Harmadok takarásban

Mint egy ócska terítő, úgy szakad. Állítólag szeretjük, mégsem vigyázunk rá. Most a szemünk előtt harmadolják az egyharmadot, észre sem vesszük.

Szörnyű kimondani: Trianon maradékát napjaink elveszejti. A térképen persze látszik, fővárosa Budapest, államformája kétséges. Még ápolja a külkapcsolatokat, diplomatái ezerrel anyáznak, focistái indulnak a nemzetközi kupákban, szurkolói „Ria, ria Hungaria” rigmussal biztatnak, olimpiai bajnokaiért a Himnusz szól, de földje már nem a miénk, a szívünk már nem érte dobog.

A honfoglalók, ha így találnák, mennének tovább, talán a kerítés miatt nem is nagyon kerülgetnék. István aligha kérne/kapna koronát, kerékbetörést, megvakítást nem vállalnának érte, Hunyadi János sem védené. Beatrix megmondaná Mátyásnak, hogy keressen másik asszonyt, ide nem jön. Rákóczi, Kossuth pedig harcolna, hogy száműzzék őket, ha lehet, messzire.

Szóval, ami maradt Trianon után, az már nincs. A politológusok a két részre szakadt országról értekeznek, pedig háromról kellene. Az első a maradék, néhány ezer hűbérúr, és az alattvalók otthona: kastélyok, putrik, kutyák, birkák, röfik, hazugsággyárak, kaszinók, stadionok, kamerák, öreg kórházak halálos betegekkel, visszamenőleges törvények, hajléktalanok az aluljárókban, és cédulák a házak falán, hogy itt minden eladó.

A második tartomány a nagyhatalomé. Hivatalosan nem kérte, de már átvette. A vételárat törleszti: gázzal, atommal, álhírekkel, ígéretekkel. Lázadni, ellenállni nem érdemes, a történelem egyik nagy tanulsága, hogy ami nem sikerült négyszer, az ötödszörre is reménytelen. A nagy medvét etetni kell, és nem ingerelni, támogatásával gondozója még elnökhelyettes is lehet valamelyik futballszövetségben: hatalmas ár ez egy kis maradékért.

A harmadik rész az iszlámé. Hívei még alig látszanak, a migránsok kerítésen kívül rekedtek, de a már bejutottak mecsetet építhetnek, és a Magyar Idők hamarosan megírhatja, hogy Tinódi Lantos Sebestyén, Dobó István és Zrínyi Miklós Soros-ügynök volt. A letelepedési kötvény búvópatakként rejti a szándékot, nem érdekel, hogy ki és miért, a fontos, hogy fizessen.

A radikálisokat pénzelők barátok, üzlettársak, a többiek neve, kapcsolatrendszere államtitok. Nincs európai ügyészség, rendőrség a beérkezők, a meghúzódók adatainak kikérésére. Ha egy kormány hazugnak nevezi ellenfeleit, miközben soha nem mond igazat, ha tolvajnak bélyegezi meg a tőle távolállókat, de maga mindent ellop, ha öklét rázza az offshore-lovagokra, de megtakarításait az adóparadicsomokba helyezi ki, szóval, ha ez a hatalom harcot hirdet a terroristák ellen, akkor csak arra lehet gondolni, hogy már régen békét, sőt üzletet kötött velük.

Az ország, a haza tényleg egy ócska terítő? Ha esetleg tévedünk, és nem szakad, akkor vajon mit takar?