Első lépésként első lépés

Újsághír: Kikapott válogatottunk az új szövetségi kapitány, a 68 éves Georges Leekens bemutatkozó meccsén Budapesten. Magyarország–Kazahsztán 2–3. (A képek forrása: https://georgesleekens.be)

Motiváltak és lelkesek voltak a játékosok, belga edzőjük már megtanulta, hogyan kell a magyar köztévében nyilatkozni, tehát a kudarcot nem ismerjük, igazából nem kaptunk ki, csak az első lépésnél botladoztunk, Kazahsztán méltó ellenfél volt, nem Azerbajdzsán, nem testvérnemzet, semmi balta, semmi titokzatos pénzmozgás, csak foci, illetve az sem, de motiváltak voltunk és lelkesek.

Persze, hogy nehéz az első lépés, kijönnek a srácok az öltözőből, első lépés a folyosóra, aztán megteszik az első lépést a pályára, amikor gólt kapnak, középkezdésük az első lépés az egyenlítéshez, újabb kapott gól után, első lépésként keresni kell valakit, hogy ráfoghassuk, miatta rossz minden, de sem Gyurcsány, sem Soros nincs a pályán. Pedig a politikusok mostanában sokat beszélnek az első lépésről, ha a mai ellenzék választást nyerne, már elsőre lelépné a maratoni távot, első lépésre rúgná ki a főügyészt, hozná rendbe az oktatást, a demokráciát, és persze, közben járna közepet kezdeni.

Lényegében így megy el egy futballmeccs is, válogatott szerelésben címerrel a mellkason, rengeteg első lépéssel. Talán ezekkel az első lépésekkel van a baj, talán szorít a cipő, talán rossz az irány, olykor a magyar focisták a magyar gazdasággal együtt botladoznak, fogják egymás kezét, úgy viselkednek, mint az egykori kiképzőtiszt, aki a bal–jobb vezényszót felváltotta egy, egy, egyegyegy-re, nála nem lehetett tévedni, minden lépés az első, mert a számolás maga a kommunikáció.

Persze, lehet, hogy a címer tehet mindenről. A címer nemzeti, a játékos nem válogat, kapja a mezével együtt, sokak szerint a címer ma már gyógyászati segédeszköz, szívdobogtató. Nálunk a címer a Himnusszal olyan, mint a pörkölt nokedlival, ha valamelyik nem lenne, a másik reklamálná. Most is a szurkolók mérkőzés közben hiányolták a szívet, pedig az mindig a helyén volt, a címer alatt. A játékosok harcoltak, mondta meccsértékelőjében a belga edző, volt is miért harcolni, a játékosok pontosan tudták, hogy megtiszteltetés magyar válogatottnak lenni, Mészáros Lőrincet, Semjén Zsoltot, Kósa Lajost, vőt, sógort, komát képviselni, a világ elé magyarként kilépni, azonosulni közbeszerzéssel, orvvadászattal, választási csalással, mindezt lelkesen, motiváltan. Ráadásul a belga kapitány világosan megmondta, hogy többet nem hibázhatunk, nincs több ajándék, Karácsonyról szó sem lehet.

A közönség most várja a folytatást…