Az újságíró archívumából: Keletnémet kabaré 2.0
Az Infovilág hasábjain nem is olyan rég már volt szó az NDK-beli humor (volt ilyen!) talán legfőbb megjelenési helyéről, a kelet-berlini Distel kabarészínházról. A friedrichstrasse-i teátrum (a képen) méreteiben hasonlított a budapesti Mikroszkóp Színpadra, ám műsorát sosem vette át a DDR-Fernsehen, az „első német munkás-paraszt állam” közszolgálati televíziója. Az eltérés ma is megvan, csak ellenkező irányú: a berlini Distel él és virul a német főváros közepén, a pesti Mikroszkóp viszont…
De kanyarodjunk vissza a nyolcvanas évekhez, midőn cikkünk megjelent. A Distelbe hihetetlenül nehéz volt jegyet szerezni, még az NDK-ban amúgy mágikus hatású nyugatnémet márka is csődöt mondott néha. A külföldi tudósítókon azonban olykor megkönyörült a Dienstleistungsamt, a helyi diplomataellátó. Mint a lentebb olvasható cikk megírása előtt is…
A fekete villanykörte
Az Olsen-banda Berlinbe érkezik. A dán filmekből az NDK-ban is jól ismert kis bűnözőcsoport tagjainak aggodalmas érdeklődésére, hogy voltaképpen mit is keresnek itt, a bandavezér fölényesen válaszolja: óriási fogásra van kilátás, az ötletek az NDK-tévéhíradó, az Aktuelle Kamera műsorában szinte kínálják magukat. A társaság letelepszik a készülék elé, s hamarosan valóban elhangzik, hogy X vállalat dolgozói „a múlt évben – újításokkal, korszerűsítésekkel stb. – kétszázezer márkát takarítottak meg”. – Na, látjátok – csattan fel diadalmasan Olsen –, ezt a kétszázezret fogjuk mi most megfújni!...
A berlini Distel (Bogáncs) közönsége kirobbanó tapssal nyugtázza, hogy a kabarészínpadon kifigurázzák az egyoldalú sikerpropagandát. A Distelnek egyébként vannak riválisai az NDK-ban: a két lipcsei kabarészínház, a Pfeffermühle (Borsdaráló) és a szóösszetétellel képzett Academixer, illetve drezdai társuk, a Herkuleskeule (Herkules bunkója). Mellettük még nyolc további hivatásos kabarészínház vagy -tagozat működik az országban; az amatőr együttesek számát hatszázra (!) becsülik. Arról, hogy legyen min köszörülni a nyelvüket, az élet bőségesen gondoskodik.
Örökzöld téma például a gazdaság. Hosszú ideig emlékezetes marad a Distel egyik kabaréjelenete, amelyben a feltaláló egy fekete villanykörtével lép az elképedt zsűri elé. Ha bekapcsolja, sötétség borul a helyiségre. De még mielőtt a zsenit és találmányát kihajítanák, kiderül, hogy a fekete villanykörte „formatervezett”, „roppant energiatakarékos”, „teljesen újszerű”, „nem igényel tőkés importot” – és a bizottság meginog. Csupa olyan tulajdonság, amit a gazdaságvezetés a vállalatok számára követendő példaként ír elő. A találmányt bejegyzik...
Ugyanebből a műsorból értesülhetett a publikum a képzeletbeli japán–NDK tévéképcső- kooperációról. Az üzlethez a japánok adják a gyártósort, a technológiát, az alapanyagokat, az üveget... – És mi mit adunk? – kérdi a gyár illetékesétől a riporter. – Mi? A vákuumot...
A Distel idei premierjén (Jól bevásároltunk a műsor címe) a zwickaui gyár dolgozói a tárca miniszterének fogadására készülnek, hogy ünnepélyesen átadják a hárommilliomodik Trabantot. A közönség a színpadi „kollégákkal” együtt jóindulatú szánalommal mosolyogja meg a lelkes ifjú leányzót, aki szélcsatornás formatervezésről meg komputervezérlés beépítéséről ábrándozik: – Minek az sok flanc, amikor így is évtizedre előre sorban állnak az igénylők? S hogy Nyugaton minden második évben legalábbis új karosszériát hoznak ki? Erre is akad magyarázat – Azok ott nem is tudják, hogy mit akarnak... A mindentudóknak csak a jelenet végén akad el a szavuk: hogy ezek után miért érkezett a miniszter Citroënen?
A Distel színpadán büszkén idézik Erich Honeckert: „Az NDK rajta van a műszaki haladás vonatán”. De a kabaré azért kabaré hogy hozzátegyék: – Csak azt nem tudni, hogy hányadik kocsiban!
