Száz szónak is csalafintaság a vége

Arról tájékoztatta szerkesztőségünket egy pr-ügynökség, hogy ezernél is több dolgozat érkezett a „100 szóban Budapest” történetíró-pályázatra, amit az idén negyedszer hirdetett meg a Mindspace csapata a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal együttműködve. (A címkép pusztán illusztráció.)

Az első helyezett a beregszászi Bárdos Dávid, a Semmelweis Egyetem orvostanhallgatója lett. A legjobb 12+1 történetet illusztrátorok és fotósok munkáival kiegészítve mutatják be a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Átriumában és a pesti Madách téren. A kiállítás október 20-ig látható a CAFe Budapest Fesztiválon.

Érthető izgalommal és kíváncsisággal kezdte olvasni a szerkesztő a nyertes pályaművet, aztán két sor után abba is hagyta. A 100 szó ugyanis csak látszólag 100, valójában legalább négyszer annyi. Elfogadható lett volna akkor, ha mind a 100 hagyományosan használt összetett szó. Ez esetben azonban nem történt más, mint két, három, négy szó közé a szerző nem tett szóközt, egybe írta valamennyit, majd ponttal lezárta a „mondatait”.

Ez így cinkelt szöveg, még akkor is, ha szellemesnek tűnik is föl az első pillantásra, aztán néhány másodperc múltán az olvasó (netán egy másik pályázó!) rádöbben: ez így nem tisztességes.

Legföljebb vicces. Ilyen értelemben a bíráló bizottság azt is tehette volna, hogy átadja a díjat a pályázónak, mint első helyezettnek, aztán ugyanazzal a mozdulattal vissza is veszi, majd kijelenti: csak tréfálkoztunk.

A fenti sorok 201 szót tartalmaznak, bár 50-ben is közzé tehettük volna, ha a beregszászi fiatalember módszerét választjuk, akinek szövege valójában bármelyik magyar egyetemi városra vonatkoztatható, ám semmiképpen sem Budapest-történet...