeti kivitelezésének  csodálatos, európai színvonalára.

Viszont a győri székesegyház (egy idő óta bazilika) a mai napig sértetlenül őrzi Hefele jeles művészetét! Érdemes volna a műemlékes szakembereknek érdemben foglalkozni e gazdag templombelsővel, számba venni a Hefele által létrehozott 1772 körüli ékítmények világát.

És feltétlenül ajánlhatjuk minden helybéli és ide látogató érdeklődőnek, sőt a műemlékes szakembereknek is e dóm szépségeinek felfedezését, avagy újbóli felkeresését, meglátogatását!

Példaként tekinthetjük a jellegzetes konzolokon nyugvó karzatot, amely tökéletesen idézi a később Szombathelyen is alkalmazott megoldást, amelyet ott sajnos a rekonstrukció során nem építettek már vissza. Mindezekre azért célszerű odafigyelni, mert egy lehetséges újabb felújítás során a győri analógiák kiváló lehetőséget nyújtanának egy teljesebb rekonstrukcióra. Győr városának pedig azért fontos a két testvér-dóm-enteriőr példája, mert a Szombathellyel kapcsolatban oly sokat emlegetett építőművész, Hefele Menyhért stílusfejlődés tekintetében nem kevéssé fontos emlékeket hagyott a győri székesegyház belső terének dekorációjában.

Egy következő alkalommal pedig Nyúl község plébániatemplomában is érdemes lesz körülnéznünk, szintén párhuzamokat keresve a szombathelyi építkezések művészeti  teljesítményeivel.