Az újságíró archívumából: Svájci specialitások – szerszámosláda a zsebben

Bár elsősorban nemzetközi politikára szakosodott újságíróként jártam a világot, az „apróságok” sem kerülték el a figyelmemet. Ekként bukkantam az egyik svájci utam alkalmával, jó harminc esztendővel ezelőtt a svájci bicskára, amelyről ezt írtam lapom, a Magyar Hírlap 1985. szeptember 14-i mellékletében:

Fejlett iparú ország Svájc, annak ellenére, hogy jóformán semmine­mű nyersanyaggal sem rendelke­zik; lényegében mindent külföldről teli beszereznie. A korszerű ipar alapjait századokkal ezelőtt lerakó úttörők jól sejtették: kevés anyagból alapos munkával nagy használati értékű termékeket kell előállítani. A svájci minőség azóta fogalommá vált: világszerte szívesen vásárolják a „Made in Switzerland” jelű ter­mékeket. Svájc exportja — termék­ben, szolgáltatásokban együttvéve — meghaladja a 70 milliárd frankot, ami nagyjából a teljes társadalmi termelés felével egyenértékű.

A svájci zsebkés, katona- vagy tiszti bicska, ugyancsak nevezetes exportcikk, a minőségi munka, az ötletek megtestesítője. Egyúttal jel­képe is a sokoldalú gazdaság­nak.

Évente ötmilliónál több piros nyelű, a svájci cí­merrel ékesített (vagy in­kább hitelesített?) katona- (más néven tiszti) kést ex­portálnak az Alpok orszá­gából. A zürichi repülőtér üzleteit kézben tartó Dolmetsch cég forgalmának harmada e késből szárma­zik. Ebbe a hatalmas mennyiségbe nem számí­tották bele az idegen had­seregek részére szállított, különleges kívánságok és célok szerint készített, meg­munkált katonakéseket. A nyugatnémet Bundeswehrnek például a „Swiss Army Knife” teutonizált változa­tát gyártják. Bosszankodik is miatta az ugyancsak vi­lághírű solingeni pengegyár, de mit tehet? A sváj­ciak kedvezőbb árajánlattal álltak elő. A NATO-szövetséges hadseregnek készülő katonakés kissé hosszabb a svájcinál, fű­részfogas pengével és dugóhúzóval látták el. Állítólag a nyugatnémet kato­nák kedvenc itala a fehér, illetve a vörös bor, nem pedig a sör... Vagy mint a svájciaké: a tej meg az ásványvíz.

Kémügyben is szerepelt már a svájci katonakés. Olvasóink közül bizonyára még sokan emlékeznek Francis Gary Powers ne­vére. Ez az amerikai piló­ta vezette azt az U2-es kémrepülőgépet, amelyet a szovjet légelhárítás Szverdlovszk fölött lelőtt. Powers közszemlére lett használati tárgyai között ott lapult a piros nyelű svájci katona­bicska is.

A második világháború utáni években a Svájcot környező országokból szí­vesen rándultak át az ame­rikai katonák néhány na­pos szabadságra Tell Vilmos földjére. Akkoriban a dol­lár átváltási kurzusa is ked­vezőbb volt a „boy”-oknak, miután négy frank harmin­c rappent ért. Nos, a „fiúk” szívesen vásároltak aranyórát, faragott esernyőtartót, és persze formás, sokat tudó, jó minőségű katonakést is. Az „autentikus svájci zsebkések”  legnagyobb előállí­tója, a Victorinox cég (1884-ben alapították!) 1945–49 között sok tízezer piros nyelűt szállított az ameri­kai hadsereg, tengerészet és légierő úgynevezett PX-, azaz laktanyai boltjaiba. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy főként az ötvenes évektől kezdődően az egyik legked­veltebb szuvenírré váljék a világ turistái körében a tiszti bicska.

