Nagy sikert érdemel – Arany-versek Kemény Zsófi válogatásában

Elkötelezett híve vagyok minden módszernek, eszköznek, útnak, akár trükknek is, amellyel az embereket – bárkiket! – valóban közelebb lehet vinni az igazi művekhez, az igazi műélvezethez. (Zichy Mihály illusztrációja a Szondi két apródjához.)

Persze, ha fiatal a célszemély, akkor különösen fontos, hogy szeme-szíve a valódi érték felé nyíljék ki, s ne zanzásított, lecsupaszított, egy ízű lekvárrá főzött, úgynevezett népszerűsítő tartalmakról hihesse: lám, ez az, amit halhatatlan produktumként kell(ene) szeretnie s tisztelnie.

A Móra Könyvkiadó Reposzt elnevezésű ötlete (esetleg Eszterág Ildikó szerkesztőé?) nagyszerű: válogassák és kommentálják fiatal költők azoknak a nagy elődöknek a verseit, akik talán már „lefordítandók” a mai tizenévesek számára. A szlemmerként is sikeres, von Haus aus irodalmár, a huszonéves Kemény Zsófi Arany Jánost, illetve 56 versét választotta. Természetesen minden vershez kommentárt fűz, s ezúttal nem csak azt tartom fontosnak, hogy mit, hanem legalább ennyire azt is: hogyan.

Hadd ékeljek itt közbe két személyes élményt. Kisiskolás koromban A rab gólya című Arany-verset is be kellett vágnunk, én az első két sort következetesen így mondtam: „Árva gólya áll magában/Egy teleknek a lábujjában.” Otthon is, az iskolában is nagy derültséget keltettem, de így indokoltam: igaz, hogy itt a lábujjában-nak sincs semmi értelme, de még mindig több, mint annak, hogy a lábjában, amit csupán sajtóhibának véltem. Igencsak elképedtem a furcsa szóhasználat magyarázatán, s egyszersmind azon is, hogy a költő és a költészet mire képes.

Sok évvel később Zsófi lányom (aki nem lett költő) gyakran kérte tőlem, hogy „azt a bummos” verset mondjuk el. A nyakamba ültetve és sétálva ugyanis mondogattam neki, s később vele együtt a Családi kör-t, és rendszeresen hangos bummal egészítettem ki Arany Jánost, amikor a versben idáig értem: „Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak/ Nagyot koppan akkor…”  Ide került a bumm. Amikor ezt a bummozást elkezdtem, Zsófi még hároméves sem volt, a vers számtalan szavát nem ismerhette, de ráérzett a ritmusára, a dallamára, a hangulatára. És ha ehhez a bummra volt szükség, hát bumm!

Szóval, sok minden eszembe jut(hat) Arany-Kemény-Eszterág könyvéről, amelyből éppen az érdekel a leginkább, hogy a lábujjhoz meg a bummhoz hasonló költészetreklám sikernek ígérkezik-e? Azt hiszem, hogy igen. Ott és akkor a leginkább, amikor Kemény kommentárjának a személyesség a vivőereje. Amikor például (Tengeri-hántás) arra emlékezik, hogy osztálykirándulások közös főzésein, amikor a paradicsomlé végigcsorgott a karjukon, hasonló rémtörténetekkel szórakoztatták egymást. Vagy amikor tanulnia kellett (A walesi bárdok), nem is sejtette, hogy ma már borzongva fogja olvasni, s úgy csodálja, hogy néha önkéntelenül is szavalja önmagának. Vagy: a nővérével folytatott vitában az édesapja a versből híressé vált sorokkal (A fülemüle) foglalt állást, és akkor még csak annyit értett belőle, hogy egyikük sem nyert.

Legalább ennyire hatásosak lehetnek azok a kommentjei, amelyek a tinédzserek aktuális érzelem- és gondolatvilágához igazodnak. Ezt írja (Szondi két apródja): „Meddig hős a hős, és nem szimplán hülye? Az apródok hősök? Végül is igen, mert talán akkor igazán hős a hős, ha még akkor is hős, mikor már hülyeség hősnek lenni.” Vagy: (Juliska elbujdosása) „…mintha kiskorú fürdős képeket mutogatnának rólunk. Tehát Juliskának kicsit kínos.”  Vagy: (Meddő órán) „Tényleg rossz érzés, mikor eszedbe jut valami, aztán még azelőtt elfelejted, mielőtt végiggondolhatnád.” Jópofa a kérdés: (Növünk együtt) „Lehetne szégyellni is, ha Arany a nagyapánk lenne?” Lehet-e együtt érzőbb tinik számára ennél a mondatnál: (Visszatekintés) „ Ilyenkor hallgat az ember nyálas, az emlékeket felelevenítő zenéket. Aztán boldog, miközben szenved tőlük.” És lehet-e Aranyt rokonszenvesebbé tenni kamaszoknak, ha (A rablelkek) „…nem bírt egyoldalú lenni, mindennek látja a fonákját is.” Persze a 14 éves olvasóhoz képest a 24 éves költőnő már akkor is öreg kissé, ha egyébként szlemmer. Talán ez az oka, hogy Kemény Zsófi hangütése, szóhasználata olykor kissé tanító nénis, olykor lehetne kissé szlemmeresebb. Még az is előfordul, hogy a Híd-avatásról meg Az életről, mint tivornyáról ír ugyan valamit, de gyanítható, hogy ezekről semmi sem jutott az eszébe, a Sejtelem című, kötetzáró négysorost pedig szerintem félre is érti. Ezt Arany hatvanhat éves korában írta. Ehhez – és kissé a többi időskori verséhez is –, viszont Kemény bizonyul nagyon fiatalnak.

A könyv valamennyi közreműködője – Arannyal az élen, persze – nagy sikert érdemel. Persze, nagyon kíváncsi leszek a megcélzott korosztály – remélem, a segítségért hálás –magyartanárainak – a véleményére. És főleg a srácokéra meg a kiscsajokéra.

Arany János versei Kemény Zsófi válogatásában / Móra Könyvkiadó, 2017

(A cikk forrása: https://olvassbele.com)