Anna Karenina és az ópium – lebilincselően egyedülálló előadás a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban

Greta Garbo, Vivien Leigh, Ruttkai Éva, Sophie Marceau, Keira Knightly – csak néhány név azok közül a híres színésznők közül, akik Tolsztoj Leó egyik leghíresebb regényalakját játszották a színpadon vagy a filmvásznon, és a regény sikere is töretlen. (A képen: Anna Karena szerepében Vivien Leigh.)

Anna Karenina: Greta Garbo.

Dr. Bugovits Valéria irodalomtörténész mai előadásában, amelyet a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban tartott, mégis egy olyan vetületét mutatta be a műnek, amely mindeddig kevesebb hangsúlyt kapott: a főhősnő kábítószer-függőségét.

Miről is szól az Anna Karenina? Egy szép, fiatal nőről, aki anyagi okokból hozzámegy egy nála jóval idősebb férfihoz, gyermeket szül neki, ám boldogtalan. Megismerkedik egy jóképű, korban sokkal inkább hozzáillő katonatiszttel, akivel szerelemre lobbannak egymás iránt, később közös gyermekük is születik. Férje lelki terrorja és a társasági kiközösítés miatt Anna azonban összeroppan, először az ópiumhoz menekül, majd öngyilkos lesz.

Az oroszul is kiválóan beszélő, tíz év óta Tolsztoj műveivel foglalkozó, példásan felkészült irodalomtörténész e tragikus történet hátterét mutatta be. Egyrészt a keletkezés idejének korrajza, másrészt az ópiumszármazékok hatásainak oldaláról, miközben háttér-információkat is elejtett. Megtudhattuk például, hogy Anna szépségét és eleganciáját Tolsztoj Maria Alexandra Hartungról, Puskin lányáról mintázta, és azt is, hogy a Tolsztojnak tizenöt gyermeket szülő felesége tizenegyszer másolta le a jó néhány száz oldalas regényt, amíg összeállt a végleges változat.

Anna Karenina: Sophie Marceau.

Tolsztoj 1870-ben, azaz írói karrierje közepe táján fogott bele ebbe a mesterműbe, amelyet hét éven át írt, és mint megtudhattuk, először folytatásokban közölt. Akkoriban Európa csaknem egész területén a napóleoni polgári törvénykönyv, a Code Civil  szelleme uralkodott, amely sok szempontból előremutató volt a korábbi szabályrendszerekhez képest, ám kimondta: az asszony lényegében szőröstől-bőröstől a férje tulajdona, aki mindenben határozhat a felesége helyett, bármely élethelyzetben. 

Oroszországban e „korszerűbb” felfogás mellett a társadalomban elevenen élt még a Domosztroj (Házirend) is, egy 16. századi szabálygyűjtemény, amely a francia törvénykezésnél is sokkal szigorúbb volt az asszonyokhoz, részletesen taglalva azokat a testi és lelki fenyítéseket, amelyeket egy férj köteles (!) engedetlen nejével szemben alkalmazni. 

A házasságon kívüli affér és a válás, valamint a kábítószer-fogyasztás tehát a korabeli orosz társadalomban teljességgel elfogadhatatlan fogalmak voltak. Természetesen ez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy ne történt volna házasságtörés, avagy ne lettek volna nagy számban (főként az úri osztályban) morfinisták, ám mindezt egyfajta jótékony homály fedte, az elkövetők és a tanúk hallgatásba burkolóztak. Eme íratlan szabályt szegi meg Anna Karenina azzal, hogy nyíltan felvállalja kapcsolatát Vronszkijjal, és kábítószer-függőségét sem titkolja, amire a társadalom megvetéssel reagál. Nem azért, amit tett, hanem azért, mert megtöri a csendet, és ezzel felborítja azt a status quo-t, amely évszázadokon át fennállt, megtagadva a nőktől az egyenjogúság bármely formáját és a válás lehetőségét.

Tolsztoj regényében – amely Thomas Mann szerint a világirodalom legnagyobb társadalmi regénye – azt írja: „A boldog családok mind egyformák, a boldogtalanok mind a maguk módján azok.” Ennek megfelelően az író többféle boldogtalan női sorsot mutat be. Női regényalakjai életük labirintusában keresik a helyes utat, és Anna kivételével meg is találják. Alkotója szánandónak, de nem bűnösnek állítja be főszereplőjét, aki szerelem nélküli házassága miatt már az önsajnálatba menekül, majd a házasságon kívüli kaland miatt férje elveszi tőle imádott fiát, a Vronszijtól származó kislányát pedig nem tudja szeretni a megoldhatatlan élethelyzet és az ópium okozta lelki deformáció miatt. Új családját a régi romjaira építi, ezért az elkerülhetetlenül összedől, maga alá temetve őt. 

Ebben az önpusztításban nem elhanyagolható szerepet játszik az ópium/morfium (a két szó egymás szinonimája a regényben, valójában a morfium az ópiumból kivont, nagyjából tízszer koncentráltabb készítmény; az eljárást a magyar Kabay János szabadalma alapján végzik).

Bár a morfium szó mindössze kilencszer, az ópium pedig alig ötször fordul elő a terjedelmes műben, a kábítószer hatásai azonban folyamatosan tetten érhetőek Anna történetében. Tolsztoj félelmetes pontossággal írja le a tüneteket, a cselekvőképtelenséget, a kedélyhullámzást, az érzékcsalódásokat, a memóriazavart, a fokozott érzékenységet és ingerlékenységet, a gyanakvást, a rémálmokat, a heves szívverést, az émelygést és hányingert, a depressziót és persze az öngyilkosságra való hajlamot is. – Különösen erős a kettéosztottság megjelenítése a tükörjelenetben, és a kettős látás leírása, amely a hunyorítást, mint Anna „új szokását“ mutatja be.

Anna Karenina, azaz Keira Knightly. 

Az előadást lezáró kérdések közt is felvetődött: honnan ismerhette az író ilyen mélységekig a droghasználat kísérőjelenségeit és lélekromboló hatásait, hiszen ő maga feltételezhetőleg nem élt kábítószerrel. Sajnos, pontos választ nem tudhattunk meg, ám annyi kiderült, hogy az orvosok szinte bármilyen gyengélkedésre, fájdalomra, pszichés eredetű betegségre akkoriban könnyű szívvel írtak fel ópiátokat, amelyeket a betegek azután tabletta, por vagy folyadék formában vettek be, ahogyan a regényben is teszi Anna, aki gyermekágyi láztól gyötrődve kér először morfiumot az orvosától a könyv elején. 

Ismert volt Tolsztoj előtt a morfium terhesség-megelőző hatása is, amelyre való hivatkozással Anna a kislánya megszületése után a szerhez nyúl, mivel nem kíván további bonyodalmakat okozni esetleges további gyermekekkel. Eleinte ellen tud még állni morfiumfüggőségének, később azonban már képtelen erre, így ez válik tragikus sorsa egyik legfőbb okának. Anna Karenina önpusztító szorongásával pedig Tolsztoj a ma emberének személyiségjegyeit vetítette előre, így napjainkban a regény, sajnos, aktuálisabb, mint eddig bármikor…