Bernben, a hadügymi­nisztérium ellátási osztá­lyán is számon tartják a „hivatalos svájci katona­kés” történetét. A kés leg­régibb ábrázolása 1891-ből való, nyele akkor még fá­ból készült; csak később tértek át a sajtolt-vulkani­zált fíberre. Amikor 1921-ben feltalálták a rozsdamentes acélt, a katonakést is abból kezdték készíteni – használóik, tulajdonosaik legnagyobb örömére.

Az igazi, a hamisítatlan svájci katonakés ezüstszí­nű, bordázott nyelű, rajta az ország címerével. Nagy penge, konzervnyitó (a vé­gén kis csavarhúzóval!), csappantyúemelő (széles csavarhúzóval) és huzalszigetelés-eltávolító, valamint ár van benne; ez utóbbit korszerűsítették, nem csu­pán szúr, hanem ha lyukat kell fúrni a facsavar szá­mára, a forgácsot kiemeli az anyagból.

Részt vettem az 55. sváj­ci lövész zászlóalj egyik gyakorlatán. Eközben mondta el Allén Fischer (természetesen) tartalékos százados, civilben az egyik aargaui bank jogi szakér­tője, hogy minden svájci katonának jár a híres bics­ka, miután fölszerelésének a tartozéka. Utolsó sorka­tonai szolgálata után megtarthatja, és éppúgy haza­viszi, mint az egyenruháját, fegyverét és lőszerét. Most, hogy meglehetősen népes évfolyamokat hívhatnak be a svájci hadseregbe, 35–40 ezer katonakést oszthatnak szét az újoncok között. (A hadügyminisztérium persze ennél többet vásárol, mert pótolni kell az elvesztett, megsérült példányokat.)

Ez alkalommal tudtam meg, hogy a nigériai légi­erő is svájci katonakést használ, némileg módosí­tott változatút. Dugóhúzó helyett hajlított penge ka­pott helyet a nyélben, hogy szükség esetén könnyen el- vagdalhassák az összegu­bancolódott ejtőernyőzsi­nórt. És miként a NASA űrhajósai svájci Ómega órát viselnek, akként tarto­zéka a piros nyelű zsebkés az űrkomp-személyzet föl­szerelésének is.

A már említett Victorinox-cégen (a Schwyz mel­letti Ibachban van a köz­pontja) kívül a delsbergi Wenger is gyárt katona­bicskát. A Victorinox mint­egy 800 dolgozójának a ke­zéből évente 3,3 millió zseb­kés kerül ki – százféle ki­vitelben. És ez még nem minden, ugyanis 3,5 millió háztartási és henteskést (44-féle típusút és nagysá­gút), valamint 300-fajta egyéb zseb- és vadász-, ha­lász-, papírvágó stb. kést is készít. Így aztán majdhogy­nem kisüzemnek tűnik a Victorinox mellett az évi 2,4 millió tiszti bicskát pro­dukáló Wenger. A kiváló minőség azonban ez utób­binak is a legfőbb erénye.

Ki találta föl a svájci ka­tonai zsebkést? Az alapmo­dellt – ez bizonyítható! – a Victorinox cégalapítója, Karl Elsener készítette el, és 1897. június 12-én szaba­dalmaztatta. Tartozékai az­óta sem nagyon változtak, legföljebb a kis penge hiányzik belőle. Annál in­kább gyarapodott a kés „tartalma”. Ma már nem ritkaság az olyan svájci ka­tonakés, amelyben olló, na­gyító, csipesz és fogpiszká­ló, fa- és fémfűrész, halpikkelyező, három- vagy négy­szögletű csavarhúzó, sőt iránytű is található.

Az interlakeni Swiss Knife Centerben kínált pi­ros nyelűek között bukkan­tam rá a zsebkések zsebké­sére: száz kihajtható pengéje-nyitója stb. volt. Az ára 3980 frank, azaz 88 ezer 634 forint – az aznapi ár­folyamon. Nem sokat ha­boztam, döntöttem: nem veszem meg azt a zsebben hordható szerszámosládát. Még az a csábító lehetőség sem térített el az elhatáro­zásomtól, hogy a késesbolt eladója felajánlotta: vásár­lás után ingyen belevésik a kés nyelébe: Kulcsár László.