Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2024. május 9. Az év 130. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739412. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Elutasítják az érintettek a reklámadó fenntartására irányuló kormányzati szándékot

Elutasítják az érintettek a reklámadó fenntartására irányuló kormányzati szándékot
(Tudósítónktól)

A Fidesz frakcióvezetője mai sajtótájékoztatóján bejelentette: a tervezett 9 százalék helyett 7,5 százalék lesz a reklámadó mértéke, melyet addig akarnak fenntartani „amíg nem teljesítik azt az európai uniós kötelezettséget, amely a korábban a költségvetésbe befolyt reklámadó-bevétel visszafizetését írja elő”. Az MTI híre szerint ez négy évig tarthat, s a visszafizetés után a reklámadót „újra lehet gondolni".

A Magyar Reklámszövetség és társszövetségei fenntartják eddigi álláspontjukat, hogy a reklámadót haladéktalanul meg kell szüntetni. Ezzel összhangban a reklámadó mértékének emelését elutasítják.

Az árbevételre vetített rendkívül magas adókulcs már 2018-tól a jelenlegi profitrátáknál nagyobb terhelésnövekedést okozna a piaci alapokon működő médiumoknál, ezzel veszteséges működésre, vagy érdemi költség- és ezáltal színvonal- vagy szolgáltatás csökkentésre kényszerítené őket. Mindez (az MRSZ által máe idézett reklámgazdasági hatástanulmány szerint) a teljes nemzetgazdaságot hátrányosan érinti. A tervezet elfogadásának tehát várhatóan egyaránt vesztesei lesznek a szabad médiapiac szereplői, a társadalom egésze és a kormányzat is, egyedüli nyertesei a reklámadó-fizetési kötelezettségek alól de facto eddig is mentesülő globális szereplők lesznek.

A hazai kiadók ezt az indokolatlan versenyhátrányt nem képesek ellensúlyozni, éppen ezért nem is tudják tolerálni, ellene a jövőben minden lehetséges fórumon fel kívánják emelni szavukat. Ugyanakkor a közterületi médiát további különadó is terheli, így a megemelkedett reklámadóval együttesen ez az ágazat szinte ellehetetlenül.

A bejelentés részeként a kormány kifejezte szándékát a reklámadó kivezetésére hosszú távon. Ezt a nyitottságot, valamint a Digitális Jólét-program előkészítése közben tapasztalt piacfejlesztő szándékot értékelve a hazai reklámszakma képviseletében a Magyar Reklámszövetség ismételten együttműködésre kéri a kormányt. Ennek célja a teljes reklámbevételre vetített reklámadó kulcsának radikális, 7,5%-ra emelése helyett az adónem mielőbbi kivezetése, valamint a hazai tartalomszolgáltatók és reklámipar versenyképességét erősítő szabályozási környezet megteremtése.

Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség elnöke kiemelte, hogy ha ez a kormányzati vállalás valós, akkor az iparágnak ismernie kell, hogy a kormány milyen módon látja megvalósíthatónak a reklámadó haladéktalan kivezetését. Hozzátette: „Pontos törvénytervezetet még nem láttunk, de az MRSZ a hazai gazdaság érdekeivel ellentétesnek ítéli meg a reklámadó létét, ugyanakkor előre mutatónak tartja, hogy a kormány a reklámadó megjelenése óta először tett az adónem kivezetésére vonatkozó kijelentést.”

A kommunikációs iparág szakmai szervezetei – Magyar Reklámszövetség, Direkt- és Interaktív Marketing Szövetség, Helyi Rádiók Országos Egyesülete, IAA Magyar Tagozat, IAB Hungary, Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete, Magyar Lapkiadók Egyesülete, MRSZ OOH Tagozat, Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége, Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete, Magyar Marketing Szövetség, Professzionális Piackutatók Társasága – a reklámadó napirendre emelése óta egységesen fejezik ki tiltakozásukat a reklámadó koncepciójával kapcsolatosan. A szakmai szervezetek továbbra is együttesen képviselik azt az álláspontot, hogy a reklámadó káros a teljes a gazdaságra, emelése elfogadhatatlan, és kérik a kormányt a reklámadó kivezetésének iparági egyeztetésére.