Hatszázmillió € segítség a Törökországban élő szíriai menekülteknek
Ez év márciusa óta az EU több mint 2 milliárd eurót mozgósított a törökországi menekülteket támogató menekültügyi eszköz 3 milliárdos össz-költségvetéséből. A menekültügyi eszköz mind az EU és Törökország közös cselekvési terve, mind az EU–Törökország-nyilatkozat megvalósítását hivatott támogatni. A ma mozgósított összegből 300 millió eurót oktatási célokra, 300 millió eurót pedig egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférésre fordítanak.
A teljes közlemény itt olvasható angolul.
EU–Törökország együttműködés: hárommilliárd eurós menekültügyi eszköz Törökország támogatására
A Bizottság további 1,4 milliárd euró támogatást javasol (angolul)
EU-Törökország megállapodás: eredményjelentés 2016. szeptember
Előrehaladás az uniós migrációs politika végrehajtásában
Az Európai Bizottság ma elfogadta harmadik ajánlását a Görögország által végrehajtandó sürgős intézkedésekről, amelyek a más tagállamokból a Dublini Rendelet szerint átadott menekültek fogadásának helyreállítását célozzák. Ezen kívül a következő jelentéseket fogadta el a migráció és határigazgatás területén:
- Hatodik eredményjelentés az uniós szükséghelyzeti áthelyezési és áttelepítési mechanizmusok végrehajtásáról
- Harmadik jelentés az EU–Törökország nyilatkozat végrehajtásában elért eredményekről
- Jelentés a schengeni térség általános működését veszélyeztető kivételes körülmények fennállása esetén végzendő ideiglenes belső határellenőrzésekről szóló ajánlás végrehajtásáról
Az áthelyezési mechanizmus keretében eddig összesen 5651 menedékkérőt helyeztek át Görögországból (4455) és Olaszországból (1196) más tagállamokba. További eredmény, hogy eddig összesen 10 695 menekültet telepítettek át az EU-n kívüli országokból a 2015. júliusi megállapodás értelmében vállalt 22 504-ből. Ezen belül az EU–Törökország-nyilatkozat keretében 1614 szír menekültet telepítettek át Törökországból. Magyarországra egyetlen áthelyezés vagy áttelepítés nem történt.
A Törökországból szabálytalanul Görögországba érkező migránsokat illetően sikerült megtörni az embercsempészek üzleti modelljét: június óta átlagosan 85 ember érkezik az EU–Törökország-nyilatkozat hatályba lépését megelőző hónapot jellemző napi 1700-hoz képest. (A teljes angol nyelvű sajtóközlemény itt olvasható.)
Javaslat kötelező átláthatósági nyilvántartásra
A Bizottság ma olyan intézményközi megállapodásra tett javaslatot, amely a Parlamentre és a Bizottságra vonatkozó jelenlegi önkéntes átláthatósági nyilvántartásból kiindulva átfogó rendszert fog bevezetni a lobbi-tevékenységek átláthatóságára. A Bizottság javaslatának köszönhetően most először lennének alkalmazandók mind a három intézményre – a Tanácsra is – ugyanazok a minimumszabályok. A javaslatok szerint az érdekképviselők csak az átláthatósági nyilvántartásban való előzetes regisztrációjuk esetén vehetnék fel a kapcsolatot a három intézmény döntéshozóival. Amióta a Bizottság ezt a szabályt 2014 novemberében az érdekképviselőkkel való saját kapcsolattartására vonatkozóan bevezette, a meglévő nyilvántartásba mintegy 4000 új bejegyzés került be.
A kötelező átláthatósági nyilvántartásról szóló intézményközi megállapodásra irányuló bizottsági javaslat és mellékletei (angolul)
Kérdések és válaszok: MEMO/16/3181 (angolul)
Az átláthatósági nyilvántartás weboldala
A kötelező átláthatósági nyilvántartásról folytatott nyilvános konzultáció eredményei
A Kormányzati Tájékoztatási Központ 2016. szeptember 29-én 12 óra 26 perckor közleményt juttatott el szerkesztőségünknek:
„Szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy az Európai Bizottság bevándorlási ügyekért felelős biztosa, Dimitris Avramopoulos tegnap sajtótájékoztatót tartott az unió migrációs intézkedéseiről. A biztos állásfoglalása alapján egyértelmű, hogy nem vonják vissza a kvótacsomagot, ezzel ellenkezőleg, szeretnék felgyorsítani a betelepítési programokat.
A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzottak legfontosabb elemei az alábbiak:
- Az Európai Bizottság nem változtatja meg a politikáját. A betelepítés a Bizottság fontos célkitűzése marad.
- Az új dublini rendszer egy állandó betelepítési eljáráson alapul. Kulcsfontosságú, hogy ebben minden tagállam részt vegyen.
- A Bizottság felszólítja a tagállamokat, hogy szakértők bevonásával fogadjanak be minél több bevándorlót a lehető leghamarabb.
- Semmi sem változott. A Bizottság ragaszkodik az értékek és elvek alapján álló politikájához. Ezek az elvek jogilag kötelezőek és mindenkinek be kell tartania őket.
- A szolidaritás jogi kötelesség is.
- Aki „B” tervet szeretne, az vegye figyelembe azokat a pozitív eredményeket, amelyeket az uniós intézkedéseknek köszönhetően elértünk.
- A bevándorlási válságnak nincs vége.
A teljes sajtótájékoztató itt megtekinthető.”