André Rieu jubileumi nyári koncertje a hazai mozikban
A világhírű holland hegedűművész hagyományos júliusi koncertjére a világ minden tájáról rajongók tízezrei érkeznek Maastrichtba. A háromórás műsort nem csupán a helyszínen élvezheti a közönség, műholdas közvetítéssel világszerte, köztük hazánkban kilenc helyszínen is bemutatják a filmszínházakban.
A több mint 40 millió eladott albumot és dvd-t, számos nagy sikerű világturnét és budapesti koncertet maga mögött tudó, sokak által a „Keringők királyának” is nevezett André Rieu minden év júliusában nagyszabású koncertet ad szülővárosában, a középkori emlékeket őrző Maastrichtban.
A koncerten állandó zenekara, a 60 tagú Johann Strauss Orchestra mellett nemzetközi sztárvendégek, szoprán- és tenorénekesek is közreműködnek, Rieu pedig igazi hangszer-ritkaságon, egy 1732-i Stradivari-hegedűn játszik.
Ezek a maastrichti esték André Rieu évente több mint 600 ezer nézőt vonzó világturnéinak a legnépszerűbb epizódjai. Tavaly hetven országból több mint 80 ezren utaztak Maastrichtba, hogy részt vegyenek az élő koncerten és világszerte további negyedmillió rajongó követte az eseményt a mozivetítéseken.
A legnépszerűbb keringő-klasszikusokból, opera- és operettáriákból, musical- és filmzene-betétdalokból, pop- és világzenei feldolgozásokból összeállított háromórás műsort műholdas közvetítéssel juttatják el a vetítővásznakra. A szervezők évről évre egyre magasabb színvonalú rögzítési technikákat alkalmaznak, hogy a nézőknek hasonló koncertélményben legyen részük, mintha ott lennének a helyszínen. A moziközvetítés házigazdája Charlotte Hawkins, aki közvetlenül a koncert befejeztével egy rövid interjút készít André Rieu-vel, amit kizárólag a mozinézők láthatnak.
Az idei koncert különlegessége, hogy ez alkalommal ünnepli 30. születésnapját az Andre Rieu által alapított Johann Strauss Orchestra. A válogatott zenészekből összeállított, kezdetben még csekély létszámú maastrichti zenekar az első időkben még André fiának általános iskolai osztálytermébe jártak próbálni, azóta már a világ legnevesebb stadionjaiban és koncerttermeiben játszhatnak.
A popzenei stadionkoncertekkel vetekedő látványvilágú koncertet az idén már kilenc itthoni helyszínen is élvezheti a közönség, a színpadi produkciók moziközvetítéseire és filmklasszikusok újbóli bemutatására szakosodott Pannonia Entertainment forgalmazásában. Budapesten július 27-én a Pesti Vigadóban, 28-án a Puskin Moziban, 29-én a csepeli Kultik Moziban és augusztus 4-én a Várkert Bazárban vetítik, emellett a többi között Pécsett, Szolnokon és Szegeden (július 22.) és Szombathelyen (július 28.) is műsorra tűzik André Rieu mostani maastrichti koncertjét.