Fényművészek: mozikban a Lumière testvérek műveiből válogatott alkotás

Kissé félve ültem be a moziba a Lumière című filmre, és félelmem erősödött, amikor kiderült: egyedül fogom végignézni a filmezés feltalálóinak munkáiból szemezgető művet! Valamikor láttam már néhány jelenetet a testvérpár próbálkozásaiból…

Arra gondoltam, hogy egy új művészeti ág megszületését láthatom, így bennem fel se vetődött, hogy ne nézzem meg az összeállítást, de úgy gondoltam, olyasmit láthatok majd, ami mai szemmel már túlságosan egyszerű, már-már primitív, amolyan altamirai barlangrajzai a filmművészetnek. De egyáltalán nem erről van szó!

A Lumière testvérek, Louis és Auguste fényképészből lettek filmesekké, így elképesztően jó szemük volt a kamera helyes elhelyezéséhez és a fényekhez (nomen est omen: „lumière“ franciául fényt jelent). És jó orruk is volt a témák kiválasztásához, sőt, jó agyuk az üzlethez, illetve egy kamera meg egy vetítőgép megalkotásához és leginkább jó szívük a családtagjaik és általában az emberek iránt, ami árad minden egyes képkockájukból. Valószínűleg ez volt sikerük oka, és ezért magával ragadóak ma is ezek a filmecskék.

A találmányuk ugyanis csak ötven másodperces alkotásokat engedett meg, ennyire futotta egy tekercs filmből, nagyon átgondoltam, tömören kellett tehát megkomponálni egy-egy ilyen jelenetet, és ez ragyogóan sikerült is nekik. Összesen 1422 rövidfilmet alkottak, amelyből most 108-at kötött csokrokba igen értő kézzel a Cannes-i Filmfesztivál igazgatója, a filmezés szerelmese, Thierry Frémaux; az alkotások 1895–1905 között keletkeztek.

Camille Saint-Saëns andalító muzsikájára sorolta témakörök szerint fejezetekbe e nyúlfarknyi történeteket, így szinte a szemünk előtt „fertőzi meg“ a világot a testvérpár a filmezéssel. Először közvetlen környezetükről készítettek felvételeket, lyoni gyáruk kijáratától indulva, saját otthonukon és szülővárosuk után nyaraló- és telelőhelyeiken, Marseille környékén (a híressé vált La Ciotat városkában), Evianba és a közeli Chamonix-ban valamint Biarritzban forgattak, majd Párizsban és más francia városokban is, megörökítve a századforduló korszakának legjellemzőbb pillanatait, a munka és a szórakozás sokszor már-már festői pillanatait, vagy épen a hegyivadászok mókás kiképzését.

Azután a Lumière testvérek rájöttek arra, hogy az emberek sokkal jobban szeretnének utazni, új tájakat látni, de erre nem jut lehetőségük, így operatőröket küldtek szét a világba, akiknek köszönhetően láthatjuk az akkori, békebeli Európa és a világ más részeinek hétköznapjait, London forgatagát, Velence hajóit és a dublini tűzoltók rohanó lovas kocsijait, majd távolabbi helyeket és embereket New Yorktól Kairón és Szentpéterváron át egészen Vietnamig.

Ezek a született zsenik, akiknek nem volt még honnan tanulni bármit is a filmezésről, olyan elképesztő érzékkel rendelkeztek, ami szinte felfoghatatlan. Hajszálpontosan tudták, melyik az az egyetlen hely, ahonnan egy-egy jelenetet le kell forgatniuk, és hogyan kell vagy a kamerának mozognia vagy a felvétel tárgyának ahhoz, hogy a kompozíció tökéletes legyen.

Ennek iskolapéldája egy vaskohó bemutatása, ahol a film felső részében balról jobbra érkeznek a szénnel vagy érccel megrakott lóvontatású csillék, miközben a kép alsó részében hátulról előre csúszik ki a tömbbé összeállt, izzó salak, valóságos perpetuum mobile benyomását keltve, de több hasonló beállítású jelenetet is láthatunk, ahol a képmezőt remek arányérzékkel osztják több mezőre, amelyekben más-más esemény történik.

Technikailag is lenyűgözőek ezek a most digitálisan helyreállított felvételek, mivel egyrészt olyannyira részletgazdagok, hogy például a havas tájon mozgó alakok halvány árnyéka is gyönyörűen kirajzolódhat, avagy a sok jelenetben használt füst vagy gőz finom textúrája is csodásan érvényesülhet, másrészt pedig a közeli és a távoli képpontok is egyaránt tűélesek, ami csak a legmodernebb mai kamerákkal valósítható meg ismét.

Elképesztően izgalmas azt is látnunk, ahogyan a filmművészet születéskor is kihasználták már a trükk lehetőségeit, és felfedezhetjük azokat a kedves kis csalásokat, amelyeket már a legeslegelső kockáktól kezdve az alkotók elkövettek annak érdekében, hogy az elénk táruló jelenet azután minél szórakoztatóbb, minél tökéletesebb legyen.

Mindenki talál tehát magának számtalan érdekes pillanatot a filmben, akár csak a korabeli ruhák és kalapok, akár a városok élete és közlekedési eszközeik, akár az akkori emberek tekintete az, amire fókuszál. Ne forduljon tehát többé elő, hogy üres terem előtt pereg le ez a valóban egyedülálló, technika- és kortörténeti, valamint művészeti szempontból is meghatározó jelentőségű film.

Irány a mozi!