Életinterjúk – kiválóságokkal: a Hazám-díj kitüntetettjei
Évente heten kapják meg a XXI. Század Társaság által 2001-ben alapított Hazám-díjat; mindig november 16-án – az első magyar köztársaság kikiáltásának napján. A kuratórium legutóbb egy nő és hat férfi honfitársunknak ítélte oda a rangos kitüntetést: a velük készített interjúkat rendezte kötetbe a Kossuth Kiadó. (A díjátadási ünnepség előtti percek.)
Galkó Balázs színművész, a díjátadó ünnepségek állandó szereplője József Attilát szaval.
Aki olvasta az előző években megjelent köteteket, tudja, hogy László Ágnes remek újságíró: felkészülten és következetesen kérdezi „alanyait”. S interjúiból olyasmit is megtudhatunk, amit máshol garantáltan nem olvashatunk, rádióban-tévében nem hallhatunk.
József Attila több mint hetven évvel ezelőtt írta Hazám című versét, hét szonettből álló költeményét, amely nem csupán esztétikai értéke okán maradandó, hanem jelképi értékkel is bír, mert hitvallásként összegzi a hazáért aggódást, a történelmi múlthoz és a jelenhez való őszinte, értelmiségi viszonyulást. Ezért nevezték el az alapítók erről a versről a díjat, amelyet életútjukért, teljesítményükért azoknak az értékteremtő kortársainknak ítélnek oda, akik e szellemiségnek megfelelnek.
Ha végigtekintünk az eddigi díjazottak névsorán (számuk száz fölött van, s jó néhányan, sajnos, már nincsenek közöttünk), láthatjuk: van közöttük lelkész, genetikus, (film)rendező, költő, tudós, színész, zenész – megannyi remek ember.
Az Értékteremtők 2018 című kötetben a Bálint Györggyel, Bródy Jánossal, Csányi Vilmossal, Egyed Ákossal, Jordán Tamással, Rakovszky Zsuzsával és Vitray Tamással készült interjúkat olvashatjuk. Ők heten kapták meg 2017 novemberében a Hazám-díjat értékőrző és értékteremtő életművükért. A nagyközönség talán az erdélyi magyar történészről, Egyed Ákosról rendelkezik a legkevesebb információval, és Vitray Tamást ismeri a leginkább – a tévéképernyőről. (Csányi Vilmossal nem László Ágnes készítette az interjút; a neves etológussal Hankiss Elemér beszélgetett Gombár Csaba, Lengyel László, Standeisky Éva és Szilágyi Ákos társaságában.)
Az interjúkat egy nemrég készült fotó, illetve a díjátadáskor elhangzott laudáció vezeti be, a beszélgetéseket követően pedig a vázlatos pályakép, illetve a felsorolt művek, alkotások nyújtanak eligazítást.
Minthogy László Ágnes 2017 végén, illetve ez év elején ült le a díjazottakkal az interjúkat elkészítendő, óhatatlanul szóba került az áprilisi választások előtt az ország helyzete is. A Hazám-díj átadásán elmondott köszöntőjében Baranyi Ferenc költő érthetően a „siralmas állapotban” lévő hazai kultúráért aggodalmaskodott tavaly novemberben. „Fogyasztógépekké vált honfitársaink nagy részének lelkében cserepeire tört a belső haza.” A Hazám-díjazottak ugyanakkor azért a fáradozásukért érdemelték ki az elismerést, amellyel igyekeztek ezeket a szilánkokat újból összerakni, javítani a szellemi közérzetet.
„Édes Hazám, fogadj szívedbe – hadd legyek hűséges fiad!” – írta József Attila, és a verséről elnevezett díj „kedvezményezettjei” is a tevőleges hazafiság elkötelezettjeként gyakorolták/gyakorolják hivatásukat. Ki-ki ott, ahová sorsa, tehetsége sodorta: a kertészmérnöki pályán (Bálint György), etológusként (Csányi Vilmos), színházigazgatóként-színészként (Jordán Tamás), vagy költő-íróként (Rakovszky Zsuzsa).
A zenész-dalszövegíróval, Bródy Jánossal beszélgetvén László Ágnes igencsak elemében van. Mint kortárs, jól emlékszik a hatvanas-hetvenes évek légkörére, s nem felejti el fölvetni, amit Ormos Mária is mondott Romsics Ignác történelemkönyvének bemutatóján a Magyar Tudományos Akadémián. Hogy tudniillik a hazai popzenészek „históriaalakító” szerepet is játszottak: a tabuk döntögetésével és a szabadság köreinek tágításával úgyszólván megágyaztak a nyolcvanas évek reformtörekvéseinek. S erről a történelemtudománynak sem illik megfeledkeznie.
Rakovszky Zsuzsával nemcsak a verseiből és regényeiből fölkészült alapos újságíróként beszélget László Ágnes, hanem mint nő a nővel. Hogyan élte meg a Sopronban élő írónő szerelmi csalódásait, hogyan viseli most az egyedüllétet, mennyire tartja a kapcsolatot külföldön élő fiával stb.?
Ahogyan a már sokszor megszólaltatott Vitray Tamás is megnyílik neki. Az interjúk készítője egy-egy „célirányos” kérdéssel, megállapítással lendíti előre az elakadni látszó eszmecserét, miközben az olvasónak az az érzése, hogy – az értelemszerűen – kevesebbszer reagáló László Ágnes azért „végig ott van”, éspedig minden idegszálával a beszélgetésben. S egyáltalán nincs alárendelt szerepben. Olykor saját élményeit sorolja fel, ő is elmondja a véleményét, sőt vitába keveredik.
„ – Nem érzi hazugságnak mindazt, amit üvölt az állami média?
– Attól függ, melyik részére céloz.
– Például arra, hogy a jelenlegi kormány mindent a népért és a nép érdekében tesz.
– Nem látok bele a kormány szívébe, de azt látom, hogy munkanélküliség helyett munkaerőhiány van, és Sopronban minden négyzetcentiméteren felhúznak egy házat.
– Azt tudja, hogyan élnek az emberek az ország keleti részében?”
Rakovszky Zsuzsával folyik így a diskurzus, amin akár meg is hökkenthetnénk. Ne tegyük!
Az Értékteremtők 2018 azért jó olvasmány, mert egyaránt őszinte benne a hét megszólaltatott díjazott és a beszélgetőpartner. Szándéka szerint a könyv – ahogyan a Hazám-díj is – az emlékezést kívánja szolgálni, ellensúlyozni akarja a feledést.
A Kossuth Kiadó 2005 óta jelenteti meg kötetben ezeket az életinterjúkat; feltétlenül érdemes folytatni a sorozatot!
