Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2024. május 7. Az év 128. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739410. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Juncker a jogállamot, az igazságszolgáltatás függetlenségét kérte számon a lengyeleken és a magyarokon

Juncker a jogállamot, az igazságszolgáltatás függetlenségét kérte számon a lengyeleken és a magyarokon

Határozottan nem támogatom azt az álláspontot, amely szerint minél gyengébb a tagállamok nemzeti szuverenitása, annál erősebb lesz az Európai Unió. Szerintem ez zsákutca – fogalmazott Szijjártó Péter a Reutersnak adott és az US News and World Reportban megjelent interjúban.

A külgazdasági- és külügyminiszter kerek-perec kijelentette, hogy nem adja fel nemzeti szuverenitást a kvótarendszerért, ami ellen továbbra is harcolni fog. A közös védelmi politikát – egy közös hadsereggel – igen, de a közös uniós adózást nem támogatja. Sőt nem támogatná a magyar kormány a közös uniós pénzügyminiszter kinevezését épp úgy, mint a közös büdzsét. Bár, szerinte ez csak az euróval rendelkező országokat érinti. Elismerte, hogy meg akarják bontani a Visegrádi Négyek egységét, de szerinte nem fog sikerülni. Azt látja, hogy migránsügyekben változatlan a V4-ek összetartása.

Angela Merkel német kancellár intésére – amely szerint Magyarországnak sürgősen teljesítenie kellene az Európai Bíróság határozatát, Szijjártó azt mondta: ez nagyon veszélyes politikai döntés. Másrészről a luxemburgi bíróság döntése nem kötelezi holnaptól hazánkat a menekültek befogadására, mert a verdikt valójában nem is erről szól. És nem fogja titkolni a véleményét: a menekültek óriási veszélyt jelentenek Európára, s ezért a kormány nem enged semmilyen nyomásnak. 

Az euroszkeptikus és Brexit-párti Nigel Farage brit politikus, EP-képviselő nekiment Jean-Claude Juncker bizottsági elnöknek – számol be a részletekről a bulvár brit Daily Express. „Ahogy ön Lengyelországgal és Magyarországgal bánik, az a szovjet kommunisták időszakára emlékezteti őket, hiszen azt akarja megmondani nekik, hogyan vezessék az országukat. Ezzel kapcsolatban csak annyit akarok mondani magának: hála istennek, hogy mi kilépünk az unióból. Ön semmit nem tanult a Brexitből” – fogalmazott Nigel Farage, aki szerint az Európai Bizottság elnökének az unió helyzetéről elmondott beszéde a populizmust fűtötte, és épp ez az, ami például a briteket is a Brexitig vezette.

Holott Juncker a volt szovjet blokk országai közül Lengyel- és Magyarországon a jogállamot és az igazságszolgáltatás függetlenségét kérte csupán számon – erről a Reuters írt. Így fogalmazott Juncker: „Kelettől nyugatig: Európa mindkét tüdejével egyszerre kell, hogy lélegezzék, különben kontinensünk levegő után fog kapkodni.”

Junckernek az európai tanácsi és bizottsági elnöki poszt összevonására tett javaslatával első olvasatban egyetért a The New York Times cikke, merthogy nincs egységes vezetése és egyszemélyi felelős vezetője az uniónak. Ráadásul Junckeren és Donald Tuskon kívül ott van még az Európai Parlament elnöke is, nem beszélve a miniszterelnökökből álló Európa Tanácsról. A bürokrácia útvesztőiben elvész az egységes vezetés, sőt, struktúrája egyenesen a demokrácia deficitjéhez vezet, mert a sok vezető nem tud egy személyben választóinak elszámolni cselekedeteivel. A The New York Times szerint ezzel egyszerűsödnék a vezetés szerkezete.

A Trump elnök tanácsadói köréhez köthető, szélsőjobbosnak tartott Breitbart News is felfigyelt arra, hogy Juncker beszédére reagálva Guy Verhofstadt, az európai liberálisok elnöke nem egyszer Magyarországgal példálózott az unió egységének erősödését érzékelve. Hisz’ Orbán Viktor is bejelentette, hogy elfogadja a bíróság döntését és két napja egy rádiónyilatkozatban maga mondta el, hogy nem lép ki országa az unióból. Mert rájött – vele együtt az osztrákok, a hollandok és franciák (legalább is a választási eredmények ezt mutatták) sem akarnak kimaradni a közös döntéshozatalból. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a fehérek felsőbbrendűségét Trump által is támogatott alt-right terjed az unión belül is, például Lengyel- és Magyarországon. És nincs szükség az Orbán által támogatott putyini autokráciára sem. Mert ma az európaiak többsége az unió reformját az egység megerősítésében látja.

Magyarország leckét adott a The New York Timesnek az európai migránsválságból – címmel szintén a Breitbart News ismerteti részletesen a The New York Times szerkesztőségi cikkét, amire Kovács Zoltán kormányszóvivő reagált válaszcikkben a New York-i lapnak. Utóbbi mondatai közül kiemeli, a NYTimes-nek fogalma sincs arról, mi zajlik Európában menekültügyben. S kioktató modorban közli: a magyarok meghatározó többsége azt akarja, hogy a kormánya és ne Brüsszel döntsön a migrációs kérdésekben.