Indokolatlanul szétszakíthat családokat a kormánypárti törvényjavaslat
Selmeczi Gabriella és Horváth László kormánypárti képviselő előterjesztése értelmében kötelezővé válnék a területi védőnői szolgáltatás, és nem lehetne visszautasítani. Pusztán azon az alapon el lehetne szakítani gyermekeket a családjuktól, hogy a szülők megtagadják az együttműködést a védőnővel, a gyerekorvossal, a háziorvossal, a bölcsődével, az óvodával vagy az iskolával.
Ha például egy várandós anya késve jut el a terhesgondozásra, vagy ha a szülők nem jelentek meg egy osztályfőnöki órán, a védőnő vagy az iskola ezt minősítheti akár az együttműködés megtagadásának is. Ha pedig annak minősíti, a hatóság akár a gyerekek elszakításáról is dönthetne a javaslat alapján. Jól működő családok szakadhatnának szét tehát akár egy-egy kimaradt osztályfőnöki óra vagy orvosi vizsgálat miatt.
A törvényjavaslatot bíráló szervezetek és szakemberek egyetértenek az előterjesztőkkel abban, hogy az utóbbi időben nagy nyilvánosságot kapott tragikus esetek (a szigetszentmiklósi, az agárdi vagy a gyöngyösi gyermekvédelmi ügyek) a gyermekvédelmi rendszer hibás működését is mutatják. Az aláírók szerint a szóban forgó törvényjavaslat azonban látszatintézkedés: az nem alkalmas a súlyos tragédiák megelőzésére. Ugyanakkor azzal a veszéllyel járhat, hogy a gondos és szerető olyan szülőktől is tömegesen elszakíthatják a gyerekeiket, akik nem veszélyeztetik őket, csak – sokszor a kölcsönös ellenszenv miatt – nem tudnak együttműködni a területileg illetékes védőnővel vagy bölcsődével.
Az aláíró szakemberek és szervezetek az országgyűlési képviselőknek megküldött álláspontjukban javaslatokat tettek arra, hogy milyen módon lehetne a gyermekvédelmi rendszer megfelelő működését garantálni, és egy ilyen törvénymódosítást előkészíteni. Az aláírók azt kérik a képviselőktől, hogy jelenlegi formájában ne fogadják el a módosító javaslatot.
„A TASZ segítségével már számos olyan család kapta vissza – bírói ítélet alapján – jogtalanul elszakított gyermekét, akitől csak azért vették el korábban gyermekét, mert nem feleltek meg a védőnő irreális igényeinek. Nem szeretnék, ha ezeknek az eseteknek a száma drasztikusan megnőne egy rossz törvény miatt” – mondta Boros Ilona, a TASZ jogásza.
A TASZ által képviselt egyik család története itt megtekinthető.
A támogató szervezetek, a szakemberek folyamatosan bővülő listája: dr. Gyurkó Szilvia, Herczog Mária, dr. Lux Ágnes, Gyerekesély Közhasznú Egyesület (GYERE), Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület (Csagyi), A Város Mindenkié (AVM), Hajléktalan Nők Egymásért (Hanem) Munkacsoportja, Európai Roma Jogok Központja (ERRC), Szülői Jogi Fórum, Civil Közoktatási Platform, Európai Szülők Magyarországi Egyesülete (ESZME), Tanítanék Mozgalom, Magyar LMBT Szövetség, Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).