Az újságíró archívumából: A századvég nagy meglepetése
Az Infovilág felelős szerkesztőjének felhívására sorra érkeznek lapunkhoz a magyar sajtó évtizedekig megbecsült, kiváló munkatársainak írásai. (A kép forrása: abas ERP)
Ma Trom András kollégánk, a Magyar Távirati Iroda egykori tokiói tudósítója (a Távol-Kelet kiváló ismerője), aki 1991-től másfél évtizedig szerkesztette és írta a Világgazdaság című napilap által terjesztett (tehát nem a lap integráns részét képező, ám a tartalmát, szellemiségét vállaló) ország-mellékleteket, bocsátotta rendelkezésünkre az alább következő eszmefuttatását. Főszerkesztői évei alatt Trom András 28 országról 116 mellékletet készített. Miután az idén 60 éve, tehát 1957-ben lett független Malajzia, a kiváló kül- és gazdaságpolitikai újságíró elővette archívumából ezt a 20 évvel ezelőtt írt (sok tekintetben különösen számunkra aktuális) cikkét.
A századvég nagy meglepetése
Vajon mit érzett Medgyessy Péter, amikor belépett a világ legmagasabb kettős toronyépületébe, a Kuala Lumpur-i Petronas vállalat befejezés előtt álló székházába? Gondolt-e arra, hogy egyszer már mennyire meglepődött a Távol-Keleten, amikor 1989-ben a Samsung Electronics Szöul közelében lévő szuvoni gyárában csak azt tudta ismételgetni munkatársainak: „Vidékiek vagyunk”. Vagy mit érezhetett Horn Gyula, Mahathir Mohamad malajziai miniszterelnök tájékoztatását hallgatva a multimédia-információs szupersztráda koncepciójáról? Vajon felidéződött-e a magyar kormányfőben annak a kalandos útnak az emléke, ami 1989-ben az akkori legnagyobb ázsiai kis tigrishez vezette, a diplomáciai kapcsolatok felvételére Dél-Koreával?
A 80-as évek végén mi, magyarok Malajziáról a mesebeli Szandokánon, a maláji tigrisen kívül alig tudtunk valamit. Jellemző, hogy az egyik legigényesebb könyvkiadó, a Deutscher Bücherbund 1991-ben megjelent, európai hírű országismertető könyvsorozatának, az „Ezerarcú világunk”-énak az Ázsia, Ausztrália kötetében még többet foglalkozott a Malajzia őserdeinek mélyén fúvócsővel, mérgezett nyilakkal vadászó orang aslikkal, a vadász-gyűjtögető életmódot folytató bennszülöttekkel, mint a kilencvenes évek elején már tigriskörmeit mutogató malajziai gazdasággal és a sikerekhez vezető úttal. Holott akkor már a külföldi tőke révén 85 ezren dolgoztak – zömükben szegény, faluról származó nők – az elektronikai iparban. 1986-ban már 3 milliárd dollár értékben exportált a világ harmadik legnagyobb félvezető és mikrochipgyártó ipara – Malajziából!
Tavaly a 20,1 millió lakosú ország GDP-je már meghaladta a 92 milliárd dollárt, amiből az egy főre jutó érték – vásárlóerő-paritáson számítva – 12 500 dollár. Vajon, tapasztalva a hihetetlen fejlődést – ami mögött ott állnak azok az állami tulajdonban lévő pénzintézetek is, amelyeket 1987–88-ban 1,3 milliárd dolláros tőkével hoztak létre – gondoltak-e a magyar kormány áprilisban Malajziában járt tagjai arra, hogy immár összegezhető a tapasztalat arról, hogy egyetlen, igazán megbocsáthatatlan vétke van - pártoktól függetlenül - a magyar politikának a rendszerváltoztatás óta egyfolytában: a nemzetet összefogó és mozgósító koncepció, a jövőkép és program hiánya? Ha valahol, hát Malajziában erre rá kellett döbbenjenek.
Ma is tart az európai szemmel káprázatos ütemű növekedés, és ha ez a tendencia megmarad, akkor – legalábbis Chris Pattén, Hongkong brit kormányzója szerint – 2020-ra az ázsiaiak gazdasága nagyobb lesz, mint Észak-Ame-rika és Európa potenciálja együttvéve. Ennek a növekedésnek talán a leglátványosabb és legtöretlenebb példájával éppen Malajzia szolgál, hiszen 1987 óta éves átlagban 8 százalékos GDP-növekedést tud felmutatni.
A nyersanyagban, természeti kincsekben rendkívül gazdag, soknemzetiségű, több nyelvű, vallású és kultúrájú, egykor etnikailag tudatosan megosztott ország csak 1957-ben szabadult fel a brit gyarmati sorból. Először tehát az egységes Bangsa Malaysia, a malajziai nemzet létrehozása volt a legfőbb cél, a mai gigászi program pedig egy generáció ideje alatt fejlődőből teljesen fejlett országgá átalakítani az országot, a „Vision 2020” néven ismertté vált kormányzati elképzelés szerint.
1958-ban vezették be az első ipari rendszabályt (PIO), de még tíz évvel később is csak a kivitel 10 százalékát tették ki a feldolgozott termékek. 1968-ban beruházás-kezdeményezési törvényt fogadtak el, majd 1971-ben bevezették az ipari parkok és vámmentes szabadkereskedelmi övezetek működését lehetővé tevő törvényt. Jól számítottak: a külföldi tőke azonnal megindult az angolul viszonylag jól tudó, könnyen képezhető olcsó munkaerőt nyújtó lakosságú országba. 1986-ban életbe lépett a beruházás-ösztönzési törvény, melynek köszönhetően 1990-ig évente 60 százalékkal nőtt a külföldi befektetések értéke, és a nagy presztízsű angol nyelvű maláj lap, a The New Straits Times elemzése szerint évtizedünk elején már a feldolgozott termékek kiviteléből származott a malajziai export 75 százaléka!
Mi hajtja a malajziaiakat, és általában mi az ázsiai fejlődés igazi motorja? Erre is Chris Pattén adja meg a választ: mindenekelőtt az ázsiaiak hite a fejlődésben, eltökéltségük, hogy saját erejükre támaszkodva kiemelik magukat és családjukat a szegénységből.
Épp itt lenne az ideje ezt eltanulnunk.
