Proszit, Európa, itt vagyunk!
A németek unalmasak. Dolgoznak, söröznek, aztán megint dolgoznak, és mert tehetik, újra söröznek. Proszit! A németek vendégmunkások, vízi erőművet építenek Bulgáriában: mélyítik a folyó medrét, kiegyenesítik a partszakaszt, ha megszomjaznak söröznek, ha álmosak söröznek. Proszit!
A németek nem beszélnek bolgárul, a bolgárok nem beszélnek németül, a sör a közös nyelv, az mindig folyik, még a társalgás helyett is. A németek egyszerű lelkek, a korábban Szabolcsból fekete vonattal Pestre érkező ingázók kései, nyugat-európai utódai. Nem katonák, nem hódítók, dicsőségük a hovatartozásuk. Ideiglenes táborukban leng a nemzetiszínű zászló, közösségük zárt, oda bejutni nehéz, kijutni árulás.
Ennyi a film, a 28 országban 24 nyelven vetített Western. Víz, kavics, nézeteltérés a lelőhelyek miatt. Valeska Grisenbach a saját forgatókönyvét rendezte, és ez nem vált a történet előnyére. Két óra izgalomból is sok, de unalomból már-már elviselhetetlen. Hiába szép a táj, ha nem mozgalmas, és hiába a sok szereplő, ha a bolgár parasztokra, iparosokra megszólalásig hasonló szereplők, ugyanolyan földhözragadtak, jellegtelenek, mint modelljeik. Nem ártott volna egy radír, esetleg olló, hogy kevesebb legyen az üresjárat.
Jellemző, hogy a film talán legizgalmasabb jelenete, mint az unalmas meccsen a kapura lövés, egy női fürdőző kalapjának elvétele. Semmiség, legyintettünk volna régebben, zaklatás, mondanánk ma.
A film végig ébren tart, majd két órán keresztül várjuk, hogy történjék valami, de nem történik semmi. Illetve történik, a főhősnek vagy inkább főszereplőnek összejön egy csaj, ráadásul a természet lágy ölén, ez sem sok, de aki pornóra vágyik, az ne nézzen művészfilmet. Mert a Western művészfilm. Olyan tipikus művészfilm: lassú, szereplői keveset beszélnek, ebből adódóan keveset bölcselkednek, annál többet isznak. Nyáron, az árnyékban negyven fok melegben, felüdülés söröző németeket bámulni, de most közeledik az év vége, a mozinézőknek szavazniuk kell Európa legígéretesebb filmjére. Proszit!
A kritikus is ember, mostanában nem pazarol szép szavakat hazája miniszterelnökére, de a Westernt nézve egy kicsit megérti, hogy mi baja lehet Orbán Viktornak az Európai Unióval, a brüsszeli bürokratákkal, és mindenkivel, aki ezt a filmet beválogatta, a kontinens legjobbjai közé, majd a migránsok helyett elküldte az országokba.
El kell mondani, hogy a LUX Filmdíj az Európai Parlament egyik ötlete, a fiatal, tehetséges rendezők, a kiugrásra váró művészek nagy lehetősége. Évente három alkotás verseng, a legjobbat az Európai Parlament képviselői választják ki, a nézők pedig a közönségdíjat ítélhetik oda. A látottak alapján a Western nem tartozik az esélyesek közé, de miután csak két vetélytársa van, minden elképzelhető.
A Western tipikusan olyan, hogy akárhányszor megnézi az ember, mindig másként látja. A történész talán azt, hogy az egykori birodalom elfogadta a saját kicsinységét, lakói beolvadnak Európába, ha azok szegények, ők is azok lesznek, a sörről persze nem mondanak le, ha a bolgárok nem beszélnek németül, akkor ők sem beszélnek bolgárul, és ha úgy jó az európaiaknak, ahogy van, akkor a németek sem akarják megváltoztatni az európaiakat. Egy esztéta beszélhetne a dakota lóról, ami megdöglik, gazdája még időben száll le róla, de mi van akkor, ha ez a szerencsétlen állat bolgár, hajtója pedig német, és a halál a Balkánra szabadított kultúra, a túlhajszolt modernizáció jelképe, szóval mindaz, amit a dobozból szabadjára engedett sörből is kibüföghető. Proszit!
A dolognak lehet egy olyan olvasata is, hogy a köznyelv sekélyesedik, a magyar foci a béka fenekénél, politikusaink értéke nem a képesség, hanem a hűség, szóval ebben a világban miért a kritikusok legyenek a kivételek. Ők is semmirekellők, csak beszélnek, írnak össze-vissza, nekik az Utolsó vacsora csak színes folt a mennyezeten, a Biblia lapja gyújtóspapír, Odüsszeusz csavargó, és számukra a németek háborúzók vagy sörözők. Közhely, a kritikus tudja, hogy a hiba benne van, annyi más elfoglaltságot találhatna, például pecázhatna, számolhatná a keringő varjakat, olvashatna pártprogramokat, de mazochista, neki az unalom csúcsra járatott fokozata kell, söröző németek Bulgáriában. Proszit!
A film főszereplője, Meinhard Neumann. A történet szerint, egykori idegenlégiós, a vásznon gépkezelő. A lázadó. Láncdohányos, bárhol, bármikor rágyújt. Rezzenéstelen arca, megfontolt mozgása Charles Bronsonra emlékeztet, ráadásul a Western cím ruhaként tapad rá. A színészi megformálás hasonlósága, nem rejtheti pályához vezető út különbségeit. Bronson bányászként kezdte, hasonmása filológiát és filozófiát tanult, mégis mindketten otthonosan mozognak a kétes vállalkozók és fegyvercsempészek belterjes világában.
A forgatókönyvet persze Neumann sem írhatja felül, de olykor feltételezhető róla, hogy lenne ötlete egy akciódúsabb, keménykedőbb mozihoz. De ez a LUX Fesztivál, díjat kell nyerni, nem szórakoztatni… Proszit!
Western: német-bolgár-osztrák filmdráma, 119 perc, 2017. Szereplők: Meinhard Neumann, Reinhardt Wetrek, Waldemar Zang, Syuleyman Alilov, Letifov Veneta, Fragnova Viara Borisova. Rendező: Valeska Grisebach. Forgatókönyvíró: Valeska Grisebach. Operatőr: Bernhard Keller
|
A „Számi vér” nyerte az idei Lux-filmdíjat A svéd–dán–norvég koprodukcióban készült „Számi vér” nyerte a 11. Lux-filmdíjat, jelentette be Antonio Tajani az EP elnöke kedden Strasbourgban. „A Lux-díj a kulturális és nyelvi sokszínűségünket, kreativitásunkat is magában foglaló európai filmkészítés előretolt bástyája” – mondta az EP elnöke, aki mindhárom döntős film stábjának gratulált. A „hetedik művészet” itt, Európában született. A mozi a kultúra, a párbeszéd és közös értékeink hajtóereje. Az európai kulturális örökség nem csupán irodalomból és képzőművészetből áll, benne foglaltatnak azok a történetek, amelyeket a filmvásznon látunk. Ez életünk szövete – tette hozzá Antonio Tajani. Az Amanda Kernell által rendezett Számi vér egy lány történetét meséli el, aki egy új élet nyomában otthagyja faluját, de a rasszizmus falába ütközik.
|
