Gábor Dénes – London
Gábor Dénes Németországban a Siemensnél, a nácik 1933-i hatalomra kerülése után egy évig Budapesten a Tungsramnál dolgozott. A következő évben, 1934-ben Angliában telepedett le, ott a Thomson-Houston elektromos vállalat laboratóriumában kutatómunkát végzett. Ott találta fel 1947-ben a holográfiát, amiért 1971-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat „a holografikus módszer fölfedezéséért és kifejlesztéséért”.
(A holográfia egy adott tárgyról érkező fény teljes információtartalmát rögzíti fényképlemezen, rekonstruálni képes a tárgy háromdimenziós, felnagyított képét.)
Tevékenysége 1949–67 között szorosan összekapcsolódott a londoni Imperial College-ban folyó oktatómunkával, ott lett professzor, az intézmény egyik épülete (képünkön) a tudós nevét viseli.
Gábor Dénes az emberi kommunikációt és a hallást is tanulmányozta. Tagja volt az Angol Királyi Társaságnak, a Magyar Tudományos Akadémiának, az USA Nemzeti Tudományos Akadémiájának. 1962-től gyakorta hazalátogatott, Budapesten évente nemzetközi és magyar Gábor Dénes-díjat osztanak ki.
Londonban temették el, portrészobra az Imperial College könyvtárában áll (mellette – jobbról – a tudós fia, André Gabor, valamint az intézet professzora, Igor Aleksander látható. A felvételt Dave Guttridge készítette.)
Köszönöm R. Hahn Veronika kolléganőmnek és Lucy C. Handfordnak, az Imperial College kommunikációs munkatársnőjének a segítségét. (A szerző)