Barokkul Rómában

Barokk koncertet tartottak szilveszterkor Róma legnagyobb barokk palotájában, a Palazzo Doria Pamphilj-ban. A trónteremben, ahol egykor a Pamphilj család legfontosabb tagja, X. Ince pápa fogadta az instanciázókat, élvezhette a közönség a hangversenyt. (A szerző felvételeivel.)

Motoros udvari csendélet antik szoborral.

A narancsfás kert mellett lehet felmenni a széles lépcsőn. A trónterem nem túl nagy, és igen hideg. A közönség nagykabátban ült.

 (Nem véletlenül találták ki a vízmelegítős muffokat! Csinos muff, amelynek az alja egy tömlő vízzel, és egy konnektorról lehet felmelegíteni. A turisták nem ismerik annyira, mint a magas mennyezetű, átfűthetetlen otthonok spórolós lakói. Egyet én is kaptam ajándékba, kedves kutyus és cicus díszíti, de óvatlanul nem vittem magammal a koncertre. A pesti ember azt képzeli, hogy egy palotában fűtenek, kivált, ha hangverseny van.)

A koncert előtt a közönséget végigvezetik a hercegi család otthonán, vagyis a palota termein, amelyeket most is használ a család. Ezért is kell befejezni a koncerteket este 7-ig, mert akkor jönnek vacsorázni. Csodás barokk termek. Mint Versailles-ban, csak valamivel kisebbek, de itt is dúskálhat a vendég a festmények, kárpitok, porcelánok, freskók, nemes bútorok, tükrök között. A palota tekintélyes képtárt őriz Tiziano, Caravaggio és más kiváló művészek alkotásaival. A családi lakosztályban van kék terem, brit ízléssel, zöld terem, franciával, továbbá tükörterem, hálószoba, baldachinos ággyal, és itt-ott a kandallókon kirakva a gyerekek fényképei – jelezvén, hogy nemcsak múzeumban, hanem egy család otthonában járkál, aki ide bejut.

A hangversenyt hárman adták. A Schola Romana Ensemble tagjai. Két férfi, apa és fia: Stefano Sabene és Lorenzo, a fiatalember, meg Paola Alonzi, a szoprán.

 

Kiálltak a trónterem kicsi pódiumára, ahol egykoron X. Ince pápa trónusa állt (Most oldalra tették a trónszéket, nejlonnal bevonva, nehogy valaki rá találjon ülni. Amúgy régen, a fal felé volt mindig fordítva, kivéve, ha maga a pápa foglalt helyet rajta.)

Paola angolul beszélt a dalokról. A szerelemről, persze, a barokk zenéről, a szépségről, a vágyakról, a kacérságról és az elutasításról, meg a művek szerzőikről. És a hangszerekről, amelyek a korabeli festményeken szereplők másolatai.

Az ifjú, délceg Lorenzo bravúrosan játszott spanyol gitáron. Apja régi fúvós hangszereken, meg egy nagy, kerek dobon, amit áhítatosan emelt a magasba, csukott szemmel, és kecses mozdulatokkal kopogtatta ki a hangokat s ütemet. Csukott szemmel hallgatta a fiát is, atyai büszkeséggel az arcán.

Jó volt. Elandalodott a lélek. Még a hidegben is. Báj, kedvesség, némi előkelőség lengte be a termet. Végtére is trónteremben voltunk.

Az pedig már olyan messze van, hogy történetesen annak a pápának tróntermében, akinek még a sírjára is ráírták, ő az, aki elpusztította Castrót: egy egész várost porig romboltatott, a pármai herceggel támadt viszálya miatt.

Utódai meg kiadják a hideg palotát, hadd bámészkodjanak a turisták, de csak vacsoráig.

 

Stefano Sabene és Lorenzo.