Új erő, csáberő
Nincs alternatíva? Ki mondja? Itt van a szemünk előtt, ha néznénk, látnánk. Jó arcok, szinte megszólítanak.
A mostaniak mondhatnak bármit, menekülünk a szövegük elől, az újaknak a fülünket is odaadjuk, súgjanak bele, amit akarnak. A maiak kérlelhetetlen harcosok, a holnapiak talán engedékenyebbek, megadóbbak. A jelen a hatalomhoz ragaszkodik, a holnap talán hozzánk. A gyávák azt mondják a nőkre, hogy menjenek a konyhába, szüljenek gyerekeket. A bátrak bármikor, bármilyen kormányt oda adnának nekik. A szépséget csúfolók az észtől félnek, a gyengék a megmérettetéstől. A szavak hazugságok, aki nem akar Brüsszelnek, Berlinnek, Sorosnak lefeküdni, az titkolja, hogy őt senki sem kívánja.
Közelednek a választások. Egyedül vagy összefogva? Szaporodnak a találgatások: ki, kivel? Azt mondják, hárommillió ember, a fele férfi, még mindig bizonytalan. Az ellenzék egy része beszól a kormánynak, a miniszternek, a köztársasági elnöknek: mondjon le! Talán még elégedetten veregetik a mellüket is, hogy hű, de milyen bátrak, kreatívok, kitalálták, kimondták. Nem tudják, nem érzékelik, hogy a bizonytalan választók mit akarnak. Kiben bíznának, kit szeretnének? Pedig a jelöltek itt vannak, szem előtt. Engedni kellene őket beszélni! Ha nem kell a nadrág, jöjjön a szoknya, és a csábítás: gyere hozzám!
Csak kilenc hónapot kell várni az eredményre.