A párt főtitkára kedvelt kiindulópontja kabarészerzők csipkelődéseinek. Ennek külsőségekkel is kifejezést adnak: az egyik csinos, fiatal színésznő formás keblein büszkén feszül az „I like Erich!’’ (Rajongok Erichért) feliratú pólóing. Az NDK-földrajzórán pedig olyan térképet akasztanak a nézők elé, amelyen a szocialista német állam túlméretezett ábrázolása utal az igen aktív külpolitikai tevékenységre. „My Honey is over the ocean..(Az én Honim túl van az óceánon) éneklik lelkesen a közreműködők. Egyikük még ennél is továbbmegy, és a bolygó hollandi mintájára a „bolygó főtitkárral” példálódzik (ez németül enyhébben hangzik, der fliegende Generalsekretär: „a száguldó, repülő főtitkár”). Változatlanul visszatérő téma Honecker tavaly szeptemberi sikeres bonni látogatása. Az útról készített élvezetes – és tárgyilagos – nyugatnémet tévériportfilmet az NDK televíziója is műsorára tűzte. Erre utal az egyik kabaréjelenet szereplője, amikor azt mondja: – A film láttán az első gondolatom az volt, hogy elromlott a készülékem csatornaváltója…
A két német állam kapcsolata minden kabaréműsorban terítékre kerül. Az Egészen lazán! című jelenetben Y üzem párttitkára rémülten jár fel s alá az irodájában: a ZDF nyugatnémet tévéállomás riportot kíván forgatni náluk, de – a korábbi gyakorlattal ellentétben – most nem jön a központból „hozzáértő” nyilatkozó, saját erejükre kell támaszkodniuk. Az egyetlen instrukció, amit kaptak: viselkedjenek egészen lazán, könnyeden. A párttitkár igyekszik rábeszélni a műszaki fejlesztésben dolgozó barátját, hogy legyen ő az interjúalany. A barát kézzel-lábbal tiltakozik („Nekem családom van!”), de végül kötélnek áll, amikor elhangzik a döntő érv: minden kolléga látni fogja – persze a nyugati tévében.
Az utazás témája gyakran ismétlődik. Pár éve a Distel színpadán a nyugat-berlini házaspárt alakító művészek még arról beszélgethettek hazatérőben, hogy nem kell tartani az NDK-beli rokonság viszontlátogatásától, „attól megvéd minket az Úristen és a Fal.. Most, midőn – például tavaly – több mint egymillió nyugdíj-korhatár alatti NDK-állampolgár járt odaát, inkább az utazás anyagi feltételeivel kapcsolatos gondok kerültek előtérbe. Erre céloz egy leningrádi útra készülődő idős hölgy is, aki barátnőjével csevegve elmondja: ez lesz az első alkalom, amikor 15 márkánál többet válthat át a célország valutájára. De azért azt is igyekszik kideríteni, hogy Leningrádban ugyan hol lehetnek azok az irodák, ahol majd felveheti a Begrüssungsgeldet – vagyis a zsebpénzt, amit jelenleg a nyugatnémet hatóságok adnak az NDK-ból érkezőknek. Végül beletörődő sóhajjal konstatálja, hogy úgy látszik, mindig haza kell hoznia valamit a fehérneműjében: – Eddig ez a Bravo volt, most a Pravdát kérték tőlem…
Az NDK-ban éber figyelem kíséri a szocialista országok jelenlegi fejlődési szakaszának tapasztalatait, s a kabaré szintén „kitekint”. – Mert mi van most körülöttünk? – kérdezi a lipcsei Pfeffermühle konferansziéja. – Kritika és önkritika. Hát nálunk? Dicséret és öndicséret! – állapítja meg a publikum egyetértő tapsa közepette. A szűkebb-tágabb politikai környezet változásaival kapcsolatos reagálást tükrözi a berlini színpadon látott jelenet. Az öreg hajóskapitány a matróz kérdésére, hogy mi a véleménye az erős keleti szélről, azt válaszolja: – Csak nehogy nagyon nyugatra sodorjon bennünket!... Ilyen viharos időben a tapasztalt kormányos nem léphet le a parancsnoki hídról. Ha pedig tájékozódási nehézségek merülnének fel, a „Balra tarts!” a jól bevált utasítás...
A közönség soraiban mindig szép számmal látni külföldieket, elsősorban a másik német államból, akik – addig csupán a hivatalos-kimért tájékoztatási stílust ismerve – ámulnak a kabaré-színházakban elhangzottakon. A műsorfüzeteket általában kitűnő rajzok, szellemes gondolatok, tréfák teszik stílusossá. Ízelítőül néhány aforizma a „Jól bevásároltunk” műsorfüzetéből:
- Hogy valaki cselekedjék, azt nemcsak akarni, engedni is kell!
- Belátás nem várható azoktól, akiknél akadályozzák a kilátást!
- Mi a csodálkoznivaló azon, hogy aki közelebb akar kerülni a forrás tiszta vizéhez, szemben úszik az árral?
Berlin, 1988. április.
