DiscoverEU: a nyáron 15 000 fiatal utazhatja be Európát
Az utazni vágyó 18 éves fiatalok holnap déltől június 26-án délig pályázhatnak jegyekre a DiscoverEU kezdeményezés részeként. Jelentkezhetnek 1999. július 2. és 2000. július 1-je között születettek, uniós ország állampolgárai, és utazásukat az idén nyárra tervezik. A sikeres jelentkezők lehetőséget kapnak arra, hogy felfedezzék az európai kontinenst, megismerkedjenek Európa sokszínűségével és kulturális gazdagságával, valamint új barátokra leljenek. Az utazás azt is segíti, hogy a fiatalokban megerősödjék az európai azonosságtudat.
A DiscoverEU keretében a fiatalok egyedül vagy többed magukkal (legföljebb öten) utazhatnak, alapesetben vonattal, különleges esetekben más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, így például buszt vagy kompot, sőt – kivételes esetekben – repülőgépet is. Mivel 2018 a kulturális örökség európai éve, az utazók Európa-szerte rendezvényeken is részt vehetnek majd.
A jelentkezőknek meg kell adniuk néhány személyes adatot magukról, illetve pár részletet a tervezett utazásukról. Öt találós kérdésre is válaszolniuk kell a kulturális örökség 2018-i európai évével, az EU ifjúsági kezdeményezéseivel és az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban. Végül felelniük kell arra a kérdésre is, hogy szerintük hány fiatal fog pályázni a DiscoverEU keretében kínált jegyekre. Az Európai Bizottság a válaszok alapján fogja kiválasztani a jelentkezőket. A sikeres pályázóknak 2018. július 9. és szeptember 30. között kell megkezdeniük utazásukat. Legfeljebb 30 napig utazhatnak, és útjukon legfeljebb 4 külföldi úti célt kereshetnek fel.
Minden egyes tagállam fiataljai számára meghatározott számú utazási igazolvány áll rendelkezésre az adott ország népességének az EU teljes lakosságához mért aránya alapján. A holnap kezdődő első jelentkezési időszakban 15 000 fiatal kap lehetőséget a kontinens felfedezésére, ebből várhatóan csaknem 300 lesz a magyarországi pályázó. A második, az idén ősszel kezdődő jelentkezési időszakban legalább további 5000 jegyre lehet majd pályázni.
- Európai Ifjúsági Portál: itt lehet a jegyekre pályázni
- DiscoverEU: kérdések és válaszok a kezdeményezésről
- A kulturális örökség európai évéről szóló webhely
1260 millió euró az Európai Szolidaritási Testület megerősítéséért
A következő, hosszú távú uniós költségvetés egyik elemeként az Európai Bizottság új program életbe léptetését javasolja az Európai Szolidaritási Testület 2020 utáni működtetésére vonatkozóan. A javaslat értelmében a testület a 2021–27 között 1260 millió euróval gazdálkodhat majd. A cél az, hogy bővüljön a kezdeményezés keretében igénybe vehető lehetőségek köre.
Az új program révén 2021–27 között legalább 350 000 fiatal kap lehetőséget arra, hogy – önkéntesként, gyakornokként vagy munkavállalóként – segítséget nyújtson a rászorulóknak. A kezdeményezés a testület fennállásának első éveiben elért eredményekre fog támaszkodni. Az EU egyetlen program keretében nyújt majd részvételi lehetőséget a különböző szolidaritási tevékenységekben részt vállalni kívánó fiataloknak. A program mindenekelőtt az alábbi elemeket fogja tartalmazni:
- Az európai vagy más helyszínű, szolidaritással kapcsolatos önkéntes (egyéni vagy csoportos) munkára, szakmai gyakorlatra és állásokra vonatkozóan már most is kínált lehetőségek.
- Humanitárius segítségnyújtási műveletek támogatása önkéntesként nem uniós országokban: a jövőben az Európai Szolidaritási Testület keretében valósul meg az a bevált uniós humanitárius segítségnyújtási program, mely eddig az „EU segítségnyújtási önkéntesei” elnevezésű kezdeményezés alatt futott.
- Célzott intézkedések: kiegészítő támogatás, illetve rövidebb időtartamú vagy saját országban elvégezhető tevékenységek, amelyeknek köszönhetően például a hátrányos helyzetű fiatalok könnyebben vehetnek részt az Európai Szolidaritási Testületben.
- Kérdések és válaszok
- Tájékoztató: Az Európai Szolidaritási Testület 2020 után
- Tájékoztató az Európai Szolidaritási Testület tevékenységéről
- Jogi szövegek és további dokumentumok (angolul)
- Az Európai Szolidaritási Testület webhelye